Az orosz Nemzeti Gárda igazgatója igyekezett megnyugtatni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az ukránok támogatják, hogy Oroszország területeket foglaljon el Ukrajnában. A valóság nem csak hogy ennek szöges ellentéte, de az elnök arckifejezését látva úgy tűnik, hogy ezt ő is jól tudja.
Hova: #TOP story
Legendás auschwitz-i szökésről forgatnak filmet Hollywoodban
Az „Untold” (Elmondatlan) Rudolf Vrba holokauszttúlélő és dokumentumfilmes „Megszöktem Auschwitzból” című önéletrajzi könyvén alapul. A Next Productions és a The Exchange anyavállalat közösen szerezte meg a forgatókönyv és a könyv jogait.
Újabb antiszemita botrány a The New York Times–nál
Hitlert, illetve a Hamászt éltette a lappal szerződött két szabadúszó újságíró. Az ügy nyilvánosságra hozatala után lap azt ígérte, felülvizsgálja döntését — írja a Tett és Védelem Alapítvány.
Elhunyt Mihail Gorbacsov, aki véget vetett a hidegháborúnak
Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov Nobel-békedíjas volt szovjet párt- és állami vezető, aki történelmi szerepet játszott az úgynevezett szocialista társadalmi berendezkedés felszámolásában az egykori Szovjetunióban és szövetséges országaiban.
Kohncast: Nukleáris Közel-Kelet nyugati pénzből?
Szerkesztőségi podcastunk tizennegyedik adásában az Iráni Iszlám Köztársaság lesz a fő témánk. Körbejárjuk a küszöbön álló atomalku eddig nyilvánosságra került részleteit, az erre adott izraeli reakciókat, de szó esik a szíriai orosz csapatkivonásokról és egy hazájából elüldözött iráni emberi jogi aktivista életéről is.
Felavatták a Horthy-szobrot a Parlamentben — videó
Kedden délelőtt az Országház épületében felavatták Horthy Miklós szobrát. A Hazatérés Napján tartott eseményen a Mi Hazánk teljes parlamenti frakciója részt vett. A szobor Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének a szobájában áll.
Sóletfesztivállal és telt házas filmzene koncerttel kezdődött a Zsinagógák Hete
Több ezren látogattak el vasárnap az idei Sóletfesztiválra, a Budai Parkszínpadra.
Izraeli hírszerzési szakértők: Fel kell készülnünk az Iránnal való összecsapásra
Korábbi vezető hírszerzési tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy a katonai opció az egyetlen lehetőség, amely megmarad Izrael számára, miután a szuperhatalmak aláírták Iránnal az atomalkut.
Wolfgang Streeck: A német dominancia kora Európában lejárt
A gazdaságtörténész Németország válságáról és Európa jövőjéről beszélt nemrég az UnHerdnek.
A furcsa elmélet Duginról és a „gyermekáldozatról”
A közösségi oldalak „szakértői” Duginnal kapcsolatos őrült teóriákat terjesztenek – írja Michael Millerman, aki korábban könyvet írt az orosz filozófusról.
Tényleg győzni fognak a republikánusok ősszel?
„Ha az összes republikánus jelölt azzal indul, hogy mit tett a baloldal Amerikával kevesebb mint két év alatt, és szisztematikus korrekciót kínálnak, akkor nyerni fognak. Ha beleragadnak a 24 órás hírciklusba, akkor elbuknak.”
Aki a legsötétebb órákban szólalt fel a zsidóság üldözése ellen
126 éve, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson (ma Sandominic, Románia) Márton Áron, 1939 és 1980 között Erdély római katolikus püspöke, a múlt századi erdélyi magyar közélet egyik kiemelkedő alakja, aki következetesen kiállt minden diktatúra ellen.
Rothschildnak adta ki magát egy ukrajnai nő, így férkőzött Trump közelébe
Az oroszajkú 33 éves Inna Yashchyshyn a gazdag európai zsidó bankárdinasztia Anna de Rothschildjának adta ki magát.
Bázelben gyűlnek össze a zsidóság vezetői, hogy az első cionistákra emlékezzenek
Mintegy 1400 vendég gyűlik össze vasárnap a svájci Bázelben, hogy egy háromnapos rendezvény keretében megünnepeljék az Első Cionista Kongresszus 125. évfordulóját.
Az izraeli UFC harcos arra buzdít minden zsidót, hogy tanuljon önvédelmet
Natan Levy, a világ egyetlen izraeli UFC harcosa egy csütörtökön megjelent új podcast-interjúban kifejtette, hogy miért kell támogatni a holokauszt túlélőit, és miért szükséges, hogy minden zsidó megtanulja az önvédelmet.
Economist: Miért múlja felül a várakozásokat az orosz gazdaság teljesítménye?
Kevesen gondolták, hogy a háború után hat hónappal így fog állni a helyzet – írja a The Economist.
Izraelnek kutyás terrorelhárító egysége is van
Az Izraeli Kutyás Egység, az Okec – עוקץ – „fullánk” a határrendőrség Jámám terrorelhárító egységéhez tartozik. Tagjai – a rendőrkutyák és gazdáik – számos veszélyes bevetésen mutatták meg rendkívüli képességeiket és mentették meg akár saját életük árán is sok izraeli állampolgár életét. Éppen az elmúlt hetekben történt, hogy egy kilencéves rendőrkutyát sechemi (Nablusz) arab terroristák megöltek egy bevetés során. Az Izraelért az életüket áldozó négylábúaknak külön temetője van – írja az Arutz 7 alapján a zsido.com
Az évszázad legrosszabb üzlete
Az Iszlám Köztársaság továbbra is a terrorizmus leghalálosabb állami támogatója a Közel-Keleten, a palesztin Iszlám Dzsihád Izrael elleni rakétatámadásaitól kezdve Hadi Matar Salman Rushdie meggyilkolásának kísérletéig. Mindez nem lenne olyan ijesztő, ha a javasolt megállapodás nem ígérne közel egymilliárd dollárt Irán kasszájába, vagy ha arra kényszerítené Iránt, hogy hagyjon fel a térség más államai elleni támadásaival – vagy ha valóban megakadályozná Iránt abban, hogy atomfegyvert fejlesszen. Tragikus módon Biden új iráni megállapodása mindhárom kérdésben kudarcot vall – kezdi James Sinkinson a JNS oldalán.