Újabb antiszemita botrány a The New York Times–nál

Hitlert, illetve a Hamászt éltette a lappal szerződött két szabadúszó újságíró. Az ügy nyilvánosságra hozatala után lap azt ígérte, felülvizsgálja döntését — írja a Tett és Védelem Alapítvány.

Amerika vezető napilapja több olyan szabadúszó újságírót foglalkoztatott, akik korábban antiszemita bejegyzéseket tettek közzé a közösségi médiában – derítette ki az Izraellel szembeni média–elfogultságokat monitorozó HonestReporting.com oldal.

Egyikük, Soliman Hijjy palesztin filmes, akinek az izraeli-palesztin konfliktusról szóló cikkeit a lap publikálta, 2018-ban még Adolf Hitlert dicsérte a Facebookon. Hijjy, aki 2018 és 2021 között dolgozott a Timesnak, megosztott magáról egy fotót azzal az arab felirattal, hogy

„a harmónia állapotában, mint Hitler a holokauszt idején.”

Egy 2012-es Facebook-bejegyzésében pedig azt írta ki arabul:

„Milyen nagyszerű vagy, Hitler”.

A Times szabadúszó fotósáról, Hosam Salemról szintén azt derítette ki az izraeli lap, hogy antiszemita közösségi médiaposztokat tett ki, és többször kifejezte, hogy drukkol a Hamásznak.

2014-ben a fotóriporter örömét fejezte ki négy rabbi és egy rendőr jeruzsálemi meggyilkolása miatt, és amiatt, hogy a palesztin terrorszervezet elfogta Oron Shaul izraeli katonát, akit később megölt. Öngyilkos merénylőket dicsőített, és támogatta a Hamász két támadását, 2018-ban pedig „több erőszakra szólított fel” egy olyan támadást követően, amely során két izraeli katona vesztette életét Ciszjordániában.

A cikk megjelenése után a Times szóvivője azt mondta a HonestReportingnak, hogy

„megvizsgálták ezeket az aggályokat, és megtették a megfelelő lépéseket”.

A lap augusztus elején szintén beszámolt egy szabadúszó gázai Times-szerző, Fady Hanona antiszemita online bejegyzéseiről – sőt, ezekben zsidók megölésére is felszólított –, emiatt a The New York Times megszakította a kapcsolatot vele.

„Bár a NYT gyors reakciója dicséretes, az eset komoly kétségeket vet fel a média azon képességét illetően, hogy megfelelően ellenőrizze helyi dolgozóit és forrásait. Úgy tűnik, több hírcsatorna nem vette észre a helyi alkalmazottak antiszemita múltját”

– írja az HonestReporting.com, emlékeztetve arra, hogy a fenti három eset nem egyedi, oknyomozó munkájuk nyomán csak az elmúlt évben több újságírót is kirúgott a The New York Times, a CNN, a The Washington Post vagy a BBC zsidógyűlölő tartalmak megosztása miatt.

A TEV oldalán többször is beszámoltunk a vezető amerikai napilap Izraellel szembeni elfogultságáról, antiszemita botrányairól. Tavaly ősszel például a lap egy Izrael–gyűlölő, a Hamászt támogató újságírónővel bővítette jeruzsálemi irodáját.

Előtte Bari Weiss, a The New York Times véleményrovatának korábbi szerkesztője azzal vádolta a lapot, hogy elutasította egy antiszemita támadássorozatról szóló cikk közlését, éspedig azért, mert az elkövetők „nem voltak fehér fajgyűlölők”.

Nagy vihart kavart tavaly május végén, a gázai háború idején, amikor a lap a címlapján „Csak gyerekek voltak” címmel közölte 64, többségében palesztin kisgyerek fotóját, akik állítólag a Hamásznak Gázában visszavágó izraeli légicsapásoknak voltak az áldozatai. A tendenciózus címlap és az egyoldalú beszámolók miatt a Rágalmazásellenes Liga (ADL) országos igazgatója, Abraham Foxman nyilvánosan lemondta a lap előfizetését.

Terroristákat támogat a New York Times új izraeli tudósítója

A NYT új jeruzsálemi munkatársa „nyitott börtönnek” tartja Gázát, hisz abban, hogy Izraelben „apartheid” rendszer van életben.