Ukrán menekültek százait látja el az EMIH a Balatonnál

A magyar kormány segítségével, több mint 600 ukrán menekült hosszútávú ellátására alkalmas, kóser „menekült falut” nyitott az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség és az Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége.

A több éve használaton kívüli, mintegy 180 ezer négyzetméteres balatonőszödi üdülőt, a két zsidó szervezet befogadásra alkalmassá tette, több épületet felújított, és a további felújításra és átmeneti bővítésre adománygyűjtő kampányt szervezett. A menekült táborról a napokban új honlap is készült.

https://machnechabad.hu/

Az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége és az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség ez év áprilisában a Magyar Kormányhoz fordult segítségéért azzal a kéréssel, hogy több száz ukrajnai zsidó speciális kóser ellátására alkalmas táborhelyet nyithasson. A sok esetben férfiak és család apák nélkül menekülő családok hosszabb távú elhelyezésére, valamint átmeneti fogadására alkalmas hely kialakítására azért volt szükség, mert a speciális vallási és étkezési előírások szerint élő menekültek elhelyezése nem volt megoldott Európában. A háború első heteiben a létrehozott menedékhelyek sorra bezártak, így azok a menekültek, akiknek szerettei még Ukrajnában maradtak és szeretnének a háború végeztével hazatérni – különös tekintettel a több mint 100 ukrajnai hitközség szakrális vezetésére – nem volt hol maradniuk.

A kezdetben 267 fő elszállásolására alkalmas balatonőszödi kormányüdülőben a két hitközség a Machne Chabad nevű tábort hozta létre, melynek neve utal azon közös irányzat nevére, amely a felebaráti segítség nyújtást tekinti egyik legfőbb értékének. A tábor a tervek szerint 644 fő elszállására lesz alkalmas, kiegészülve további közösségi terekkel, mintegy 1 000 fő étkeztetésére alkalmas kóser konyhával, illetve a gyermekek számára a tanulás folytonosságát biztosító osztálytermekkel. A két, a nemzetközi chábád-lubavicsi mozgalom égisze alatt működő szervezet, a már meglévő, évek óta nem használt szálláshelyek felújításával és további mobil szállásegységek kialakításával teszi befogadásra alkalmassá a teret. A tábor honlapjának tanulsága szerint, a tábor kormányzat általi rendelkezésre bocsájtása mellett, a táborzók ellátása napi kb. 30 dollárba kerül, a tábor bővítése pedig összességében 1 346 000 euró, mintegy 540 millió forint.

„Itt az idő és itt az alkalom!”

– fogalmaz az adománygyűjtő honlap tanúsága szerint Meir Stambler rabbi, az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetője, aki főként az amerikai és nyugat-európai adományozók segítségét várja a kialakítás megvalósításához. Stambler rabbi felhívásában emlékeztet arra, hogy

„ukrajnai testvéreink néhány héttel ezelőttig normális életet éltek, biztonságban a jelenben és tervekkel a jövőre nézve! Otthonok, családok, munka és oktatás. Mindez szertefoszlott egyetlen nap alatt. Az emberek elvesztették menedéküket, szeretteiket, biztonságukat.”

„Ha segítünk embertársainkon a szükség idején, az valójában igazságot szolgáltat egy igazságtalan világban”

– fogalmaz Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija, akinek szervezete magyarországi partnere az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének.

Köves rabbi adománygyűjtő felhívásában emlékeztet:

„Mi, a magyarországi zsidó közösség különleges, szent kötelességünknek érezzük, hogy egy olyan válság idején, amilyenre Kelet-Európában a II. világháború óta nem volt példa, kinyújtsuk kezünket, és felajánljuk, amire szükség van, hogy a határon túli ukrajnai zsidó testvéreink egzisztenciális és lelki szükségleteit kielégítsük.”

„A háborúból még semmi jó nem született”

Részletes riportban számol be az MSNBC amerikai televízió az EMIH ukrajnai menekülteket segélyező programjáról.