Terítéken az algériai zsidó temetők ügye

Május 31-én a France Culture rádióban érdekes beszélgetés zajlott le az zsidó gyökerű Benjamin Stora történésszel a számára kiszabott feladat, az algériai háború konszolidálásának kérdéséről.  A harcok 60. évfordulójára, jövő nyárra Emánuel Macron elnök már szeretné lezárni ezt az  ezidáig tabuként kezelt történelmi fejezetet, melynek során többek közt 130 ezer zsidónak kellett elhagynia otthonát egyik napról a másikra. Steiner Copier Sarah jelenti Párizsból.

A 1962-ben véget érő, 8 évig tartó függetlenségi harcok ugyanis nagyon sokáig, egyfajta tabunak számítottak a francia közbeszédben. A 132 év francia megszállás alatt ugyanis Algériát Franciaország részének tekintették, ennek elveszítése pedig komoly csorbát okozott a francia nemzeti önbecsülésen. Sokáig nem is vallották be, hogy ez maga egy sikertelen háború volt. Egykoriban a komoly katonai beavatkozást  “rendfenntartás” címszóval akarták elsütni a nemzetközi porondon.

Pedig az áldozatok jelentősek voltak: A bevetett 320 francia katona közül 25 ezren haltak meg, valamint 100 ezer algériai harcos vesztette életét. Közel két millió algériai lakost kényszerítettek átmeneti koncentrációs táborokba. Az FLN-nek nevezett függetlenségi gerilla harcosok, és a Nemzeti Felszabadítása hadsereg (ALN) végül sikerrel járt, majd 1962-ben egy népszavazás során az algériaiak egyértelműen a saját szuverén államuk újjáalakítása mellett döntöttek. Az Algériában élő európaiaknak, túlnyomó részt franciáknak pedig útilaput kötöttek a lábára. Egy millióan tértek vissza Franciaországba, vagyonuktól megfosztva. Számukra az események a mai napig traumát jelentenek. Ezen az ún. fekete lábúak (pied noár) 14%-át az algériai zsidók jelentették.

Az algériai zsidók

A zsidók kényszer helyzetbe kerültek.

Csak azoknak akarták megadni ugyanis a friss algériai állampolgárságot, akiket az iszlám vallás szerint muszlimnak tart: tehát akiknek az apjuk is muszlim volt. Ilyen (szerencsére) nem sok akadt – így számukra kvázi nem volt más választás, mint az országváltás.

Egy “furcsa háború”.

Stora professzor podcast beszélgetéséből kiderült, hogy szemben a vietnámi háborúval, az algériai függetlenségi harcot nem kísérték képes beszámolók, riportok. Az újságok címoldalain nem voltak elrettentő fényképek, így az eseményekről a rádión kívül nem is lehetett tudni. Filmeket is csak utólag készítettek.  Az archívumok kezdetben szintén nem voltak, így az Algériában, született Stora is rengeteg személyes beszámolót használt a történések felgöngyölítéséhez. Ő tizenkét évesen költözött új hazájába.

Szerinte a helyzet annál is inkább összetett, mert a benne részt vevő összes fél egészen másképp élte meg az eseményeket. Az algériai felkelők, a francia katonák, a harkik, a francia telepesek, a Szaharában harcolók, az északi területek élők, a zsidók, a korábban és a később csatlakozók mind másképp élték az eseményeket. Stora az interjúban megjegyezte, hogy ezen csoportok mindegyike hiányolja, hogy csak külön ő világával foglalkozzanak.

Az algériai zsidók helyzete

Az algériai zsidókat helyzete például merőben eltért a többi francia és európai társaitól. Egyrészt  megőriztek egyfajta semleges szerepet a küzdelmek során – szemben a gyarmatosító, és az algériai nyersanyag készleteket kiszipolyozó, sivatagi nukleáris kísérleteket lebonyolító helyi franciákkal, akik foggal körömmel ragaszkodtak a kisajátított terülteikhez. Másrészt pedig a zsidók gyakorlatilag őslakosnak számítottak, hiszen a Jeruzsálemi Szentély pusztulása után majd’ kétezer évig itt éltek. Hozzájuk csatlakoztak a 14. században  a Spanyolországból elűzött zsidók. Ezek a zsidók hasonlóan a többi országok nem muszlim lakosságához, ún. dhimmi státuszúak voltak. Azaz nem lovagolhattak, nem hordozhattak fegyvert, és egyfajta másodrangú polgárként, de jobbára biztonságban éltek. éltek. Az algériai lakosság szerves részét alkották.

A “pied noir”, a fekete lábúak többsége azonban csak az 1830-as években érkezett – így történelmileg kevesebb idejük volt a társadalomba beépülni. Algériából azonban egy homogén, muszlim országot akartak kreálni idegenek nélkül. Ez pedig megpecsételte a helyi zsidók sorsát, akinek igazság ide vagy oda – de menniük kellett.

20. század – mélypont

Bár az algériai zsidók 1870-ben a cremieuxi dekrétummal megkapták a francia állampolgárságot, azonban ezt a második világháborúban a francia Vichy-rendszer visszavonta. De ez csak hab volt a tortán. Náci nyomásra mind a gazdasági életből (tőzsde és bankszektor, ingatlanpiac), mind az adminisztárcióból kipenderítették őket, de a szabad foglalkozások (orvos, jogász) területén is limitálták a részvételüket. A gyerekek többet nem járhattak állami iskolákba, bár ezt sikerült pótolni egy villám gyorsasággal megszervezett zsidó iskolahálózat által. Németország a Claims Conferencenek hála 2018-ban, hatalmas lemaradással végül rábólintott egy egyszeri fejenként 2556 eurós jóvátételre az még életben maradt, 1940-42 között Algériában élő zsidóknak.

A 1940-es évek megrázkódtatása után az 1962-es kényszertávozás sem ígért sok jót. A francia állampolgárságukat ugyan visszakapták, de a franciaországi rabbiság nem gondoskodott a részükre a saját vallási rítusokban történő istentiszteletekről. Franciaként egyfajta migráns státuszba kerültek.

A temetők

Az Algériában a Pied noir távozása után megmaradt 25 ezres közösség csakhamar alijázott Izraelbe látván az arabok nyomulását. A zsinagógáikból muzulmán imaházakat csináltak, a temetőiket feldúlták. Az oráni temető ügye azonban végképp kiverte a biztosítékot.

Oránban ugyanis útépítésre hivatkozva az egész izraelita temetőt felakarták dózerolni. Ha azonban a földben lévő holttesteket is széttrancsírozzák, oda a feltámadás lehetősége az eljövendő világban. A testeket előbb exhumálni kell, majd pedig az új helyre egy rabbi vezetésével lefolytatott temetési szertartás során ismét nyugalomra kell helyezni. Ezen procedúra azonban mondani se kell, sokba kerül. Négy teljes éven keresztül tartottak a viták és a herce-hurcák, mert a franciaországi Consistoire, azaz zsidó egyház nem volt hajlandó a tetemes költségeket állni. Betelepült orániai közösség, akiknek se a saját istentiszteletük , se pedig a halottjaik lelki üdve nem volt biztosított – kitaszítva érezte magát. Végül aztán a francia konzulátus és a Consistoire mégis vállalta a tetemek exhumálását és Franciaországban történő újratemetését. Az Algériában lévő 14 zsidó temető sorsa azonban továbbra is meglehetősen bizonytalan maradt, a sírrongálások pedig általánossá váltak.

Stora javaslata

Macron elnök Benjamin Storát bízta meg azzal, hogy álljon elő 2020 végéig olyan konkrét javaslatokkal melyek segítik a két ország közötti viszony rendezését.A megemlékezések, az szobor állítások, az eltűntek sírjainak felderítése, a francia utcanév táblák kihelyezése, a Franciaországba vitt levéltári dokumentumok visszaadása, közös kutatások, stb. mellett jelentős lépés lesz az európai és a zsidó temetők francia pénzen történő helyreállítása és folyamatos karbantartása.

Jelenleg Algériában kb. 200 zsidó él, titokban, hivatalos zsinagóga és rabbi nélkül. Bár a zsinagógák működtetése napjaink Algériában már megengedett – ennek működtetésére már senki sem fog vállalkozni. Csak legalább a halottjaik nyugodhassanak békében.

Algéria még mindig bánatpénzt követel Franciaországtól a gyarmatosítás miatt

Macron az elmúlt hónapokban egyébként számos jelképes gesztust tett a megbékélés érdekében Algéria függetlenségének 60. évfordulója közeledtével.