A civilizációk olimpiáján, ha lenne ilyen, Európa simán kenterbe verné hosszútávfutásban a Közel-Keletet. Évszázadokon át úgy Európa, mint a Kelet, hullahegyet hullahegyre halmozott, a tökéletes politikai berendezkedés illúzióját hajszolva. Európa és általában a Nyugat, továbbra is töretlen lelkesedéssel kergeti az újabb és újabb “izmusokat”, a Közel-Kelet viszont lassan bedobja a törölközőt, és megtérni vágyik a politikai pragmatizmus keblére. Robert C. Castel írása.
Hova: #TOP story
Ismerje meg a libanoni határnál szolgálatot teljesítő izraeli katonahölgyeket!
Csaknem egy éve már, hogy női harci felderítőket telepítették először a libanoni határra, akiknek az a feladatuk, hogy drónjaikkal valós idejű hírszerzési információkat gyűjtsenek a szárazföldi csapatok számára.
„Halál a zsidókra” – kiabálták a lengyel nacionalisták, miközben elégettek egy zsidókról szóló könyvet
Lengyel nacionalisták azt kiabálták, hogy „halál a zsidókra”, miközben elégettek egy könyvet, amely azt a történelmi megállapodást ábrázolta, amely a lengyelországi zsidók jogait védte.
Hatalmi átrendeződés jöhet a Közel-Keleten, szunnita segítséggel szakadna el Szíria Irántól?
Az elvont ígéretek soha nem lesznek elegendőek; csak egy példátlan kárpótlás – amelyhez az oroszok beleegyezés is szükséges – tudná elszakítani Damaszkuszt Irántól és kiszorítani az iszlám köztársaságot Szíriából.
Itt az új migrációs válság — Heti Grün
Szenes Hanna képregény és zsidó kommunisták. Konzervativizmus és új osztályharc. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Peking „súlyos támadással” fenyegeti az ausztrálokat, ha Tajvan védelmére kelnek
A The Global Times című kínai (állami) lap szombaton megjelent számában Hu Xijin főszerkesztő Ausztrália ígéretéről írt, miszerint Tajvan segítségére siet, ha az amerikai erők is részt vennének a konfliktusban.
Lelőttek egy lengyel katonát a határon, Oroszország desszantosokat vezényel Fehéroroszországba
Fokozódik a helyzet a fehérorosz-lengyel határon.
Eddig soha nem látott dokumentumokból derül ki, hogy Hitler miért nem szállta meg Angliát
Hitler 1940 júniusában fejezte be Franciaország német megszállását, miután a brit erőket evakuálták Dunkerque-ből. Miután Franciaország a nácik kezére került, 1940 júliusától német légitámadásokat hajtottak végre Nagy-Britanniában. A Királyi Légierő végül megnyerte az angliai csatát, amely a 2. világháború folytatását és ezzel Németország végső vereségét eredményezte.
Kezelni tudja-e az Európai Unió a határain kialakult válságokat?
A jelenlegi határválság rávilágít az EU gyengeségeire – véli Peter Franklin.
Koholt vádak alapján a mianmari katonai junta tizenegy év börtönre ítélt egy amerikai újságírót
Tizenegy év börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai újságírót Mianmarban, akit májusban vettek őrizetbe felbujtásra, törvénytelen gyülekezésre és a bevándorlási törvények megsértésére hivatkozva – közölte pénteken munkaadója, a Frontier Myanmar médiavállalat.
A „menedzserek forradalma” — Kik Amerika technokrata urai?
A nyugati társadalmak megosztottságának valódi oka, hogy az elmúlt évtizedekben a neoliberális elit beült a politikai, gazdasági és kulturális hatalom pozícióiba, miközben a munkások és a középosztály leszakadt, intézményes hatalmukat leépítették, munkahelyeiket felszámolták, értékeiket pedig szélsőségesnek nyilvánították. Az erre adott populista reakció elsősorban nem a kultúrharcról, hanem két osztály közötti ellentétről szól – állítja új könyvében Michael Lind, amerikai akadémikus és író, a Texasi Egyetem professzora.
Az izraeli Carmel harcjármű már mesterséges intelligenciát használ az ellenség felkutatására
A mesterséges intelligenciával működő szárazföldi járművek megjelenése fokozatosan átalakítja Izrael szárazföldi harci képességeit a városi környezetbe mélyen beágyazódott ellenfelekkel szemben, amelyeket nehéz időben észlelni és reagálni rájuk.
Hadviselés az ókori Közel-Keleten: Hogyan hódították meg az asszírok a júdeai Lákist?
Régészek feltárták, hogyan építette meg Szennahérib király serege azt a hatalmas ostromrámpát, amely lehetővé tette számukra, hogy mintegy 2700 évvel ezelőtt legyőzzék a várost.
„Zemmour része az antiszemitizmus problémájának” – állítja Macron pártja
A zsidó származású politikus korábban már groteszknek titulálta, hogy antiszemitának nevezik őt ellenfelei.
Jordan Peterson: Miért kaptam meg a vakcinát, ha utána nem hagynak békén?
A Dave Rubinnal beszélgetve a híres kanadai pszichológus és író, Jordan Peterson a COVID-korszakban a kormányzat személyes jogaiba való beavatkozása ellen emelt szót.
Mit kezdhet zsidóságával a meggyőződéses kommunista?
Mezei Márk második regényében ismét zsidó témához nyúlt: könyve a ’80-as évek végén játszódik, főszereplője vidékről kerül fel Budapestre, ahol egyszerre kell megbarátkoznia apja testvérének vallásos életvitelével és megismernie a főváros forgatagát, ráadásul Tengizben halálosan megbetegedett apjának temetéséről is döntenie kell. Az új és a korábbi, az Utolsó szombat című regényéről, írói ambícióiról és regényeinek témája mögött megbúvó, mindannyiunk életében felmerülő döntésekről és a hazai zsidó közösségek jövőjéről beszélgetett az íróval Megyeri A. Jonatán.
A kreatív palesztin terror új eszköze
A palesztin arabok repülőgépeket térítettek el, repülőtereket lőttek, ENSZ határozatokat fogadtattak el. Ezután következtek az öngyilkos merényletek, a gázolásos támadások, a kések, gyújtogatások. Most megvan a legújabb eszköz a világ megfélemlítésére: a szólásszabadság elfojtása – írja véleménycikkében Phyllis Chesler professzor az Arutz7 hasábjain.
Az ember, aki feltalálta a neokonzervativizmust
Irving Kristol a huszadik század második felének egyik legmeghatározóbb konzervatív gondolkodója volt, művei elméleti alapot adtak a konzervatív mozgalom 60-as évekbeli megújulásához, a későbbi reagani forradalom kibontakozásához.