Amennyiben valamelyik jelölt, általában a vesztes, úgy gondolja, hogy a választás során eljáró személyek csaltak a másik jelölt érdekében, akkor joga van megfelelő jogorvoslatra, amely tisztázza: valóban tisztességesen, a választási eljárásra vonatkozó szabályok szerint jártak-e el a választási hatóságok.
Hova: #TOP story
Az orosz vakcina még annál is jobb — jövő héten mi is megkaphatjuk
Pár nappal rá, hogy egy nyugati cég bejelentette, 90 százalék fölötti hatékonyságú a koronavírus elleni védőoltásuk, az oroszok is jelentkeztek egy állítólag 92 százalékossal — írja a Szabad Európa. Másfél héten belül Magyarországra is megérkezik az oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.
Megfordíthatja-e a bíróság az amerikai elnökválasztás eredményét?
Pompeo zökkenőmentes átmenetre számít Trump második hivatali idejére
Az amerikai külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján vitatta a 2020-as elnökválasztás kimenetelét, leszögezte, hogy az még nem lefutott ügy, és azt jósolta, hogy főnöke, Donald Trump végül felülkerekedik Joe Bidenen, aki eddig több, mint 4,6 millió szavazat előnnyel vezet.
„Izraelnek komoly problémája lehet a Biden-kormánnyal”
A zsidó állam és az amerikai demokrata párt viszonyának megromlásáért sokan Benjamin Netanjahut teszik felelőssé – írja véleménycikkében a The Jerusalem Post.
Amerika ötven lopakodó vadászbombázót ad el az Emírségeknek
Az amerikai kormány jóváhagyta F-35-ös vadászbombázók eladását az Egyesült Arab Emírségeknek – jelentette be közleményében Mike Pompeo külügyminiszter.
Áttörés előtt: az Európai Unió és Izrael is beszerzi a Pfizer új vakcináját
Az Európai Bizottság már lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait, Izrael pedig előrehaladott tárgyalásokat folytat a Pfizer gyógyszergyár által kifejlesztett vakcina beszerzéséről. Ez utóbbit Benjamin Netanjahu miniszterelnök jelentette be.
„Nem lesz könnyű visszaállítani az atomegyezményt Iránnal”
A Trump-kormányzat Irán-ügyekért felelős különmegbízottja, a jelenleg Izraelben tartózkodó Elliott Abrams optimista azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden kormánya a korábbinál előnyösebb egyezményt köthet majd, látva az Iránt sújtó szankciók hatását – írja a The Times of Israel.
Trumpék továbbra is csalásról beszélnek, a Fox News elkapcsolt
Donald Trump szóvivője jogi eljárás lefolytatását ígérte és kijelentette, hogy az elnökségért folytatott harc csak most kezdődik – jelenti a BBC News. Az elnök stábja továbbra is szervezett csalásról beszél, mindenféle bizonyíték nélkül.
Biden már az első napon visszavonná Trump számos elnöki rendeletét
Joe Biden, miután elfoglalja majd az Egyesült Államok elnöki székét, számos fontos elnöki rendeletet visszavonna, melyek Donald Trump elnöksége alatt léptek érvénybe – írja a Fox News Biden kampánystábjától származó információkra hivatkozva.
Mi az a „holokausztkánon”?
Idehaza soha nem létezett „holokausztkánon”, csak hihetetlenül erős, majd folyamatosan gyengülő ideológiai elvárás a téma tárgyalásával kapcsolatban. Ennek egyik oka, hogy a soá hazai fejezetéről még távolról sem tudunk annyit, mint ami Lengyelországban, Ukrajnában vagy a balti államokban történt, ahol valóban szinte azonos forgatókönyv szerint ment végbe a népírtás.
Mekkorát bukott Trump valójában?
A lecsúszó középosztályt, annak problémáit úgy tűnik, a demokraták nem is értik, nemhogy bármit is ígérnének nekik — és, amíg ez így marad, addig itt nem is terem nekik sok babér. Krémer Balázs szociológus elemzése.
Biden közel-keleti kihívása: elkerülni Obama legelső hibáját
Egy új amerikai vezetést legalább annyira befolyásolja elődje elutasítása, mint saját politikai céljai. A közel-keleti sikerhez a demokratáknak új felfogásra van szükségük – írja a The Times of Israel vezető elemzője véleménycikkében.
Orbán: Ausztriához hasonló korlátozásokat vezetne be a kormány
Az Operatív Törzs hétfő reggeli ülését követően Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli bejelentést tett közösségi oldalán, bejelentését a Mandiner.hu foglalta össze.
Mi vár a Közel-Keletre Biden győzelme után?
„Kifutott tejbe nem sírunk bele” – mondogatta Fáni dédanyám gyerekkoromban.
A magyar és az izraeli kormányfő is gratulált Bidennek
Közben a palesztin hatóság egyik tisztviselője szerint Mahmud Abbász azt követelné Joe Bidentől, hogy helyezze vissza az amerikai nagykövetséget Tel-Avivba és vonja vissza Jeruzsálem elismerését.
A kutya ugat, a karaván halad
Az izraelieknek azért kell imádkozniuk, hogy az amerikai választások eredménye Izrael, illetve az Egyesült Államok és a zsidó állam közötti kapcsolat megerősödéséhez vezessen. Nagy Gabriella elemzése.
Heisler András 1986-ban, egy pillanatra hitt Istenben
Számos alaptalan állítást és téves érvelést lehetne kiemelni Heisler Andrással a válasz.hu-n múlt pénteken megjelent interjúból, egy nem mellékes mozzanat azonban sok mindent megmagyaráz a szervezetet vezetőjét övező, mostanában széles nyilvánosságot kapó botránysorozat lehetséges okairól.