Albánia veszi magának a bátorságot

Az amerikai-iráni ellentétek Albánián is lecsapódnak. A NATO-tag balkáni állam – csakúgy, mint a második világháború idején – elég erőt érez magában ahhoz, hogy szembeszálljon a zsidó nép legnagyobb ellenségével.

Olvass tovább

Hitler holmiját zsidóknak adta, Magyarországot követendő példának tartja az arab milliárdos

Abdalla Chatila tavaly novemberben 180 millió forintnyi összegért felvásárolt egy tucatnyi náci ereklyét. A Jad Vasembe kerülő tárgyakról, libanoni értetlenségről, európai antiszemitizmusról is beszélgettünk vele Krakkóban, ahol egy nemzetközi konferencián Dávid király-díjat vehetett át az Európai Zsidó Szövetség (EJA) vezetőjétől.

Olvass tovább

Putyin Jeruzsálemben: „Ezeket a haláltáborokat nemcsak a nácik működtették”

Amerika alelnöke Iránt emlegette, a francia elnök az idegengyűlöletre figyelmeztetett a csütörtök délután kezdődő eseményen.

Olvass tovább

Németországban betiltották a legveszélyesebb neonáci csoportot

A berlini kormány csütörtökön bejelentette, hogy betiltotta a nagy-britanniai központú, Combat 18 nevű neonáci csoport németországi ágát, amelyet egy CDU-s német politikus meggyilkolásával is kapcsolatba hoztak a közelmúltban.

Olvass tovább

A foltozott kabát, avagy az ellenzék esete a Betyársereggel

Az ellenzék közös jelöltje a dunaújvárosi időközi országgyűlési választásra hűséget fogadott a Betyárseregnek. Kiss Adorján írása.

Olvass tovább

Impeachment: „legyőzendő gonoszságról” beszélnek a demokraták

Több republikánus személyiség szerint a demokraták maguk ássák alá a saját ügyüket. Közben a republikánus szenátorok a Donald Trump ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásának második napján is kitartottak amellett, hogy nincs szükség tanúk beidézésére.

Olvass tovább

Mit tanulhatna a Trump-adminisztráció Reagantől?

Az Egyesült Államoknak szakítania kell bezárkózó, nacionalista, monopolista politikájával, ugyanis egy nyitott, szabad gazdaság és egy határozott, a szabadság értékeiért fellépő külpolitika összehangolódása pozitív hatással lehet a feszültségektől terhes világkereskedelemre és a diktatórikus rendszerek által elnyomott polgárok jövőbeni életére is.

Olvass tovább

Macron kizavarta a templomból az izraeli rendőröket – videó!

A francia elnök azon húzta fel magát, hogy a jeruzsálemi Óvárosban található Szent Anna templom a francia kormány tulajdona, az őt kísérő izraeli rendőrök mégis bementek oda. Az esetről készült felvételen jól látható, ahogy kiabál a rendőrökkel és kiküldi őket az épületből – számolt be az izraeli sajtó és a nemzetközi hírügynökségek.

Olvass tovább

Putyin jeruzsálemi ingatlant kap a fogvatartott izraeli lányért cserébe?

A Jerusalem Post értesülése szerint Naamar Iszakár ügye egy régóta tartó ingatlan-vitának is véget vethet. 

Olvass tovább

Egyelőre nem indít vizsgálatot Izrael ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság

Bár az indoklás kissé meglepő.

Olvass tovább

Izrael történelmének legnagyobb diplomáciai eseményére készül

Izrael történelmének legnagyobb diplomáciai eseményére készül: pénteken több tucat, legmagasabb szintű állami vezető látogat a zsidó államba az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából meghirdetett politikai világfórumra.

Olvass tovább

Újabb európai vezetők mondták le a részvételt a jeruzsálemi Holokauszt Világfórumon

A lengyel elnök után sem a litván, sem az észt állami vezetők nem vesznek részt az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából rendezett jeruzsálemi fórumon csütörtökön – jelentették be Vilniusban és Tallinnban. Közben Varsó felszólította Putyint, hogy ne használja a fórumot politikai játszmákra.

Olvass tovább

Hamarosan elengedhetik az oroszok a hét és fél évre elítélt izraeli lányt

Izraeli tisztviselők szerint az izraeli-amerikai turista, Naama Iszakár szabadon engedése az orosz börtönből már lényegében eldőlt, Jeruzsálem és Moszkva már csak a lány hazatérésének részleteiről egyeztet – írja a The Times of Israel.

Olvass tovább

Ganz Izraelhez csatolná a Jordán-völgyet, ha megnyeri a választást

A Kék és Fehér párt első embere azt ígérte, hogy a választások után kiterjeszti az izraeli szuverenitást a Jordán-völgyre – írja a The Times of Israel.

Olvass tovább

„Valóban felszabadult Auschwitz 75 évvel ezelőtt?”

Több tucatnyi európai ország mintegy száz politikusát hívták meg arra a kétnapos lengyelországi rendezvényre, amelyen Auschwitz felszabadításának 75. évfordulója alkalmából az antiszemitizmus elleni aktívabb jogi harcra szólítottak fel.

Olvass tovább

Összeszámolták, mennyi terrortámadást előztek meg tavaly Izraelben

Az izraeli belbiztonsági szolgálat embereit Benjamin Netanjahu miniszterelnök is kitüntette életmentő munkájukért. 

Olvass tovább

Rendszerváltást Iránban!

A szabadság, az emberi jogok és a demokrácia békés exportját hirdető neokon külpolitika elveket, következetességet és főleg morált vinne Amerika diplomáciájába, és lássuk be, ezek mindegyikére szüksége is van.

Olvass tovább

Kiforgatták az antiszemitizmus definícióját, állítja annak megalkotója

Kenneth Stern szerint Trump elnök, illetve a jobboldali zsidóság főként a palesztinbarát hangok elnémítására, nem pedig a zsidóság védelmére használja az általa létrehozott meghatározást. Az amerikai zsidóságot megosztja a kérdés.

Olvass tovább