Tíz év véres polgárháború után, a vezető szövetségesei arról próbálják meggyőzni a nyugati országokat, hogy Aszad támogatása az egyetlen út a béke felé.
Bassár el-Aszad majdnem egy évtizeden át pária volt, akivel a külföldi vezetők nem akartak találkozni. A diktátor egyedül ült a palotájában, romokban álló országa közepén, ahol az a kevés ember, aki megjelent komoly árat kért a barátságért – írja az Observer.
Vlagyimir Putyin gyakori látogató volt, és a találkozókat mindig orosz katonai bázisokon tartotta, ahol a szír elnöknek mindig az orosz vezető mögött kellett haladnia. Irán szintén ráerőltette az akaratát a szíriai vezetőre, és egyre nagyobb befolyást nyert az országban, mivel az iráni csapatok nélkül Aszadnak esélye se volt legyőzni a lázadókat.
Azonban most, hogy a szíriai polgárháború gyakorlatilag véget ér, egy váratlan nézet kezd népszerűvé válni: Damaszkusz a kulcs a háborútól fáradt régió helyrehozásában. A félmillió halott úgy látszik már nem jelent akadályt, vagy Aszad szerepe saját országa összeroppantásában, amely Európát is érintette a beáradó menekültek következtében.
Ahelyett, hogy Közel-Kelet hanyatlásának központja lenne, Szíria hirtelen azon tervek központjába került, amelyek helyreállítanák a stabilitást az Arab Tavasz utáni Közel-Keleten. Az elmúlt évben az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia tisztviselőket küldött Damaszkuszba, hogy találkozzanak a szíriai kémvezérekkel. Egyiptom és Katar szintén küldött embereket. Jordánia pedig az Egyesült Államokat próbálja meggyőzni arról, hogy segítsen Szíria reintegrálásában.
A hó elején Washington is olyan lépést tett, ami segítheti Aszad felemelkedését. Hogy segítsen a libanoni energiaválságon a bejrúti amerikai nagykövetség bejelentte, hogy gázszállítmányt fog küldeni Libanonnak Egyiptomból, Jordánián és Szírián keresztül. Ezzel az amerikaiak közvetlen szerepet adtak Aszadnak a libanoni krízis megoldásában, ami miatt sokan attól tartanak Bejrútban, hogy megint szíriai befolyás alá kerülnek.
„A két gazdasági válság össze lett kötve – mondta egy európai diplomata az Observernek – Ennyit a szuverén megoldásokról. Érti egyáltalán az Egyesült Államok, hogy mit tett? Annyi éven át beszéltek az államépítésről. S a végén az egész kuplerájt visszaadod Bassárnak, aki vezető szerepet játszott a két ország kinyírásában.”
Aszad szokatlanul gyorsan beleegyezett az üzletben, amely alapján Szíria megtarthatja az egyiptomi gáz egy részét, mint ahogy szeptember közepén is megcsapolhatta a Libanonnak szánt iráni olajat. Hogy megünnepelje az üzletet, Aszad meghívta a libanoni minisztereket a határra, ahol tanulva Putyintól, csak a szíriai zászlót állította fel.
„A libanoni minisztereknek egyszerűen fel kellett volna állni és lelépni. De a koldusnak nincs választása. És most arra kényszerítenek minket, hogy könyörögjünk Bassárnak”
– mondta Mirna Khalifa, bejrúti központú kutató.
Abdullah, jordániai uralkodó augusztusban Washingtonban járt, ahol felvetette, hogy itt az ideje felvenni a kapcsolatot Aszaddal. A terv helyreállítaná Jordánia közvetítő szerepét a két ország között, és egyben megszabadítaná Jordániát a Szíria által rápakolt anyagi terhektől, mint amit például a menekültek jelentenek.
Malik al-Abdeh egy szíriai ellenzékhez közelálló szakértő szerint a rezsim kétségbeesetten próbálja elérni a nyugati szankciók megszüntetését.
Egy másik változás, amely segít visszahozni Aszadot, ez pedig Szaúd-Arábia trónörökösének Mohamed bin Salmannak a kísérlete arra, hogy „átalakítsa” a királyságot, és eltávolodjon a szigorú teológiai rezsimtől, egy arab nacionalista rendőr-állam felé, amilyen Szaddám és Kadafi államai voltak.
Egy befolyásos tanácsadó szerint Aszadot felbátorítja ez az újonnani figyelem. A tanácsadó szerint a szír diktátor már arról beszél, hogy ő akarja meghatározni, hogy mikor vonuljanak ki az amerikaiak Deir Azzourból.
Tody Cadman egy brit ügyvéd, aki szíriai háborús bűnökkel kapcsolatos ügyeken dolgozik óvatosságra int Aszaddal kapcsolatban.
„Ez nem egy olyan rezsim, amivel kapcsolatban a diplomáciai szálak felvételén kellene gondolkozni. Az Emírségek, Szaúd-Arábia, Jordánia és Katar közeledése nagy aggodalommal kellene, hogy eltöltsön minket”
– állította Cadman, aki szerint nem maradhat igazságszolgálatás nélkül az a sok szíriai, aki ellene Aszad vétkezett.
Aszad a megoldás, ez legalább az al-nusra térnyerése óta világos kellene, hogy legyen mindenki számára.
Az sokat elmond a helyzetről, hogy mind a szaudiak, mind a katariak (két külön blokkot pénzeltek/pénzelnek Szíriában), hajlandóságot mutatnak a tárgyalásra, igaz erősen megkésve ismerték fel, hogy az iráni iszlám köztársaság térnyerése rendkívül nagy (ez a katariak számára kevésbé problémás), s ezzel párhuzamosan Assad nem eltávolítható (erre legkésőbb az orosz beavatkozás idején rá kellett volna „döbenni”).
Jordánia, pedig egy köztes szereplő, akik elsősorban az amcsikhoz állnak nagyon közel, aminek szintén óriási üzenetértéke van.
Izraelnek csak egyetlen komoly ütőkártyája maradt (a béke irányába), de szvsz ezt sem játszhatja ki még egy darabig (amíg az iráni befolyás meg nem gyengül a többi arab ország pénztárcájának hatására), az pedig a Golán-fennsík ügyének (akár a Sínai-félsziget mintájára történő) rendezése. 1800 négyzetkilométer, ennyi lehet a béke ára (majd egyszer).
Amyennyiben értelmetlenül tovább akarják folytatni egy iráni bázis építését (és a káosz elhúzódását) a szomszédban, akkor pedig Erdogannal kellene kapcsolatokat építeni (mondjuk kérdéses, hogy meddig akar benne maradni ebben a „játékban”), mivel ebben a kérdésben (is) teljesen kivonta magát az amcsi nyomásgyakorlás alól.
Szóval, ha majd egyszer végre eljutnak oda az izraeli döntések hozói, hogy belássák, Aszad nem eltávolítható, s hogy ideje lenne a realitások szintjén mozgolódni (s a káosz a szomszédban nem kifizetődő), akkor talán még támogatnák is a számukra semleges/baráti arab országok közeledését Szíriához. Szíria normalizálódása a radikálisok (bármilyen irányú) számának csökkenéséhez fog vezetni, ami mindenkinek az érdeke.
Mindent egybevetve nekem ez a véleményem.
Mire lenne megoldás Aszad? Mi egyáltalán a probléma?
A Golánt hiába ajánlotta fel Izrael a békéért cserébe, Szíria, avagy az Aszad dinasztia, azt nem fogadta el. Ez a vonat már elment, mivel a Golán most már Izrael szerves része, tehát alku tárgyát ez a jövőben nem képezheti. Már az is hülyeség volt, hogy ezt egyáltalán felajánlották.
Az instabil, kaotikus Szíria teljesen jó Izraelnek mindaddig, míg az iráni befolyás szinten tartható. Bár a fundamentalista rezsim sem áll stabil lábakon, így az is csupán idő kérdése, hogy ők mikor buknak meg. Például az ajatollah közelgő halála egy érdekes mérföldkő lesz.
Az iszlám radikalizmus és az otthonaik elhagyására kényszerült milliók (belső és külső menekültek), a félmillió halott a gond, ami aktív külső segítség nélkül nem igazán jöhetett volna össze (’15 októberéig, ahogy Aszad gyengült, egyre többen gondolták úgy, hogy kérnek a szíriai tortából, s a legtöbb szereplő egyre többet akart, természetesen a többiek rovására).
Úgy tudom, hogy a fennsík kapcsán soha nem volt izraeli ígéret, ebből fakadóan felajánlás sem.
„Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök, jelenlegi regionáis fejlesztési miniszter azt nyilatkozta a jeruzsálemi televíziónak, hogy Izrael csak lehetőségként említette a Golán-fennsík visszaadását Szíriának, de erre nem tett konkrét ígéretet.”
https://www.origo.hu/nagyvilag/19991003peresz.html
Azt hiszem érteni vélem a jelenlegi izraeli mozgatórugókat, csak szerintem azok nem fognak működni, amellett ez a végtelenségig nem kivitelezhető, ahogy arra sem lehet alapozni egy stratégiát, hogy az iráni iszlám köztársaságot majd elsöpri egy ottani forradalom (vagy külső beavatkozás) és akkor majd megoldódnak (izraeli nézőpontból) a „határmenti problémák”.
” Izrael megértette a leckét a 34 napos háborúból, és tudja, hogy a fanatikus, jól felkészített terrorista és a modern fegyverzet veszélyes kombináció, és ha kell, megelőző csapásokkal is akadályozni fogja ennek létrejöttét.”
https://www.mhtt.eu/hadtudomany/2007/1/2007_1_8.pdf
Ez egy dolog, meg valahol szomorú, de a történelem nem állt meg. Mindig is ez volt, mindig is ez lesz, míg világ a világ. Ha nem a polgárháború elől, akkor majd a klímakatasztrófa elől menekülnek. Nagyon nem lehet velük mit kezdeni.
Ez nem igaz. Izrael számos alkalommal felajánlotta a Golánt – vagy legalábbis annak egy részét – a békéért cserébe, legutóbb a két balos miniszterelnök, Barak is, és Olmert is. De még Begin z”l is nyitva hagyta a lehetőséget. Aszadék természetesen visszautasították mindezt, mert nekik semmi nem elég, csak a torta egésze. Nos, akkor marad a semmi, amit végső soron érdemelnek.
Eddig is működtek, eztán is működni fognak, még jó sok emberöltőig. Az iráni fenyegetést is elég jól kezelte eddig Izrael, és a szíriai és iraki atomábrándokat is szertefoszlatta Izrael. Miért pont most kellene kételkedni Izrael képességeiben? Az „okos pénz” azon van, hogy ezt is megoldják majd, mint ahogyan eddig minden mást is megoldottak.
Ez világos, de attól ez még gond a környező országok és Európa számára is. Az a baj, hogy a túlnépesedés tényét nem lehet a klímával palástolni, bár erősen próbálkoznak vele tagadhatatlanul, ahogy a menekült hullámokat is felerősítik a különböző háborúk (legyenek azok etnikai-, vallási alapúak vagy egyéb természetűek) .
Tehát akkor jól tudtam, hogy a teljes Golán soha nem volt a tárgyalások része (a Sínai-félsziget mintájára)?
Nem tudom, de hogy ebből béke nem lesz egy darabig, az biztos. Magyarország (és Európa) számára nagyon fontos lenne, hogy a térségben (végre) tartós béke legyen, s én ez alapján tudom megközelíteni ezt a kérdést (is).
A Golannal kapcsolatosan a sziriaiak szempontjabol legkedvezobb ajanlat (meg az oreg Asszad idejen) az volt, hogy Izrael visszaadja a Golant, de 99 evre tartosan berli azt. Ehhez hasonlo szerzodes volt Jordania es Izrael kozott, tobbek kozott egy szigettel kapcsolatosan (a Jordanban), ahol a sziget visszakerult Jordaniahoz a bekeszerzodes kereteben, de ok berbe adtak Izraelnek, es a teruletet izraeliek muveltek meg. Sajnos a szerzodes nemreg lejart, es egy affer miatt (a Moszad Ammanban akart megolni valakit, es nem sikerult az akcio), a kiraly nem hosszabbitotta meg. De mindenkepp van precedens a berletre.
Értem, köszönöm.
Izraelnek elsősorban Izrael népének érdekeit kell(ene) szem előtt tartania. Európának nem az a gondja, hogy vannak menekültek, hanem az a gondja, hogy mindenkit befogad. Mint írtam, menekültek mindig lesznek, sőt, eztán lesznek majd csak igazán, és ezen folyamatokat nem lehet megállítani. Ahogy én látom, az Izrael-ellenes EU/Európa is megérdemli a sorsát, pláne ha ezen sorsot jelentős mértékben önmagának köszönheti.
Olmert még az anyját is odaadta volna a békéért cserébe, tekintve hogy ezzel akarta tompítani a börtönbüntetését. Hogy a közte és Szíria közti titkos eszmecserén milyen egyéb részletek hangzottak el, amiről a sajtóban sem írtak, azt nem tudhatjuk. De fogalmazzunk úgy, hogy Izraelben megvolt a hajlandóság minden érintett kormány alatt, és hogy ebből nem lett semmi, az csakis Szíria hibája. Eleve tegyük hozzá, hogy az egyetlen indoka az abszurd követeléseiknek az maga az agresszió lehet, hiszen stratégiai szempontból csak az agresszornak származik előnye abból, ha egy ilyen fennsíkot birtokol. Teljesen racionális dolog az, hogyha nem adod vissza a gépfegyvert a sorozatgyilkos pszichopata kezébe, márpedig a Golán kritikus részeire ez érvényes. Ezért mondom én azt, hogy szerencsére ebből sem lett semmi, ehelyett kaptak egy nagy adag semmit, meg egy bukott államot. Ezt érdemlik.
Izraelnek sokkal nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy béke legyen a határain, mint mondjuk Magyarországnak. Nyugat-Európa elveszett a saját morális vívódásaiban, s az egy kérdés, hogy a racionalitás mikor tör újra utat magának.
stb írta, hogy a legjobb ajánlat, a teljes terület visszaadását követő 99 éves izraeli bérlet lett volna. Bár az egyéb feltételek ismeretlenek, ha ez így volt, akkor ez valóban nem tekinthető rossz ajánlatnak, de vélelmezem, hogy a Sínai-félsziget mintájára történő terület visszaadás szeretett volna elérni a szír fél (mindenesetre ebben a kritikus időszakban jó lett volna, ha külső szemlélőként még legalább 1-2 ország jelen van).
Szerintem nem jó a hasonlat, mivel egy demilitarizált-övezet kialakításával, nem adtak volna a szír fél számára óriási stratégiai előnyt, s az izraeli hadsereg, mind akkor, mind most, összehasonlíthatatlanul jobb képességekkel rendelkezik, mint a szír fél (amellett a történelmi előzményekből kiindulva, egy ilyen irányú támadást elég hamar semlegesíteni tudna).
Mindenesetre, a múlt elmúlt, s úgy néz ki, hogy Aszad-al hosszútávon számolnia kell Izraelnek, ami miatt is (nem feltétlenül gondolom, hogy egy vezető váltás megoldotta volna a szír-izraeli ellentéteket, sőt még azt sem feltételezem, hogy érdemi javulás következett volna be), én továbbra is tartom magam az eredeti véleményemhez.
Az lehet. Mindenesetre azt sem rossz, hogy Libanon és Szíria is romokban van. Ha már lehet választani, az ellenség inkább romokban legyen.
Egyik ajánlat sem volt rossz, mivel ahhoz kell ugye viszonyítani, hogy az agresszor semmit sem érdemelt volna. A Szináj-fszet is túl hamar adták oda Egyiptomnak, legalább egy szakaszát, ahol a zsidók már éltek, meg kellett volna tartani. A Gázai övezetet meg soha nem kellett volna odaadni nekik.
A demilitarizált övezet egy vicc, egyszer sem működött a térségben, pl. az UNIFIL semmit sem ér. Szerintem minden jól van úgy, ahogy most van.
Annyira hosszú-távon nem kell vele számolni, több mint valószínű, hogy ő a dinasztia utolsó uralkodója. Szerintem valószínűbb az, hogy mához 20-30-40 évre az egész Közel-Kelet drasztikusan átalakul majd. Remélem lesz majd egy Kurd állam, amely stabil szövetségese lesz Izraelnek. Ez részben Szíria dezintegrációjának egyik legfontosabb eredménye lenne.
Ez izraeli nézőpontból teljesen világos, mármint, hogy „inkább ők, mint mi”.
Azzal, hogy Izrael visszaadta Egyiptomnak a területet (megfelelő feltételek mellett), hosszútávon biztosította a békét abban az irányban, s én úgy látom, s az azóta eltelt idő is ezt igazolja, hogy ez volt a lehető legjobb döntés. Izrael megtarthatja a fennsíkot, de ezzel állandósítja a szír kormányokon átívelő ellenszenvet és gyűlölködést. Itt az a főkérdés, hogy ér e az az 1800 négyzetkilométer ennyit, vagy sem. Én úgy vélem, s ez az alapja az eredeti hozzászólásomnak is, hogy mind a két fél, sőt az egész térség, a békéből profitálhat a legtöbbet, az élet bármelyik területéről is közelítem meg a kérdést, az pedig csak ezáltal biztosítható.
A Sínai-félsziget kapcsán kötött alku működik. Libanon esetén, pedig egyetértek, az UNIFIL, szerepének betöltésére, egyáltalán nem alkalmas (láttam azt a „híres” képet, mikor a hezbollah közvetlen az ensz bázisa mellett tanyázott, s lényegében egymás mellett lengette a szél a két zászlót).
A törökök és az irakiak semmilyen kurd államot nem fognak eltűrni, sőt, szerintem az iráni iszlám köztársaságnak sem tetszene, mivel az ő területén is élnek határmenti kurdok. Arra még mindig van egy folyamatosan csökkenő esély, hogy Kelet-Szíriában egy új „állam” jöjjön létre, de nem vagyok benne biztos, hogy az kurd többségű lesz, viszont szinte kizárólag szunnita lesz a lakossága (ezenfelül annak déli és északi része között lenne egy folyamatos ellentét). Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kurdok elsődleges és mindent felülíró célja, a saját állam létrehozása, amihez mindenkitől elfogadnak segítséget. Ha létre is jön (nem hiszem hogy erre a következő 20-40 éves időtávban sorkerül, de arrafelé „bármi” lehetséges), s idővel stabilizálódik is egy ilyen állam, annak külpolitikai orientációja erősen kérdéses (hiába lengették az USA és Izrael zászlóit vállt vállnak vetve pár évvel ezelőtt).
Szerintem te kauzalitást vélsz felfedezni ott, ahol lényegében a véletlenek és az átmeneti szükségmegoldások dominálnak. Ne feledjük el, hogy annak idején az egyiptomi (egyébként cseppet sem Izrael-barát) vezető halállal lakolt azért, amiért békét kötött a zsidó állammal. Hogy Egyiptommal azóta nagyjából jól működik ez a ‘hideg béke’, még a despota-junta váltógazdaság ellenére is, az csupán egy kivétel, amely erősíti a szabályt. A főszabály pedig az, hogy a Közel-Keleten addig becsülnek meg (félnek tőled), amíg te vagy az erősebb. Egyiptom ezt még (egyelőre legalábbis) megérti. Jordánia már rosszabb példa, hiszen folyamatosan Izrael-ellen ágál minden nemzetközi fórumon, terroristákat rejtegetnek, és még a békeszerződésben foglalt gesztust is visszavonták. Pedig Izrael nélkül már szomjan haltak volna. Teljesen világos, hogy ezen országok azért nem harapják át Izrael torkát, mert nem képesek rá, nem azért, mert nem tennék meg ezt az első adandó alkalommal. Érdemes ezeket hozzáfűzni akkor, amikor kauzalitást sejtetünk. Ez ugyanúgy megbukott a PLO/Fátáh/Hámász kapcsán is, ahol ahelyett, hogy megbékéltek volna az arabok, a Gázai övezet birtokbavétele után csak még veszedelmesebbek lettek. Na ez a ‘normális’, mert ez az, ami leginkább jellemző, és ez az, amire számítani lehetne akkor is, ha Izrael további területeket ajándékozna az araboknak. Fölöslegesen.
Reményem szerint a helyzet az úgy alakul majd, hogy a fundamentalista rezsim bukik, Irak a továbbiakban is gyengélkedik, Erdogan bukik, és Törökország szekularizálódik, Szíria pedig szertefoszlik, és majd akkor megadatik a lehetőség a kurdoknak, hogy végre saját államuk legyen. Ők ugyanis ezt megérdemelnék. Nem utolsósorban Izrael számára egy fantasztikus szövetégest jelentene, és szerintem a kurdoknak lenne annyi esze, hogy az amerikai-izraeli oldalt válasszák. A legközelebbi újrarendeződés alkalmával erre lehet, hogy sor kerül majd.
Szíria volt a legnormálisabb muszlim többségű ország az egész térségben (ha a polgárháború előtti évtizedeket vesszük alapul), ezért is sajnálom azt, hogy ezt az utat választották, mert ezzel nemcsak pandóra szelencéje nyílott ki (daesh), hanem a térség különböző hatalmi erőközpontjai is elkezdték sütögetni a pecsenyéjüket (Muszlim Testvériség, a wahabiták, az iráni iszlám köztársaság, s a kurdok egy igen gyenge mellékszereplők ezek mellett az erők mellett).
Velük meglehetett volna, s talán idővel majd ismét meg lehetne egyezni, aminek ott nem lenne a következménye Aszad halála, s ezt a „kivételt” tovább erősíthetné.
Amellett egyetértek abban, hogy Izrael csak az erő pozíciójából érhet el tartós előnyöket biztosító szerződéseket, s a békét is ez garantálja.
Reménykedni mindenben lehet, de hogy ebből mi valósul meg, az már teljesen más kérdés.
Például én abban reménykedem, hogy a külpolitikai mozgatórugókban érdemi változás fog majd beállni Izraelben, ami idővel a szír és libanoni határaira is elhozhatja majd a tartós békét ( az Ábrahám-szerződések is ez irányba tett lépések), mert a káosz nehezen kontrollálható, főleg akkor, ha azt tartósan kívánják fenntartani.
Szerk.: a jordán kapcsolatok megromlásához részint az országot ellepő szír menekültek is hozzájárultak (majdnem destabilizáták Jordániát), amellett, hogy veszélyes eszmék terjedésének adtak teret.