Az ember, aki feltalálta a neokonzervativizmust

Irving Kristol minden kétséget kizáróan a huszadik század második felének egyik legmeghatározóbb konzervatív gondolkodója volt az Egyesült Államokban. Kristol művei komoly elméleti alapot adtak a konzervatív mozgalom 60-as évekbeli megújulásához, a későbbi reagani forradalom kibontakozásához. A zsidó családban nevelkedett publicista nem csupán politikai kérdésekről értekezett méltán híressé vált esszéiben, de igen nagy hangsúlyt fektetett a vallástalan társadalmak hiányosságaira, a 60-as években kibontakozó posztmodern ellenkultúrára, valamint a messianisztikus világszemlélet veszélyeire is. Rövid portrénkban annak a kérdésnek járunk utána, hogyan is lett egy ex-trockista, majd ex-liberális véleményvezér a neokonzervatív mozgalom leginkább meghatározó alakja a hetvenes évek közepére, illetve hogyan is hagytak örök lenyomatot Kristol gondolatai az amerikai konzervatív politikai hagyományon.

***

Az életút

Irving Kristol 1920-ban született, New Yorkban, kelet-európai zsidó bevándorlók gyermekeként. A család igen nagy nélkülözésben élt, a bajokat csupán tetőzte, hogy Kristol tizenhat évesen édesanyját is elvesztette. Egyetemi tanulmányait a zsidók által is nagy számban látogatott new yorki City College-ban kezdte.

Kristol politikai aktivitása is ezekben az években bontakozott ki, igen hamar tagja lett az egyetem anti-sztálinista, trockista diákszervezetének, az Egyes Számú Fülkének. Amellett, hogy Kristol számos életre szóló barátsággal gazdagodott a trockista szervezetben, itt talált rá későbbi feleségére, Gertrude Himmelfarbra, akit huszonkét éves korában el is jegyzett.

Himmelfarb a későbbiekben történész, a viktoriánus korszak elismert kutatója lett.

Az egyetemi éveket követően Kristol a hadseregben szolgált. A sokszor „alulművelt”, esetenként antiszemita katonatársakkal szerzett negatív élmények hamar kiábrándították a trockista világmegváltás eszményéből. „Ezekkel az emberekkel nem lehet szocializmust építeni. Lehet, hogy átveszik a hatalmat és egy nagy bűnbandát csinálnak az egészből.” – fejtette ki. Kristol ezt követően az Egyesült Királyságba költözött. Életének következő fontos állomása a korszak egyik meghatározó folyóiratának, az antikommunista, liberális Encounternek („Találkozás”) a megalapítása volt 1953-ban. Mint utólag kiderült, a folyóiratot a CIA is támogatta anyagilag, melyről Kristolnak állítólag nem volt tudomása, azonban erkölcsi aggályainak sem adott hangot az esetlegesen befutó támogatásokkal kapcsolatban.

Kristol az ötvenes évek végén visszaköltözött az Egyesült Államokba, ahol könyvkiadással foglalkozott, a hatvanas évek végén egyetemi professzori állást vállalt, valamint 1965-ben megalapította a neokonzervativizmus szellemi bázisának tekintett folyóiratot, mely a The Public Interest („A közérdek”) címet viselte. Liberális világnézete a hatvanas évek végén kezdett foszladozni, mely nagy részben tulajdonítható annak, hogy Kristol igen kritikus volt a Lyndon B. Johnson elnök által hirdetett Nagy Társadalom programjával szemben. A Nagy Társadalom jelentős lépés volt az amerikai jóléti állam kiépítése, az állami egészségügyi ellátás kiterjesztése, a szociális kiadások növelése felé.

A kiábrándultságának köszönhetően Kristol az 1972-es választás alkalmával életében először foglalt állást republikánus elnökjelölt mellett.

A megtiszteltetés Richard Nixonnak jutott. Kristol a hetvenes évek közepén hivatalosan is tagja lett a Republikánus Pártnak. A publicista 1972 és 1997 között havi rendszereséggel írt esszéket a Wall Street Journal számára, melyek a Kristol-életmű jelentős részét alkotják. George W. Bush elnök 2002-ben a legmagasabb polgári kitüntetéssel, az Elnöki Szabadság-érdemrenddel díjazta a publicistát.

Jogos volt-e a Rosenberg házaspár kivégzése?

Julius Rosenberget ideológiai beállítottsága révén hamar megtalálta az NKVD., akik Juliust mindössze pár nappal az 1941. decemberi Pearl Harbor elleni japán támadás után szervezték be.

A neokonzervatív meggyőződés

Bár Kristolt sokan a neokonzervatvizmus „keresztapjának” tekintik, a publicista mindig is tartózkodott attól, hogy egységes filozófiai rendszerként tekintsen a saját gondolkodására. Ahogy fogalmazott, a neokonzervativizmus sokkal inkább egy meggyőződés, amivel az ember a politikai ügyekre tekint.  Szintén hozzá köthető a mondás, a

„neokonzervatív egy olyan liberális, akit arcon ütött a valóság”.

Utóbbi gondolatából könnyen megérthetjük a neokonzervatív mozgalom eredetét.

A neokonzervatív gondolkodás a második világháború után kibontakozó antikommunista liberalizmusban gyökeredzik. Kristol és értelmiségi köre sokban különbözött a kor klasszikus republikánus gondolkodóitól. A legfőbb különbség, hogy a kibontakozó későbbi neokon körök ekkor már pozitívan viszonyultak Franklin Delano Roosevelt, korábbi demokrata elnök New Deal nevű programjához, mely az első jelentős lépést jelentette az amerikai jóléti állam megteremtése felé. Kristol visszatérő kritikája volt, hogy a republikánusok túlságosan a kormányzati költségvetés méretével és hiányával vannak elfoglalva, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, mire is költ az állam. A publicista számos alkalommal hangot adott véleményének, mely szerint a jóléti államfelfogásra nem a jóléti állam ellenzése, hanem egy „konzervatív jóléti állam” képének felvázolása jelentheti a megfelelő választ.

A neokon körök liberális, demokrata eszmékkel való szakítása a hatvanas években következett be, nagy részben Lyndon B. Johnson elnök Nagy Társadalom programjának köszönhetően.  A program az amerikai jóléti rendszerek jelentős kiterjesztésével járt, megteremtette az állami egészségügyi ellátás alapjait, illetve politikai alapját képezte a méltán hírhedtté vált „szegénység elleni háború” gondolatának.

Kristol és köre mélységesen ellenezte a jóléti állam kiterjesztését, nem pusztán annak gazdasági vonatkozásai miatt, de szélesebb társadalmi következményei miatt is. A publicitsa ellenezte a kormány egyenlősítő szándékát, illetve úgy vélekedett, a szegénység segélyezése pusztán több szegénységhez fog vezetni.

A jóléti állam kiterjesztése mellett jelentős kritikai alapot képzett a hatvanas évek szexuális forradalma, valamint az új liberális értelmiség szabados gondolkodása, melyet Kristol egyszerűen „ellenkultúrának” nevezett.  Az ellenkultúra alapját az képezte, hogy a második világháborút követően a felsőoktatás szélesebb körben is elérhetővé vált, így az egyetemi campusokon sok olyan hallgató is megjelent, aki szegényebb családi háttérből származott és ebből adódóan fogékony volt a különféle baloldali gondolatokra.

A „bajokat” csak tetézte a posztmodernizmus elterjedése a hatvanas években, mely teret adott egy új baloldaliságnak, melynek fő célját a klasszikus társadalmi rendszerek megkérdőjelezése, a hierarchiák lebontása, a kulturális relativizálás, a család fontosságának megkérdőjelezése, a társadalom vallástalanítása képezte.

Kristol mélységesen elutasította a posztmodern újbaloldal téziseit. A jóléti állam kritikája mellett az amerikai liberális elit kulturális irányváltása is jelentős mértékben hozzájárult a neokonzervatív mozgalom kialakulásához, mely a hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére datálható.

„Nagyapa, te megöltél valakit?” — Interjú Jennifer Teege-vel, egy náci táborparancsnok fekete unokájával

Mit kezdhet az ember az ősei bűneivel? Interjú Jennifer Teege-vel A nagyapám engem agyonlőtt volna című könyv szerzőjével.

A neokonzervatív alternatíva

Kristol fő tézise szerint a modern konzervativizmus három pillérre épül.

Az első a vallás, a második a nacionalizmus, a harmadik a gazdasági növekedés.

Fontos megjegyeznünk, hogy a fentebbi pillérek egyáltalán nem számítottak hangsúlyos, főáramlatú gondolatnak a hetvenes évek konzervatív mozgalmában. Ronald Reagan megválasztása fordulópontot jelentett a republikánus gondolkodás és politizálás terén. A hagyományos republikánus elitet felváltotta egy elnök, akire igen nagy hatást gyakoroltak a neokon körök, így Irving Kristol gondolatai. A továbbiakban áttekintjük, mit is jelent a három pillér és miért is indokolt a neo jelző a konzervativizmus előtagjaként.

A neokonzervativizmus első pillére a vallás. Kristol úgy vélekedett, bár a liberális humanizmus nagy szabadságot biztosít az ember számára abban, hogyan élje saját életét, a boldog és erkölcsös élet mibenlétéről a liberalizmus nem ad valódi iránymutatást. A publicitsa különbséget tesz a szekulárisok és a szekularisták között. Míg az előbbiek az állam és egyház szétválasztását és a vallások közti semlegességet hirdetik, addig az utóbbiak vehemens vallásellenességről tesznek tanúbizonyságot.

Kristol a legfőbb problémának azt látja, a vallástalan társadalmak nem rendelkeznek „morális iránytűvel”, ami nagyban okolható a korábban emlegetett ellenkultúrák előretöréséért. A publicista elismeri, hogy az ellenkultúrák közvetlen veszélyt jelentenek a szekuláris humanizmusra, azonban a megoldást nem annak helyreállításában, hanem a zsidó-keresztény vallási ortodoxiához való visszatérésben látja.

A neokonzervativizmus második pillére a nacionalizmus. A neokon gondolatisággal kapcsolatos legnagyobb téveszme, hogy a külföldi (katonai) beavatkozások feltétel nélkül támogatására tesz javaslatot, „héja” attitűdöt tanúsít, az erőszakos liberális internacionalizmus oldalán áll. Ezzel szemben Kristol gondolataiból egy igen erős reálpolitikai látásmód körvonalazódik ki, melynek középpontjában az amerikai nemzeti érdek áll, nem pedig a „héják” által középpontba állított liberális világmegváltás. A kissingeri értelemben vett reálpolitika előretörése szintén újdonságnak számított a hetvenes évek fordulóján, mind a republikánusok korábbi izolacionizmusától, mind a később kialakuló liberális internacionalizmustól igen távol állt. A reálpolitika lényege a nemzeti érdek középpontba helyezése, az ideológiai alapú külpolitizálás elutasítása.

A neokonzervativizmus eredeti képviselői reálpolitikai alapokon gondolkodtak, a „demokráciaexport”, „nemzetépítés”, liberális intervencionizmus ettől a gondolatiságtól igen távol állnak.

Végezetül, a neokonzervativizmus harmadik pillére a gazdasági növekedés. A gazdasági növekedés hangsúlyozása eltér a republikánusok korábbi, költségvetési fegyelmet, kevés állami kiadást középpontba helyező politikájától.

Kristol a konzervatív kánon részéve tette a kínálat oldali közgazdaságtant, melynek középpontjában az adók csökkentése, a szabályozások eltörlése és a szabadkereskedelem álltak.

A kínálat oldali közgazdaságtan ajánlásait szintén a Reagan-adminisztráció ültette át a gyakorlatba, gondoljunk csak az 1981-es adóreformra, a reálgazdaságot sújtó szabályozások eltörlésére, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet (NAFTA) gondolatának hirdetésére.

Összefoglalás

Vallás, patriotizmus, családi értékek, szabadkereskedelem, kapitalizmus. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mai republikánus alapértékek lefektetése nagyban köszönhető Irving Kristol munkásságának. A publicista által megfogalmazott gondolatok új értelmet adtak a korábban igen szűk fókuszú, nagy részben közgazdaságtani kérdéseket középpontba helyező republikánus gondolkodásnak.

Ma evidenciának tekintjük, hogy a társadalmi kérdések középpontba helyezése, a posztmodern újbaloldallal szembeni ellenállás, a vallási ortodoxia hirdetése egyértelműen köthetők az amerikai konzervatív jobboldalhoz.

Fontos látnunk, hogy Irving Kristol és a neokonzervatív körök munkálkodása kiemelkedő fontosságú volt ennek a jobboldali konszenzusnak a megteremtésében. A Republikánus Párt előtt álló legfontosabb kérdés, hogy a Donald Trump által teremtett új normák mennyiben kezdik ki ezt a fél évszázados konszenzust, mennyiben lesznek olyan átható erejűek mint Irving Kristol neokonzervatív gondolatai a hetvenes évek fordulóján.

Mindenki jöhet – tessék befáradni!

Az Európai Unió és a német rendszerpártok továbbra is ragaszkodnak a nyitott határokhoz, és megint kísért az újraelosztás ötlete.