Személyesen a török elnöktől vehették át a kitüntetést.
Hova: #TOP story
Először rendeznek „nakba-napot” az ENSZ egyik szervénél
Az ENSZ palesztinokkal foglalkozó számos szerve közül az egyik a múlt hétvégén jelentette be, hogy megemlékezést tart a „nakba-napról”, a feltételezett „katasztrófáról”, amely Izrael állam 1948-as megalakulását jelentette a palesztinok számára. A palesztinok és támogatóik évente május 15-én, egy nappal azután, hogy Izrael 1948. május 14-én bejelentette függetlenségét, ünneplik ezt a napot — írja a Jewish News Syndicate.
Izraelbe érkezett Ron DeSantis és új elnökjelölt is bejelentette indulását
Az Izrael-párti republikánus floridai kormányzó, Ron DeSantis szerdán érkezett Izraelbe, egy globális kereskedelmi misszió harmadik szakaszára, amelyet alig burkolt utazásnak tekintenek, hogy megerősítse külpolitikai agendáját egy esetleges 2024-es elnökjelöltség előtt.
Mégis kit képvisel a Mazsihisz?
Heisler András együtt tölti a széderestét Gyöngyösi Mártonnal, az újlipótvárosiak pedig nem kérnek a BZSH-Mazsihisz iskolaátvételéből. Ez a két hír járja be éppen a hazai sajtót és bár a két ügy látszólag teljesen független egymástól, ám a gondos szemlélő számára a két téma nagyon is összefügg.
Cserben hagyták-e az arab országok a szír ellenzéket?
Az országukat kettészelő, nagyrészt befagyott harcvonalak ellentétes oldalán élő szírek merőben eltérő szemszögből figyelik a Bassár Asszad kormánya és Szíria szomszédai közötti kapcsolatok gyorsuló normalizálódását.
Történelemformáló zsidó nőket ünnepel a cionista Momentum
A Momentum cionista női szervezet egyéves kampányt indított, hogy Izrael 75. évfordulójának megünnepléseként nyolc zsidó nő örökségét emelje ki.
Izrael-barátsága miatt támadják a magyar EU-biztost
Egy palesztin lap szerint Várhelyi Olivérnek az „Izrael-lobbi” helyett inkább „antiszemita főnökével”, Orbán Viktorral kellene foglalkoznia.
Több tízezren látogattak el a bodrogkeresztúri csodarabbi sírjához
Az Izrael nevű csoda: Az első 75 év
A Közel-Keleten és az egész világon vannak olyanok, akik az izraeli tömegtüntetéseket a gyengeség jelének tekintik. Tévednek — emlékeztet jom haácmaut, Izrael Állam függetlenségének 75. évfordulója alkalmából Ariel Schmidberg, az I24News hírigazgatója.
Illetve: Roger Waters mégis felléphet Frankfurtban
A bíróság elismerte, hogy a zenész nemzetiszocialista szimbolikát használ koncertjein, de úgy vélte, ennek megítélése nem az ő hatásköre — értesült a Tett és Védelem Alapítvány.
Három Berlin – Barangolások a Fal körül
Az idén 80 éves, márciusban Heinrich Mann-díjjal kitüntetett Dalos Györgynek új könyve jelent meg Három Berlin – Barangolások a Fal körül címmel. Sebes Gábor recenziója.
Amikor egy német újság Hitler naplóival sokkolta a világot
A német szövetségi levéltárba (Bundesarchiv) kerül a számos kézírásos füzetből álló dokumentumgyűjtemény, amelyet a Stern magazin Adolf Hitler náci diktátor naplóiként vásárolt meg és mutatott be negyven éve, de hamar kiderült róla, hogy minden sora hamisítvány.
Ma este kezdődik jom házikáron: Izrael egy év alatt 59 katonát vesztett el
A megemlékezések ma este napnyugtakor kezdődnek és 24 órával később érnek véget, amikor a zsidó állam ünnepli 75. függetlenségi napját.
Spencer Klavan: A woke egy pogány vallás
Egy olyan időszakban, amikor a szólásszabadságot, valamint az egyenlőség és a szabadság alapelveit támadják a woke progresszívek, a legjobb válasz a jelenlegi válságra talán nem is annyira politikai, mint inkább spirituális. A JNS főszerkesztőjével, Jonathan Tobinnal beszélgetett Spencer Klavan tudós, a How to Save the West, Ancient Wisdom for Five Modern Crises című könyv szerzője.
Oroszország épp az ENSZ-ben próbálja leckéztetni Izraelt
Oroszország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jelenlegi elnöke a The Times of Israel szerint elutasította azt az izraeli kérést, hogy halasszák el a palesztin kérdésről Izrael nemzeti gyásznapjára tervezett vitát.
A magyarok 63%-a szerint nem szükséges istenhit az erkölcsös élethez
A Pew Research Center április 20-án tette közzé legújabb felmérését arról, hogy az amerikaiak és más fejlett gazdaságú országok lakosai hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy az Istenbe vetett hit előfeltétele-e az erkölcsös életnek.
Az izraeli vezérkari főnök szerint ideje félretenni a politikai ellentéteket
Herzi Halevi izraeli vezérkari főnök a politikai ellentétek félretételére szólított fel a hétfő este kezdődő Emlékezés napjának idejére.
Az ENSZ újabb gyalázatos döntést hozott Izrael ellen
Az ENSZ szerint annak ellenére, hogy Irina Korolova és Asil Sawaed törzsőrmester terrortámadások következtében haltak meg, az ENSZ irányelvei szerint nem számítanak a terror áldozatainak – írja a Ynet.