Izraeli hírszerzési szakértők: Fel kell készülnünk az Iránnal való összecsapásra

Korábbi vezető hírszerzési tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy a katonai opció az egyetlen lehetőség, amely megmarad Izrael számára, miután a szuperhatalmak aláírták Iránnal az atomalkut.

Az Irán és a nyugati hatalmak közötti közelgő nukleáris megállapodás fényében korábbi magas rangú hírszerzési tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy Izraelnek fel kell készülnie egy katonai konfrontációra Iránnal vagy valamelyik proxyjával.

A védelmi minisztérium volt politikai védelmi osztályvezetője, Amos Gilad és a Nemzetbiztonsági Tanács volt vezetője, Yakov Amidror az Israel Hayom című lapban megjelent interjúban azt mondta, hogy nincs esély az atomalku megakadályozására, ezért Izraelnek készen kell állnia arra, hogy katonai eszközökkel védje meg magát.

„Irán komoly stratégiai fenyegetést jelent Izrael államra nézve.

Meg kell érteni, hogy nem csak egy vízióról beszélünk, az irániak rengeteg erőforrást fektetnek abba, hogy nagyon veszélyes képességekre tegyenek szert.

Külföldi jelentések szerint 150 ezer rakétát irányítanak Izraelre Libanonban, nagy hatótávolságú rakétákkal, kiber- és terrorképességekkel rendelkeznek, és ami a legrosszabb, hogy a nukleáris fegyverkezés küszöbén állnak”

– mondja Gilad.

„Ez egy rossz alku, és jó, hogy Izrael világosan kijelentette, hogy nem kötelezi őt”

– tette hozzá Amidror.

„Miután az amerikaiak úgy döntöttek, hogy szinte bármi áron az alku tető alá hozása érdekében fognak dolgozni, a diplomáciai ‘lehetőségek’ kimerültek.

Nem látok más módot az irániak meggyőzésére, mint az erő használatát, mivel Iránt nem állítja meg sem diplomáciai, sem pénzügyi nyomásgyakorlás.”

Kiszivárgott az atomalku tervezete, négylépcsős lesz a megállapodás

Hamarosan megegyeznek Iránnal a világhatalmak.

Gilad is úgy véli, hogy az alku rossz, de ebben az esetben minden lehetőség rossz.

„A kérdés az, hogy az USA-val tartunk vagy ellene? Az Egyesült Államok dönt az alku megkötéséről, velünk vagy nélkülünk, és nekünk megvan a hatalmunk, hogy befolyásoljuk a kérdést. Ha retorikailag ellenük megyünk, nem nyerünk semmit. Meg kell értenünk, hogy különböző okokból nem támadhatjuk meg Iránt anélkül, hogy az amerikaiakkal egyeztetnénk.

Ezért heves vitákat folytathatunk az amerikaiakkal, de nem nyilvánosan.

Meg kell erősítenünk kapcsolatainkat nyugati szövetségeseinkkel és az arab nemzetekkel. Ezek a kapcsolatok valóban erősebbé tesznek minket, de nem kezdhetünk el arról álmodozni, hogy majd lesz egy [Közel-keleti] „NATO” a térségben”

– mondja Gilad.

„Ha Irán atomfegyverhez jut – teszi hozzá Amidror -, akkor az egész Közel-Keletet terrorizálni fogják, és az egész térség nukleáris fegyverkezési versenybe kényszerül. A mi előnyünk az, hogy stratégiai képességekkel rendelkezünk, ezért egy nukleáris Közel-Keleten másként fognak ránk nézni”.

Gilad egyetért Amidrorral, és azt mondja, hogy Izraelnek fejlett katonai képességeket kell kifejlesztenie.

„Katonai szuperhatalmat kell kiépítenünk a saját képességeinkre és az amerikai segítségre alapozva. Egy hónap múlva konfliktusba kerülhetünk Libanonnal, ezért masszív védelemre és az arab államokkal való kapcsolataink kihasználására van szükségünk”.

Gilad Izrael belpolitikai helyzete miatt is aggódik.

„Ahelyett, hogy a külső fenyegetések miatt aggódnánk, sékel-milliárdokat pazarolunk a választásokra.

Hihetetlen, hogy egy ilyen okos nemzet hogyan lehet ennyire ostoba is: nem lehetünk azzal elfoglalva, hogy pénzt pazarolunk és sztrájkolunk ahelyett, hogy a valódi fenyegetésre koncentrálnánk.”

Moszad főnök: Az új iráni atomalku nem fog minket megakadályozni a cselekvésben

„Izrael nem csatlakozott az egyezséghez. Izraelnek megengedett, hogy bármilyen módon megvédje magát – és így is fog cselekedni” – mondta Barnea.