Ezekben a napokban volt 154 éve, hogy megszületett Bernstein Béla, a magyar zsidóság egyik kimagasló képességű rabbija. Vajon mártírsága kudarca-e az elkötelezett hazafiságnak vagy inkább példakép? Esetleg mindkettő? A Bennem Élő Eredet portréja.
Több mint fél évszázadon át szolgálta a magyar zsidóságot Bernstein Béla, aki 1868 január 7-én született Várpalotán. Volt nyugaton – 17 évig Szombathelyen — és keleten – 35 évig Nyíregyházán — is, hatottak rá neológ és orthodox szokások is. Status quo ante főrabbiként pedig a három részre szakadt magyar zsidóság megbékéléséért is dolgozott.
Munkássága máig hivatkozási alap: bibliafordításai, pedagógiai módszerei, szónoklatai és történetírói tevékenysége sokaknak kiigazodási pont. Mit tudunk kezdeni örökségével, mire tanít bennünket az általa végsőkig képviselt asszimiláció?
Nem tudhatjuk, hogy egy 76 éves tudós miért nem fogadott el semmilyen segítséget akkor, amikor 1944 nyarán már nyilvánvalóvá vált: a hitleráj tombolása miatt a magyar vidéki zsidóság sorsa is megpecsételődni látszott.
Pedig sokan feltételezik, hogy az országos hírű, Nyíregyházán különösen nagy becsben tartott Bernstein Béla számára többen is felajánlották: kimenekítik a gettósítás és a deportálás elől. De a rabbiról fennmaradt legtöbb ismeret szerint
Bernstein nem volt hajlandó elhagyni gyülekezetét. A gettóba nem is vitt magával semmi mást, mint a sétabotját, cvikkerét és imakönyvét. Onnan pedig számára már nem volt visszaút az életbe.
Az egyik legfontosabb hatása egyfajta új zsidó identitás kialakítása volt. Vagy legalább is erre tett kísérlete írásain keresztül. Ez pedig az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban részt vett zsidó katonai szerepvállalás történetét feldolgozó munkájában manifesztálódott leginkább. Az 1848/49-iki magyar szabadságharc és a zsidók című írása mind a mai napig a legismertebb alkotása.
Egyben gyakori hivatkozási alapja annak, hogy az újkori (200-250 évvel ezelőtt kezdődött) magyar zsidó betelepüléstörténet óta a forradalom alatt mutatkozott meg elsőként annak a jele, hogy a “bolygó zsidók” igenis ragaszkodnak a hazához, sőt, akár saját életükkel is bizonyítják hazafiságukat és elköteleződésüket a magyar nemzet mellett. És bár a hivatalos történetírók közül nagyon sokan kétkedve fogadták a könyvet – elsősorban módszertani okokól –, nagyjából biztosra vehető, hogy
több ezer magyar zsidó honpolgár esett áldozatul a Habsburgok elleni csatákban.
A könyv előszavát a forradalmi kor hiteles szemtanújával és a magyar zsidóság akkori egyik legismertebb filoszemitájával sikerült megiratnia Bernsteinnek. Jókai Mór nemcsak ekkor vált a rabbi céljának, az elfogadás és a megfelelési vágy kifejezésének orátorává, hanem később saját könyvet is szentelt neki.
A népszerű regényíró születésének 100. évfordulójára, 1925-re megjelent, alig félszáz oldalas munka, a Jókai és a zsidók egy olyan szakmai elemzés, amely egyrészt tökéletesen mutatja a rabbi magyar irodalom iránti elköteleződését. Másodsorban pedig a tucatnyi Jókai-regény és novella-hősein keresztül a szerző filoszemitizmusának – már-már –propagandisztikus bemutatása is teljesül – mindez 5 esztendővel a gyalázatos Numerus Clausus után!
Érdekes egybeesés, hogy ebben a könyvben Bernstein külön kiemeli, hogy Jókainak már születésekor is milyen sorszerűség vetíthette elő a zsidókkal való kapcsolatát. Így ír Jókai komáromi szülőházáról a rabbi:
Abban az alacsony házban magam is sokszor megfordultam két évtizeddel ezelőtt, mert az a ház a zsidó hitközségé lett, az építtette át és ott lakott az én atyai jó barátom, áldott emlékű dr. Schnitzer Ármin, komáromi főrabbi, akit szívesen kerestem fel otthonában. Az ő dolgozószobájának ablaka fölött van a kis márványtábla, mely a nevezetes tényt örökíti meg, hogy ott született Jókai Mór, a magyarság örök büszkesége.”
Bernstein zsidó hős katonákról írt munkáját a forradalom 50. évfordulójára jelentette meg. Ekkor már közel egy évtizede Szombathelyen szolgált, ahová 22 évesen került. Élete első éveiről a legtöbb írásos emlék kevés pontos ismeretet ad. A várpalotai gyermekkor után 14 évesen már Pesten jár a Rabbiképzőbe.
Hat évvel később Breslauba (a mai Lengyelország Wroclaw nevű városába) kerül, ahol a liberális-konzervatív irányzatú Jüdisch-theologisches Seminárban pallérozódik. 1890-ben Lipcsében szerez bölcsészdoktori oklevelet, és 1892-ben avatták rabbivá Budapesten.
A Bennem Élő Eredet cikkének folytatása itt olvasható