Nem, nem adják el Izraelnek a magyar ivóvizet

Hamisak azok a közösségi médiában terjedő állítások, amelyek szerint „interkontinentális tenger alatti vezetéket” terveznek építeni Magyarország és Izrael között, hogy „eladják a vizet az ország alól”.

A hamis állítások egy szabadalmi bejelentésre hivatkoznak, melyet 2009. január 26-án adott be Kálnai Mihály, azzal a címmel, hogy

„Izrael Állam ivóvízellátása egy interkontinentális tenger alatti vízvezetékkel”.

A népszerű konteó technikai hátterének és feltételezhető eredetének Goda Zoltán víztechnológiai szakember járt utána. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának kutatója szerint természetesen csupán álhír, mely szerint

a magyar ivóvízkincset titokban kiszivattyúznák, hogy aztán tenger alatti vezetékeken keresztül juttassák Izraelbe.

Goda szerint egy ilyen projekt gazdaságilag egyszerűen nem érné meg, ugyanis a víz mozgatásához sok energia kell, ráadásul a víz minőségét se lehetne fenntartani ekkora távon. Másrészt egy ilyen projektet képtelenség lenne titokban megvalósítani, ugyanis egy több országon áthaladó, és több tízezer négyzetkilométernyi földterületet érintő vezetékről lenne szó.

Magyarországról szó sincs

A kutató felvette a kapcsolatot Kálnai Mihállyal is, akitől megtudta: szabadalmában egy Duna-deltát Izraellel összekötő vezetékről van szó.

“A gondolat az volt, hogy a torkolatba érkező Duna vize úgyis megszűnik édesvíz lenni miután a Fekete-tengerbe ömlik, ezért még előtte felhasználható lenne egy olyan vízhiányos ország számára, mint Izrael. (…) Ehhez egy kb. 3300 km hosszúságú vezeték építésére lenne szükség Románia, Görögország, Törökország, Ciprus, Izrael vonalon”

– idézi Goda Kálnai ötletét.

De ez a projekt sosem valósult meg. Egyrészt túl drága lenne, másrészt pedig Izrael az elmúlt évtizedekben inkább a takarékosságra, valamint fenntartható és hatékonyabb vízellátásra fókuszált

Létezik a konteónak egy olyan verziója is, miszerint a titkos műveletet a Barátság II. kőolajvezetéken tennék. Ez Goda szerint már csak azért sem lehetséges, mert

a Barátság II. kőolajvezeték nem Izrael felé megy.

Ráadásul a kőolajvezeték nem arra épült, hogy vizet szállítsanak benne.

„Csak két faj van, zsidó és gój” – visszaéltek a Mazsihisz logójával

A szervezet szerint az antiszemita plakátokhoz nincs semmi közük,
jogi lépéseket tesznek a provokatív plakátok eltávolítása és a készítőik megtalálása érdekében.