Egy nemrégiben készült Pew-felmérés a zsidó amerikaiakat 2 nagy kategóriába sorolja a hitük alapján – és bár Isten nem szerepel a menüben, egyesek szerint ez a megkülönböztetés nem működik számukra — írja Gabe Friedman a Times of Israelben.
Hova: #TOP story
Két demokrata szenátor fellázadt Biden ellen
Joe Manchin és Kyrsten Sinema a demokrata párt első számú közellenségeivé váltak, miután jelezték: nem hajlandóak a filibuster eltörlése mellett szavazni, ami azt jelenti, hogy a demokraták republikánus segítség nélkül egyetlen fontos tervezetet se fognak tudni átvinni.
Döntött a rabbinikus bíróság az örökjáradék-ügyben
A Jeruzsálemi Főrabbinátus Bíróságának Polgári Tagozata hétfőn hozott határozatot abban a perben, amelyet a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) indított a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott állami örökjáradék újraelosztásának ügyében — adja hírül a MAOIH közleménye.
Mázel tov: Ma 40 éves Natalie Portman
Az Oscar-díjas színésznő Natalie Hershlag néven született Jeruzsálemben, édesapja izraeli orvos, édesanyja amerikai művész, amerikai és izraeli állampolgársága is van.
Egyiptom visszaveszi az ellenőrzést a Gázai övezet felett?
A múlt pénteken a Gázai övezetbe behatoló tucatnyi egyiptomi buldózer, daru és teherautó látványa néhány palesztint arra késztetett, hogy elgondolkozzanak azon, vajon Egyiptom visszatér-e a tengerparti enklávéba, amelyet 1948 és 1967 között uralt — írja a The Jerusalem Post.
Ortodox rabbik szerint a progresszív demokraták szítják a zsidók elleni erőszakos támadásokat
Miután négy demokrata képviselő levelet intézett Biden elnökhöz, amelyben elítélte a kongresszusi képviselők antiszemitizmusát, egy több mint 1 500 ortodox zsidó rabbit tömörítő csoport válaszul nyilvánosan elítélte a demokrata képviselők úgynevezett „csapatát”, akik többször is becsmérelték Izraelt — írja a Daily Wire.
Vasárnap teszi le az esküt az új izraeli kormány
Járiv Levin Kneszet-elnök (Likud) szóvivője kedd reggel közölte, hogy a 36. kormány eskütételére és a 24. Kneszet elnökének megválasztására június 13-án, vasárnap kerül sor. Levin helyére a Jes Atid Miki Lévit jelölte. Az ujkelet.live beszámolója.
Terítéken az algériai zsidó temetők ügye
Május 31-én a France Culture rádióban érdekes beszélgetés zajlott le az zsidó gyökerű Benjamin Stora történésszel a számára kiszabott feladat, az algériai háború konszolidálásának kérdéséről. A harcok 60. évfordulójára, jövő nyárra Emánuel Macron elnök már szeretné lezárni ezt az ezidáig tabuként kezelt történelmi fejezetet, melynek során többek közt 130 ezer zsidónak kellett elhagynia otthonát egyik napról a másikra. Steiner Copier Sarah jelenti Párizsból.
Az új izraeli kormány engedélyt adna az egalitárius imahely bővítésére a Siratófalnál
A harédi pártok ellenzékbe kerülésével megnyílhat az út annak irányába, hogy a zsidóság legszentebb helyén, a Siratófal mellett, férfiak és nők együtt imádkozzanak – írja a Times of Israel.
Szemben a növekvő antiszemitizmussal, a diaszpóra zsidósága ragaszkodik buborékvilágához
Egy újfajta pogromot segít elő a nyugati elit, amely ha nem is vesz részt a zsidók elleni háborúban az utcán, a kezeit mosva nem tesz semmit annak megállításáért – írja Melanie Philips a Jewish News Syndicate oldalán.
30 ezer líbiai migráns érkezésére számítanak Olaszországban év végéig
Az olasz belügyminisztérium megkongatta a vészharangot.
A DK ezúttal a cigányokat a zsidók biológiai fegyverének tartó jobbikost támogat
„A DK kivívta a hálámat és tiszteletemet” – fogalmazott Rig Lajos jobbikos politikus, aki pár éve még arról posztolt cikket, hogy a cigányságot a zsidók biológiai fegyverként használják – írja a Mandiner.
A demokratákat hirtelen sérteni kezdték a náci hasonlatok
Rengeteg náci despotizmusra és születőben lévő tekintélyelvűségre figyelhetünk fel a világban. De aki azt hiszi, hogy az amerikai kormány a nácikhoz hasonlítható, az vagy becstelen, vagy történelmi analfabéta.
Netanjahu: a szabad véleménynyilvánítás nem uszítás
Benjamin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány vezetője szerint a szabad véleménynyilvánítás nem uszítás. A miniszterelnök hangsúlyozta: megpróbálják erőszakosnak és a demokráciára veszélyesnek bemutatni a jobboldalt Izraelben.
Először nem találtak új, a koronavírussal helyben megfertőződöttet Izraelben
Annak a négy vírushordozónak mindegyike külföldről érkezett, akiknek a tesztje pozitív eredménnyel zárult szombaton.
Az utópiák sorsától az abortuszvitáig — Heti Grün
Francia antiszemiták és széttört poharak, Jeszenszky a szabadságról és Székely püspök a zsidó-keresztény értékekről, jobbikosok mögött a DK és az utópiák sorsa. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Felgyújtottak egy németországi zsinagógát
A hatóságok jelenleg a köztéri kamerafelvételeket vizsgálják az esettel kapcsolatban.
Ez történt sábát alatt
Tervezgető Lapid és örökségtörlő Biden, szakértő Egyiptom és szovjet módszerekkel vádaskodó Putyin. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt, kicsit több, mint 24 óra főbb világpolitikai híreit.