Felavatták Kertész Imre, „a sorsát visszanyert szellem” síremlékét

„Kívülállásával ugyan nem kis árat fizetett, de a legsúlyosabb történelmi időkben is szabad maradt, s könyvei e szabadságban fogantak”- hangzott el a megemlékezésen.

Olvass tovább

Újra választhatnak a palesztinok, megerősödhet a Hamász

Februárban, 14 év után újra szavazhatnak a palesztinok, új parlamenti- és elnökválasztást tartanak. Előrejelzések szerint a Palesztin Nemzeti Hatóságot irányító, Abbász vezette Fatah meggyengült, ami kedvez a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet megerősödésének – írja a The Times of Israel.

Olvass tovább

Amerikai diplomata: Erdogan háborús bűnöket követ el

Ankara etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában – figyelmeztetett William Roebuck, az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióban tevékenykedő amerikai diplomata a washingtoni külügyminisztérium számára készített jelentésben.

Olvass tovább

Cenzúra, besúgás: veszélyben a szólásszabadság Németországban

Németországban egyre kevesebb nézet hangoztatható nyilvánosan. Sőt, egyre nő azon személyek száma, akik nem léphetnek fel nyilvánosan, mert valamivel kiváltották a politikai korrektség őreinek haragját.

Olvass tovább

Orbán szerint Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európa felé irányuló migrációt

Törökország stratégiai partnere Magyarországnak a biztonság és a migráció kérdésében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Olvass tovább

Izrael segíti a kurdokat azóta, hogy az amerikaiak kivonultak

Büszkén kiállnak a kurdok mellett, számos csatornán érkezik a segítség Észak-Szíriába, mióta az amerikaiak kivonultak, ezzel is gátolva Irán további terjeszkedését – mondta Cipi Hotovely izraeli külügyminiszter-helyettes a The Times of Israel cikke szerint, de részleteket nem árult el.

Olvass tovább

Az amerikai nagykövet a Neokohnnak: példaértékű a magyar zsidóság helyzete

A magyar zsidók pezsgő kulturális élete és biztonsága miatti kivételezett helyzetet méltatta az amerikai nagykövet a Neokohnnak egy budapesti rendezvényen.

Olvass tovább

Ismét polgárháború felé sodródik Libanon?

Az Irán által pénzelt libanoni terrorszervezet, a Hezbollah ellen irányuló tüntetéssorozat kapcsán Hasszán Naszrallah megidézte a polgárháború kísértetét – írja a The Jerusalem Center for Public Affairs elemzése.

Olvass tovább

A gyilkosság, amely megrázta a Közel-Keletet

75 éve, a második világháború vége előtt fél évvel két eltökélt fiatal mizráchi zsidó, Elijahu Bet-Curi és Elijahu Chakim lelőtték Lord Walter Moyne-t, a britek közel-keleti ügyekben meghatalmazott miniszterét. Jicak Samir volt izraeli miniszterelnök emlékezését felelevenítve igyekszünk fényt deríteni a gyilkosok motivációira. Veszprémy László Bernát írása.

Olvass tovább

Erdogan megzsarolta Trumpot, hogy háborúzhasson a kurdok ellen?

A Fehér Ház cáfolja a brit konzervatív magazin állítását, amely szerint a török elnök egy felvett telefonhívás birtokában kapta volna meg az engedélyt az amerikai elnöktől a szíriai offenzíva megindítására.

Olvass tovább

Fehér fajvédő akart zsinagógát robbantani

Az Egyesült Államok szövetségi hatóságai Coloradóban őrizetbe vettek egy férfit, aki az állam egyik legrégebbi zsinagógáját, a Temple Emanuelt tervezte felrobbantani a Denvertől délre fekvő Pueblo városkában.

Olvass tovább

High-tech kommunizmus: Kína rémisztő orwelli rendszere

A kreditrendszer internalizálja, hatékonyabbá teszi az állami kontrollt, kiölve az egyénekből a szabadságtudatot, elérve azt, hogy az emberek önmaguk igazodjanak irányítható robotokként az elvárásokhoz.

Olvass tovább

Hatalommegosztás: lehet, hogy véget ér a jemeni rémálom?

Általános fegyverszüneti megállapodást kötött Rijádban a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a dél-jemeni szakadár lázadók, ennek az úgynevezett rijádi megállapodásnak hatalommegosztási megállapodás is része – jelentette az al-Arabíja szaúdi tévé, amely egyenesben közvetítette az aláírási ceremóniát.

Olvass tovább

Jogerős a Human Rights Watch helyi igazgatójának kiutasítása Izraelből

A legfelsőbb bíróság jóváhagyta a BDS támogató Omar Sakirnak, a nemzetközi emberi jogi szervezet izraeli és palesztin területekért felelős helyi igazgatójának kiutasítását.

Olvass tovább

Soha nem látott svéd zsidógyűlölet

Rekordszámban mértek antiszemita megnyilvánulásokat a skandináv államban, ahol egyre több jel árulkodik idegengyűlöletről.

Olvass tovább

Megható találkozáson látta újra megmentőjét egy zsidó család

A túlélők leszármazottaikkal együtt mondtak köszönetet a ma 92 éves asszonynak. Ez lehetett az utolsó ilyen találkozások egyike. 

Olvass tovább

Netanjahu: az arab országok „nélkülözhetetlen szövetségesként” tekintenek Izraelre

A miniszterelnök szerint az arab vezetők szemében a zsidó állam szerepe jelentősen megváltozott mára Irán fenyegetései miatt.

Olvass tovább

Irán ellen tüntetnek iraki nagyvárosokban, több embert lelőttek a biztonsági erők

Iraki tüntetők tucatjai rohanták meg Irán konzulátusát vasárnap a síiták szent városának számító Kerbelában, az iraki biztonsági erők megöltek három tiltakozót, tüzet nyitva rájuk – közölte a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva az MTI szerint.

Olvass tovább