Mit kezdhet zsidóságával a meggyőződéses kommunista?

Mezei Márk második regényében ismét zsidó témához nyúlt: könyve a ’80-as évek végén játszódik, főszereplője vidékről kerül fel Budapestre, ahol egyszerre kell megbarátkoznia apja testvérének vallásos életvitelével és megismernie a főváros forgatagát, ráadásul Tengizben halálosan megbetegedett apjának temetéséről is döntenie kell. Az új és a korábbi, az Utolsó szombat című regényéről, írói ambícióiról és regényeinek témája mögött megbúvó, mindannyiunk életében felmerülő döntésekről és a hazai zsidó közösségek jövőjéről beszélgetett az íróval Megyeri A. Jonatán.

***

Zsidó temetés címmel jelent meg a második regénye. Meséljen egy kicsit a könyvről, mi motiválta a megírására?

Két olyan dolog is volt, ami egészen biztosan foglalkoztatott. Az első, hogy máig együtt élünk a tengízi magyar vendégmunkások történetével, azzal a kizárólag csak a „második nyilvánosságban” létező, máig kibeszéletlen és feldolgozatlan történettel, amiről az idősebb generáció tagjai sokat hallottak, de valójában alig tudunk valamit. A téma fontosságát és érdekességét jelzi, hogy a könyv megjelenése óta egymás után keresnek meg túlélők, vagy olyanok, akiknek valamilyen rokona dolgozott az oroszországi beruházáson. Látszik, hogy sok száz vagy ezer családot foglalkoztat ez a téma a mai napig, amihez persze az is hozzájárul, hogy a nyilvánosság szintjén nem esik szó az ügyről, sem az újságírók, sem a hivatalos politika nem beszél arról, hogy milyen körülmények között betegedtek meg a kint dolgozó munkások. A másik téma, ami szintén „dolgozott bennem”, az a zsidó temetés ügye volt. Nevezetesen, hogy

mi történik az olyan családokban, ahol kommunista meggyőződéssel éltek a zsidók, és ahol politikai megfontolásból nem választották a fiúgyermekek körülmetélést vagy az egyházi temetést.

A mi családunk esetében ez az apai nagyanyám esetében merült fel, akinek bár testvéreinek minden leszármazottja Brooklynban és Izraelben él, nem játszott szerepet a zsidóság az életében. Élete végéig ateista és kommunista maradt.

Hány meg hány ilyen család van…

A hithű kommunista családok életében nem jelent meg a zsidóság, vagy csak valamilyen eltagadott, a tengizi tragédiákhoz hasonló módon kibeszéletlen formában. „A világ proletárjai egyesüljetek” gondolat sokkal fontosabb volt. Nekem azonban a vallás és kommunista meggyőződés ellentmondása kimondottan fontos volt, azt akartam, hogy ez valamilyen formában az irodalomban is megjelenjen, ha lehet, bekerüljön a zsidóság félmúltjáról szóló diskurzusba. A harmadik téma, ami ugyanennyire foglalkoztatott, az a beszervezések és a kommunista rendszerrel való együttműködés kérdése volt.

Ma számtalan beszervezés-történetet ismerünk, azonban azokról az esetekről alig hallunk, amikor valaki nemet mondott a kollaborációra.

Mindezt pedig úgy, hogy egészen biztosan rengetegen tagadták meg lelkiismereti okokból a hatalommal való együttműködést.

A személyes történeteken keresztül való történelem elbeszélés, vagy sorsmesélés párosul egy jellemrajz elbeszéléssel is. Már a korábbi könyvben alaposan leírta az olyan lelki tusákat és a vívódásokat, amikor a kommunizmus ütközött a zsidósággal, vagy a vallási szabályok a nemi vágyakkal.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy számomra sokkal érdekesebbek a lelki folyamatok, azok ábrázolása, az egyes finom rezdülések, vagy elmozdulások stációinak rögzítése, mint az események láncolatának elmesélése.

Úgy is mondhatnám, hogy jobban érdekel az, hogy a regény szereplői mit és miért gondolnak, mint hogy mit és miért csinálnak.

A történet akkor tulajdonképpen csak egy eszköz.

Igen, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy csak „hordozóanyaga” az érzelmek megjelenítésének. Egy olyan „felület”, ami lehetőséget ad a belső folyamatok, vágyak és félelmek bemutatásának. Eszköz, amivel be tudom mutatni, hogy hogy miért hozunk rosszabb minőségű döntéseket, mint amilyenek valójában vagyunk.

Említette a nagymamáját, ami egy nagyon személyes szál. Kitől szerzett még inspirációt? Esetleg önmaga is megjelenik a regényben?

Természetesen az én nagy egzisztencialista létkérdéseim is megjelennek a szövegeimben, a szereplőket foglalkoztató problémák az én kérdéseim is. Az első regény kapcsán például kimondottan foglalkoztatott, hogy miként lehetséges az, hogy a világ egyik legnagyobb rabbija egy meglehetősen rossz minőségű beszédet mondott az utolsó magyarországi napján, és hogy miért nem volt elég bátorsága, hogy azt mondja a híveinek, hogy meneküljenek. Retrospektív módon persze nehéz megkérdőjelezni a döntését, hiszen azzal, hogy csak a saját életét mentette mégis egy egész irányzat túlélését tette lehetővé, egy hatalmas hászid mozgalom alapjait tette le.

Így végül is szinte ma már szinte lehetetlen megmondani, hogy valójában jól döntött-e az adott történelmi körülmények között vagy rosszul.

És persze megjelenik a zsidóság rendkívüli túlélési akarata is.

Hogy egy kurrens, jelenkori példával éljek, rólam ugye nehéz lenne azt mondani, hogy feltétlen chábád-párti lennék, mégis azt kell mondjam, hogy 100 éves távlatban szinte egészen biztosan csak a chábád irányzat lesz a magyar zsidóság túlélésének megoldása. Ilyen időtávon szinte teljesen biztos, hogy amit ma Magyarországon neológiának neveznek, nem fog fennmaradni. Látom a neológ rabbi barátaim mindennapos erőfeszítéseit, de valójában a történelmi pillanat, amikor a MAZSIHISZ betagozódhatott volna túlélését biztosító nemzetközi konzervatív irányzatba, el lett halasztva.

A magyar neológia ma már csak egy túléléséért küzdő zárvány. A világon mindenhol az ortodox irányzatok „tarolnak” és az erőteljes „outreachnek” köszönhetően azon belül is az EMIH által képviselt chábád teljesít az egyik legjobban.

Ortodox emberként nem tudom megállni, engedjen meg egy nagyon nyers kérdést: hogy merészelt a belzi Rebbe történetéhez nyúlni? Hiszen a regényben megjelenő történet persze nem teljesen légből kapott, de a könyvben ötvözi a fikciót a valósággal, és egy olyan szálat, egy szexuális történetet visz be, ami erősen súrolja a blaszfémia határát. Ehhez rendkívüli bátorság kell. Vagy csak zsidó hücpe?

Egyik sem. A regény igazi olvasata ugyanis – legalábbis számomra – egészen más.

Az olvasók jelentős része a belzi Rebbe rossz beszédére koncentrált, arra, hogy nem mentette meg a híveit, nem pedig azokra a jelenetekre, amikor más, személyes életét jobban érintő helyzetekben képes volt legyőzni a rossz ösztöneit.

Ebben persze én is hibás vagyok, hiszen a nyilatkozataimban és interjúimban én is erre a leegyszerűsítő megközelítésre koncentráltam.

Finoman szólva is túlzás a belzi Rebbe nyakába varrni azt, hogy nem mentette meg a zsidóságot, vagy akárcsak a híveit, akik ott voltak.

Ennek a kérdésnek az eldöntését a történészekre bíznám. Engem, ahogy korábban is említettem, sokkal jobban érdekeltek azok a lelki folyamatok, amin a belzi Rebbe keresztül mehetett azokban a napokban.Fontos hangsúlyoznom, hogy a Rebbe minden emberi gyarlóságai ellenére is számomra pozitív hős, olyan nagy formátumú cádik (igaz ember – a szerk.), aki képes volt a legnehezebb pillanatokban is legyőzni magában a jécer hárá (rossz ösztön – a szerk.) csábítását.

No persze, de az ilyen emberi nagyságokat aligha lehet a mi mércénkkel mérni. Nem gondolom, hogy bárki ezt feltételezné, hiszen a Talmud is mondja, „nincs olyan ember, aki ne bűnözött volna”. De egy dolog feltételezni a belzi Rebbéről, hogy vannak bűnös gondolatai, és más dolog feltételezni, hogy egy fiatal fiú indítja be a fantáziáját.

Botorság lenne azt feltételezni, hogy a legnagyobb zsidó vezetőinknek ne lehetnének bűnös gondolatai. És persze az irodalmon sem lehet ennyire direkt formában számonkérni a valóságot. A fiatal fiúhoz való viszonya inkább az érzelmi határértékeink bemutatására szolgált, mint valóságos esemény megtörténtére.

Tehát ez a művészi szabadság része?

Egyrészről igen, másrészről pedig azt gondolom, hogy a belzi Rebbe kapcsán azt is ki kell tudni olvasni a szövegből, hogy ha megkísérti is őt a rossz ösztön, akkor is képes a jót választani.

A regényben egyszerre mutatom meg a személyiségének jó és a rossz oldalát, azt, hogy bár nem tett erőfeszítéseket a hívei megmentésére, arra mégis csak képes volt, hogy személyes vágyai szintjén legyőzze a rossz ösztöneit.

Két könyv, két történet, mind a kettő egy nagyon kritikus pontját ragadja meg a magyar történelemnek, a magyar zsidó történelemnek: a holokausztot, és a rendszerváltás előtti időszakot. Ugrott egy nagyot az időben. A közte lévő negyven év kevésbé foglalkoztatja, vagy arról azt gondolja, hogy túl sokan írtak már?

Az hiszem új regényem egészen pontosan leírja azt a negyven évet, ami a Holokauszt után volt, azt, hogy milyen volt a zsidóság a Síp utcában vagy az annál szigorúbb, de az ortodoxiánál lightosabb magyar zsidó családok életében. Nem volt célom a magyar zsidóság rendszerváltás előtti életének történelmi hitelességű bemutatása, főleg úgy nem, hogy a regény csak egy nagyon rövid időszakra, egészen pontosan csak egy hét eseményeire koncentrál.

Ennek ellenére fontosnak tartottam bemutatni azt a típusú magyar zsidóságot amelyik a rendszerváltás óta teljesen eltűnt. Azt az ortodox, de nem szakállas vagy pajeszos, borotvált, öltönyös, kalapos, kósert és ünnepeket tartó hagyományőrző zsidóságot, amiből hírmutatóban sem maradt már mára semmi.

Több interjút olvastam önnel, ahol rendre visszatérő elem, nagyon őszintén beszél a nőkkel való kapcsolatairól, vagy inkább a nőkkel való kapcsolatainak elbaltázásáról.

Azt hiszem ebben tényleg világklasszis vagyok. Ha valami fönn fog még maradni a szövegeim mellett, akkor azok szinte egészen biztosan az ügyetlenül kezelt női kapcsolataim lesznek.

Megformálódott már a fejében, hogy mi lesz a következő regény?

Azt hiszem, hogy most egy szerelmes regényt szeretnék írni, ami az előbbiekben említettek miatt meglehetősen nagy kihívás lesz majd a számomra.

Mennyire lesz fontos a zsidó tematika az új regényében? Ez a vonal teljesen kimarad?

Az biztos, hogy a szerelemről, vagy az érzéseimről többet fogok írni, mint a zsidóságról, de azt azért már látom, hogy a zsidó és nem-zsidó párkapcsolatok témája, ami ugye Magyarországon sokakat érintő téma, nem lesz megkerülhető. De alapvetően azt szeretném, ha az emberi érzelmekről szólna.

Mezei Márk a Zsidó temetés című könyve a Kalligram Kiadónál jelent meg és minden jelentősebb könyváruházban és online üzletben megvásárolható.