Izrael Aszad pozíciójának megerősítésével szorítaná ki az irániakat Szíriából?

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere nemrég találkozott Bassár Aszaddal, és a térségben most úgy látják, hogy Szíriát az Öböl-államok, Egyiptom és néhány más ország esetleg újra befogadhatja a soraiba – írja Seth Frantzman.

Izrael folyamatosan figyelemmel kíséri a térségben végbemenő változásokat, és Szíria kulcsszerepet játszhat néhány olyan döntés megértésében, amelyekkel most Izrael, az Egyesült Államokban és a régióban lévő partnerei, valamint Irán és Oroszország szembesülnek.

Az új lehetőségek és kihívások megértéséhez érdemes több kérdést is megvizsgálni.

2017 augusztusában a jelentések szerint Izrael mintegy 100 alkalommal csapott le a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányokra.

2019 januárjában Gadi Eizenkot, az IDF leköszönő vezérkari főnöke azt mondta, hogy Izrael több ezer alkalommal csapott le iráni célpontokra Szíriában.

Az USA úgy látja, hogy irániak szíriai jelenléte Irán azon stratégiai célját segíti elő, hogy a rezsim megvédje magát a külső fenyegetésektől. A CJTF-OIR (az amerikai vezetésű Iszlám Állam-ellenes koalíció) szerint Irán domináns pozícióra törekszik a térségben, különösen Irakban, Szíriában és Libanonban.

Irán stratégiai céljai a libanoni Hezbollah támogatásának, az Izraelre szíriai területről történő csapásmérés képességének, valamint katonai jelenlét és katonai befolyás fenntartása Szíriában, továbbá az iráni befektetések megtérülése a szíriai gazdasági és biztonsági szerződések megvalósulásával.

Miért fontos mindez? Pénteken a The New York Times írta meg, hogy az amerikai Tanf helyőrség elleni iráni támadás Szíriában az izraeli légicsapások megtorlása volt.

„A dróntámadás, amely nem járt áldozatokkal, az első alkalom lenne, hogy Irán katonai csapást intézett az Egyesült Államok ellen válaszul egy izraeli támadásra, mindez az Irán és Izrael közötti árnyékháború eszkalációját jelenti, amely új veszélyt jelent az amerikai erőkre a Közel-Keleten”

– írták.

Hatalmi átrendeződés jöhet a Közel-Keleten, szunnita segítséggel szakadna el Szíria Irántól?

Egyes jelentések arról számoltak be, hogy egyre nagyobb a szakadék az Aszad-rezsim és iráni szövetségesei között.

Irán azt hihette, hogy a dróncsapást inkább a milíciák, mint Irán kezdeményezésének fogják tekinteni. Amerikai tisztviselők szerint az iráni Forradalmi Gárda szíriai vezetője, Dzsavad Ghaffari agresszívan támogatta, hogy katonai erőt alkalmazzanak az amerikai csapatok Irakból és Szíriából való kiszorítására.

Azonban valami más is történik eközben Szíriában. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere nemrég találkozott Bassár Aszaddal, a szíriai rezsim vezetőjével, ami szimbolikus jelentőségű volt. A régióban most sokan úgy látják, hogy az Öböl-államok, Egyiptom és néhány más ország esetleg visszafogadja sorai közé Szíriát.

Bár Törökország és Katar nem csatlakozott hozzájuk, mégis egy szélesebb körű regionális konszenzus alakulhat ki Szíriával kapcsolatban. Eközben az USA tárgyal Iránnal egy új nukleáris megállapodásról. Kína és Oroszország is azt szeretné, ha ez az alku létrejönne.

Ron Ben-Yashai, a Ynet-en megjegyezte, hogy „Izrael úgy véli, hogy a határai közelében lévő iráni jelenlét megszüntetéséhez, vagy legalábbis csökkentéséhez, közvetett lépéseket kell tenni Aszad megsegítésére, hogy kiterjeszthesse uralmát egész Szíriára”.

Aszad újra befolyásos szereplővé válhat a Közel-Keleten

Tíz év véres polgárháború után, a vezető szövetségesei arról próbálják meggyőzni a nyugati országokat, hogy Aszad támogatása az egyetlen út a béke felé. 

„Izrael még politikai erőfeszítéseket is tesz annak érdekében, hogy Washingtont beszervezze, hogy segítsen Aszadnak újjáépíteni az országát, hogy az USA valamiféle ellensúlyt jelentsen az orosz befolyással szemben a térségben”

– írta.

Az elemzés, amely az izraeli hadsereg éves értékelésén alapul, megállapítja, hogy Irán „katonai berendezkedése Szíriában megállt”, a Hezbollah és az Irán-barát milíciák térnyerése lelassult. A Haaretz elemzése szerint az Aszad-rezsim felé nyitó arab országok Izraelnek is jót tehetnek.

Ezt támasztják alá a múlt héten napvilágot láttot jelentések is, miszerint a Forradalmi Gárda egyik parancsnokát Aszad kérésére eltávolították Szíriából. Az IRGC szíriai parancsnokát, Mustafa Javad Ghaffarit állítólag azért utasították ki, mert az amerikai helyőrség elleni támadásával majdnem háborút okozott.

Ez „a szíriai szuverenitás minden szinten történő súlyos megsértése” volt az AlHadath szaúdi televíziós csatorna szerint.

Moszkva átírná a játékszabályokat Szíriában – mit jelent ez Izraelre nézve?

Egyes források szerint az izraeli hadsereg azt tervezi, hogy felülvizsgálja az eddig alkalmazott taktikáját Szíriában. Hende Olivér írása.