Köves Slomó, az Emih vezető rabbija interjút adott a HVG-nek, melyben elmondta, hogy miért vonulnak ki a baloldali média támogatásából, hogy áll a Sorsok Háza projekt, mit gondol a hazai antiszemitizmusról, a migrációról, és mire fordítják az állami támogatást.
Hova: #TOP story
Caroline Glick: A republikánusoknak tanulniuk kell Izrael példájából
Caroline Glick, a neves publicista a Newsweek szeptember 29-i számában osztotta meg gondolatait az amerikai legfelsőbb bíró, Ruth Bader Ginsburg halálával előállt helyzettel kapcsolatban. Azokat a republikánusokat kívánja figyelmeztetni, akik kockázat- vagy konfliktuskerülésből nem kívánnák már a választás előtt betölteni Ginsburg helyét.
Ki nyerte az első elnökjelölti vitát, és számít-e ez egyáltalán?
Egy egymás szavába vágós, kissé kaotikus vita zajlott le tegnap, amely véglegesen leleplezte, hogy a két jelölt ugyanolyan ember, mint bárki más.
Kölcsönös sértegetésekkel kezdődtek az elnökjelöltek vitái Amerikában
A novemberi választásra készülő amerikai elnökjelöltek első országos televíziós vitáján – amelyet az ohiói Clevelandben rendeztek – a republikánus Donald Trump elnök választási csalásokra figyelmeztetett, Joe Biden, a demokraták jelöltje pedig hazugnak nevezte a jelenlegi elnököt.
Az ENSZ-nek le kell állítania elfogult viselkedését Izraellel szemben
A növekvő antiszemitizmus miatt helyénvaló, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete újból elkötelezi magát e gonosz eszme ellen, amikor megemlékezik Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójáról és a holokauszt végéről. Antonio Guterres főtitkár globális stratégiája a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban azonban téves – írja véleménycikkében Emilie Kao és Joel Griffith, amelyet a Newsweek közölt.
Az amerikai demokraták morális bukása
Az ország és az alkotmányosság iránti mély elkötelezettsége, feminizmusa nagyon is Ruth Bader Ginsburggel egy szintre emeli Amy Coney Barrettet az amerikai kiválóságok között. Az pedig csak használ az amerikai demokráciának, hogy nem lesz úgynevezett aktivista bíró.
„Teljes a bizalom”: Az Európai Bizottság Orbánnal szemben kiáll Jourová mellett
Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének „teljes a bizalma” Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős alelnökben – közölte Dana Spinant, az uniós bizottság vezető szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján.
„Érdemes bátran dolgozni, alkotni, feszegetni a határokat”
Magyar koncertfilm nyerte a világhírű olasz televíziós fesztivál egyik fődíját. A Concerto Budapest és Szabó Stein Imre alkotását a Velencei TV Fesztivál Arany Oroszlán-díjával jutalmazták.
Trump az esti tévévita előtt gyógyszertesztnek vetné alá Bident
Az amerikai elnök a ma este esedékes első elnökjelölti televíziós vita előtt dopping-, azaz gyógyszertesztnek vetné alá demokrata párti kihívóját.
Veszélyhelyzet Izraelben: meghosszabbítják az országos zárlatot
Kedden rekordmagasságba, kétszáz fölé emelkedett a lélegeztetőgépen ápoltak száma, és meghaladta az ezerötszázat a koronavírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak száma Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Polanski, Dreyfus és a zsidó történelmi „Ügy”
Érdemes tágabb dimenzióban is vizsgálni a nagy port felvert ügyet, mely rokonságot mutat azzal a két hagyományos vérváddal, mely közvetlenül előtte és utána történt, a tiszaeszlári Solymosi Eszter perével és a kijevi Mendel Bejlisz-üggyel.
Segélyszervezetek és migránscsempészek cinkosságának gyanújával nyomoz a görög rendőrség
Segélyszervezetek és migránscsempészek összejátszásának gyanújával nyomozásba kezdett Görögországban a rendőrség – adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség az MTI szerint.
Erdogan: Örményországnak azonnal el kell hagynia a megszállt azeri területeket
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel Örményországot, hogy azonnal hagyja el a „megszállt azeri területeket”, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régiót, ahol vasárnap óta nehézfegyverek bevetésével folynak a harcok az azeri és az örmény erők között – írja az MTI.
Franciaországban továbbra is 10 ezer fölött a napi esetszám, kemény lépések jöhetnek
Franciaországban az elmúlt 24 órában 11 ezer 123 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ami arra utal, hogy a Covid-19 fertőzés intenzíven terjed az országban – közölte vasárnap este az egészségügyi minisztérium az MTI szerint.
Hadgyakorlat Dél-Oroszországban: újabb háborúval orvosolnák a krími vízhiányt?
Az orosz hadsereg égisze alatt megtartott nagyszabású nemzetközi hadgyakorlattal Oroszország bizonyítani igyekezett, hogy vezető játékos az eurázsiai geopolitikai játszmában, a Fekete-tenger térségében pedig egyeduralkodó.
Az örmény-azeri összecsapások beszüntetésére szólítottak fel a világ vezetői
A vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban vasárnap kirobbant összecsapások újra felszították az aggodalmat a Dél-Kaukázus instabilitása miatt, mivel a térségen keresztül húzódik a világpiacra kőolajat és földgázt szállító csővezetékek egyik tranzit útvonala.
Goebbelshez hasonlította Trumpot Biden, a zsidó republikánusok kiakadtak
Joe Biden demokrata elnökjelölt szerint Donald Trump kampánytechnikája olyan, mint amilyen Adolf Hitler hírhedt propagandistájáé volt.
Tovább gyorsul a vírus terjedése, így készül Izrael Jom Kipurra
A szombaton elvégzett koronavírus-teszek 14 százaléka lett pozitív Izraelben, ez azt jelenti, hogy minden 40. ember fertőzött lehetett, vagy már átesett a betegségen – írja a Ynet News. A zsinagógákat nem zárták be, de Netanjahu arra kért mindenkit, szabad ég alatt imádkozzon Jom Kipurkor.