„Szó sincs itt európai szolidaritásról”

„Közel hat hónap telt el azóta, hogy Putyin megkezdte ukrajnai invázióját, de Európa számára a legrosszabb még hátravan” – írja Ralph Schoellhammer a bécsi Webster Egyetem közgazdaság- és politikatudományi tanszékének adjunktusa az UnHerd oldalán. 

A cikk leírja, hogy az európai vállalatok már most a termelés leállítását fontolgatják, köztük a szlovákiai alumíniumkohók és a műtrágyagyártók az Egyesült Királyságban. A vállalatoknak hosszú távra kell tervezniük, és a villamosenergiára vonatkozó határidős szerződések (amelyek elvileg rögzítik az energiaköltségeket) 2023-ra és 2024-re minden eddiginél magasabbak.

„A belátható jövőben a magas energiaköltségek lesznek az új normális helyzet, ami az élelmiszerektől kezdve a papíron át a vegyi anyagokig mindent megdrágít.

Ráadásul egyáltalán nem világos, hogy az olyan országokban, mint Németország, Ausztria, Olaszország vagy Magyarország, milyen mértékben lesz elérhető a melegvíz, az áram és a fűtés – vagy hogy a lakosság hogyan reagál majd, ha ezeken a területeken valódi hiány lépne fel” – írja a közgazdász.

A szerző rámutat, hogy nem minden ország függ azonban ugyanolyan mértékben Oroszországtól, és ez szerinte már most komoly vitákhoz vezet.

„Ideális esetben a 27 tagállam egységes frontot képviselne, és együtt próbálna szembenézni a jelenlegi energiaválsággal. Valójában azonban egyik sem történik meg, és így vagy úgy, de mindenki magára van utalva”

– írja Ralph Schoellhammer.

A cikk megemlíti, hogy az Európai Bizottság javaslata, hogy a gázfogyasztást minél hamarabb 15%-kal csökkentsék, heves ellenállásba ütközött Portugália, Spanyolország, Görögország, Olaszország és mások részéről, akik kevésbé függenek az orosz gáztól, és úgy érzik, hogy kénytelenek kompenzálni mások, különösen Németország hibáit.

„Az az elképzelés, hogy bármelyik európai kormány „önként” még a feltétlenül szükségesnél is nagyobb energiaválságot okozna választóinak, irreális.

Az EU és tagjai nem a legjobbak, ha a kötelező erejű szabályok betartásáról van szó (emlékezzünk csak a 2008-2010-es globális pénzügyi válság idején az államok államadósságának megmentésére vonatkozó záradékra), így még kevésbé valószínű, hogy egy önkéntes megállapodás nagyon hatékony lenne” – írja a közgazdász.

A cikk szerint az euróövezetben tomboló infláció miatt az EKB kénytelen lesz kamatemelésre, ami a 2010-eshez hasonló feltételeket teremt, és Dél-Európát újabb államadósság-válságba sodorhatja.

A közgazdász szerint valószínűleg ismét Németországnak kell majd az eurózóna egyben tartásában az élen járnia. A kérdés szerinte azonban az, hogy Berlinben lesznek-e még erre források, ha a saját gazdasága recesszióban van?

„Németország gazdasági ereje egyre csökken, és mivel ipari bázisa egyre gyengül, lakossága pedig egyre szegényebb, az eurózóna többi tagjának támogatására való hajlandósága is korlátozottabb lesz. Ez nem a stabilitás receptje, és valószínűbbnek tűnik, hogy az európai szolidaritás már túl van a csúcspontján” – zárja a közgazdász.

A német gazdaság a szakadék szélén

Herbert Stein közgazdász egyszer azt írta, hogy ha valami nem mehet örökké, akkor leáll. Úgy tűnik, hogy a német gazdaság eljutott erre pontra.