George Floyd ügyének a kivetítése más országokra, és más országok problémáira nem csak ostobaság, hanem potenciálisan veszélyes is lehet- írja Douglas Murray a Spectator oldalán.
Hova: #TOP story
Az utcai erőszak, mint politikai eszköz
Az új Demokrata Pártot vezető oligarchák és technokraták az ortodoxiájukat zavargások segítségével kényszerítik rá az általuk irányított államokra, és a végrehajtást olyan párthoz tartozó militáns mozgalmak végzik, mint a BLM vagy az antifa – írja Lee Smith a Tablet magazinban.
Izrael már a következő Hamász elleni háborúra készül
Az izraeli hírszerzés bizonytalan, hogy mennyire sikerült elrettenteni a gázai terrorszervezetet egy újabb konfliktus kirobbantásától.
Nagysármás, a magyar Jedwabne
Egyetlen európai országnak sem tiszta a lelkiismerete a holokauszt miatt, még azoknak sem, akik a második világháborúban semlegesek maradtak. Svájc 1944-ig és Svédország 1942-ig kiutasította a területükre menekült, idegen állampolgárságú zsidókat, kiszolgáltatva őket a náciknak. Ugyanezt a gyakorlatot folytatták a Harmadik Birodalom szövetségesei, a kelet-európai országok (Szlovákia, Magyarország, Románia, Horvátország, Bulgária), melyeknek hatóságai azután közreműködtek a területükön élő zsidók deportálásában is, majd fegyveres erői és polgári lakossága aktívan részt vett a zsidók lemészárlásában.
Az UNRWA szerint az izraeli hadsereg a lehető legjobban védte a civileket
Matthias Schmale, az UNRWA, a Gázai övezet főigazgatója a egy izraeli hírműsornak adott interjújában elmondta, hogy az a benyomása volt, hogy az az izraeli hadsereg a támadásait „nagyon kifinomult módon hajtotta végre” és nem civilek ellen irányította — írja az N12, izraeli hírcsatorna.
Izraeli hírességeket terrorizálnak a közösségi médiában
Számos Izrael-ellenes szervezet ostromolja az izraeli hírességek és influenszerek közösségi média fiókjait csúnya kommentekkel — írja a The Jerusalem Post.
Újra lesz európai rabbinikus bíróság
„Ez a zsidó közösségek otthonául fog szolgálni, és egy holisztikus központ lesz, amely a problémák teljes skálájával foglalkozik majd” – mondta a vezető rabbi — írja az Israel Hayom.
A zsidó állam ellen uszít Greta Thunberg mozgalma
Belső konfliktus a gázai összecsapások nyomán a Fridays for Future klímavédő mozgalomban: a német tagszervezet nem hajlandó Izrael-ellenes, antiszemita tartalmakat megosztani — olvasható a TEV honlapján.
Amerika újranyitja palesztin konzulátusát Jeruzsálemben
Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi rámalláhi látogatásán bejelentette, hogy országa újranyitja konzulátusát a palesztinok számára Izrael fővárosában, és támogatásáról biztosította a Palesztin Hatóságot – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
A Hamász kikéri magának a terrorizmus vádját
A gázai palesztin terrorszervezet határozottan tagadta kedden, hogy köze lenne a belorusz Ryanair-incidenshez.
A brit zsidók attól tartanak, hogy a gázai tüntetések miatt megnő az antiszemitizmus
Úgy tűnik, hogy az Izrael és a Hamász által 11 napnyi harc után meghirdetett tűzszünet tart, de az európai zsidók – különösen Nagy-Britanniában – még mindig érzik az utóhatásokat — írja a The Jerusalem Post.
Magyarország nem kér a palesztin mantrából
Terjedelmes cikkben számol be az Israel Hayom Magyarország kiállásáról Izrael mellett az Európai Unióban és más fórumokon. Az Israel Hayom cikkét közöljük.
Amerikának humanitárius okokból nem szabadna újjáépíteni Gázát
Az Izrael és a Hamász közötti 11 napos harcok után – amelynek következtében 12 izraeli és 248 palesztin vesztette életét, és mintegy 77 000 gázai lakos vált hajléktalanná – létrejött tűzszünet nyomán a Biden-kormányzat most segíteni akar. Antony Blinken külügyminiszter a héten a Közel-Keletre utazott, de célja nem az, hogy – mint állítja – felkavarja az Izrael és a palesztinok közötti elhalt békefolyamat állóvizét. Inkább az a célja, hogy biztosítsa a tűzszünet betartását. Joe Biden elnök szerint Blinken ezt úgy fogja megtenni, hogy egyúttal megerősíti az „Izrael biztonsága iránti vasszigorú elkötelezettségünket”, miközben folytatja „kormányunk erőfeszítéseit a palesztin nép és a palesztin vezetők kapcsolatainak és támogatásának éveken át lehanyagolt újjáépítésére ” — írja véleménycikkében Jonathan Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Csökken Izrael támogatottsága a fiatal amerikai evangéliumi keresztények körében
Egy új felmérés szerint az Egyesült Államokban egyre nagyobb a szakadék a fiatal evangéliumi keresztények és az idősebbek között, különösen az izraeli-palesztin konfliktusról alkotott véleményükben, ami azt jelzi, hogy Izrael támogatottsága jelentősen csökkenhet az elkövetkező években — írja a Times of Israel.
Két Izrael-ellenes tüntetés is lesz Budapesten
Csak remélni lehet, hogy a rendőrség megakadályozza a demonstrációk zsidóellenes gyűlöletkeltéshez vagy akár utcai erőszakhoz történő elfajulását — írja honlapján a Tett és Védelem Alapítvány.
Az antiszemitizmus ébredése az Egyesült Államokban
Az elmúlt évtizedekben általánossá vált, hogy ha konfliktus tör ki a palesztinok és az izraeliek között, akkor világszerte megszaporodnak a zsidó diaszpóra elleni támadások. Az Egyesült Államokban már 2014-es gázai konfliktus során is előfordultak antiszemita incidensek, Izrael-ellenes megnyilvánulások, de a jelenlegi konfliktus nyomán kitört erőszakhullám és közhangulat semmi korábbihoz nem hasonlítható.
Bad romance: egyre közelebb áll a DK az antiszemitákhoz
Jobbikos jelölt mögé áll be a DK a dunaújvárosi előválasztáson, maga Gyurcsány Ferenc is méltatta Kálló Gergelyt – írta meg a Mandiner néhány napja.
Észak-Korea bizonyítottan támogatja a Hamászt
A világ legelszigeteltebb rezsimje bizonyíthatóan fegyvereket és logisztikai eszközöket ad el a Hamásznak, amelyeket a palesztin területeken alkalmaznak is. Több szempontból is rejtély, hogyan oldja meg a két fél a szállítmányozást, de még a legutóbbi időkig is sikerrel jutottak be észak-koreai kommunikációs eszközök és fegyverek Gázába. A barátság nem jelenti azt, hogy a palesztin kérdés leszűkülne forradalmi, Nyugat-ellenes országok szövetségére. Kirakatérdekek találkozásáról van szó – írja a Napi.hu.