A keresztényszociális Markus Söder volt az első politikus, aki a járvány veszélyességének valós mértékét felismerte. Ő rendelte el elsőként az iskolák bezárását, majd a bajor határ lezárását és a kijárási tilalmat. Már március elején figyelmeztetett a közelgő gazdasági válságra, a konjunktúra élénkítését követelte, és ettől kezdve a fellépése olyanná vált, mint egy ellenzéki vezéré.
Csak igazán naiv emberek gondolhatták azt, hogy egy veszélyes járvány esetén nem a politika, hanem a lakosság védelmére hozott konkrét intézkedések az igazán fontosak. „Uralkodó az, aki a rendkívüli állapotról dönt” – írta a neves német jogtudós Carl Schmitt (aki az NSDAP tagja és a nemzetiszocializmus támogatója, ugyanakkor a német államjogelmélet talán legjelentősebb gondolkodója volt) 1959-ben, mintha csak előre látta volna jelenkorunk eseményeit.
Nemcsak Németországban, hanem úgy tűnik, mindenütt a világon, ahol a koronajárvány felütötte a fejét, eljött a végrehajtó hatalom órája, a parlamentarizmus és a jogállamiság kárára. De most dől el az is, hogy mely politikus képes a rendkívüli állapotot kezelni, és kik azok, akik csak a problémamentes jólétet és az újraelosztást tudják adminisztrálni.
Merkel első döntése a járvány kitörése óta az volt, hogy nem tartják meg a kereszténydemokrata CDU rendkívüli elnökválasztó pártkongresszusát, ami azt jelenti, hogy a párt a válság ellenére igazi elnök nélkül sodródik tovább, vagyis Merkel továbbra is nemcsak mint kancellár, hanem mint a valós pártelnök is mindenről dönt. Vagy legalább is döntenie kellene.
De válságos időkben új hősök és trónkövetelők jelennek meg a színen, így történt ez Németországban is. Az új hős a bajor Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke és a CDU testvérpártjának, a keresztényszociális CSU-nak az elnöke.
A német politikusok átlagkorához képest ifjúnak mondható Markus Söder (53 éves) az osztrák Sebastian Kurz kancellárt tekinti példaképének. Ausztria hegyvidéki lakói eddig is sok esetben közelebb álltak a bajor néplélekhez mint a messzi Berlinhez, amelyet az 1871-es erőszakos államalapítás óta Münchenben amúgy is a központi hatalom negatív szimbólumának tekintenek.
A bajor politikai vezetők mindeddig a CSU-ból kerültek ki, és igyekeztek komolyan venni a szövetségi állam nevében foglalt „Freistaat”, „szabad állam” kifejezést, amely a bajorokon kívül csak a szászoknak jár ki. Bajorországban az órák mindig egy kicsit másképp jártak, mint a bajor nemzeti eledelre utaló „fehérkolbász-egyenlítőtől” északra: konzervatívabban, tradíciókhoz hűségesebben, nemzetibben.
A csak Bajorországban létező CSU sok bajor sajátságot képvisel, programja kissé jobboldalibb és tradicionálisabb, mint a CDU-é, de egy ideje a CSU-ra is rájött a modernizálhatnék.
A kizöldülés ahhoz vezetett, hogy a párt sok addig hűséges támogatóját elvesztette az AfD javára. A testvérpártiság legfontosabb kitétele, hogy a két párt közös kancellárjelöltet állít a választásoknál. Néhányszor már megtörtént, hogy a jelölt a CSU soraiból került ki, de eddig sohasem lett CSU-tag kancellár.
Most pedig az történt, hogy a CSU Markus Söder vezetésével – a CDU-ra való tekintet nélkül – elkezdett saját járványpolitikát folytatni, amit sokan úgy értelmeznek, hogy Söder beszállt a kancellárjelöltségi versenybe.
Merkel és az őt hűségesen követő miniszterelnökök az egyre terjedő fertőzések ellenére haboztak, tétováztak és kivárták, vajon mit gondol a nyilvánosság, mit a mindeddig hűségesen szolgáló média. Így sok értékes időt veszítettek, holott kész forgatókönyvek léteztek egy veszélyes járvány esetére, amelyeket csak meg kellett volna valósítani.
De ezt a népszerűség elvesztésétől való félelmében a szövetségi kormány nem tette meg. Kezdettől fogva hangoztatták, hogy össznémet döntésekre van szükség, és állították, hogy az egyes szövetségi államok nem képesek egyedül a vészhelyzet kezelésére.
Merkel és támogatói úgy gondolhatták, most érkezett el az alkalom, hogy a szövetségi államokat a járvány ürügyén megfosszák az alaptörvényben garantált jogaiktól.
Ezek a jogok, amelyek annak idején kifejezetten az amerikai megszállók kívánságára kerültek az alkotmányba, eddig is csak nyűgnek számítottak Merkel szemében. Mint a türingiai választások is mutatták, Merkelnek eddig sem voltak gátlásai az egyes államok szuverén döntéseibe beavatkozni, még ha az alkotmány tiltja is azt.
De miközben a központi hatalom vacillált és nem mert népszerűtlen döntéseket hozni, holott a vírussal megfertőzöttek száma Németországban is exponenciálisan növekedett és továbbra is növekszik, Markus Söder határozottan előretört.
Söder volt az első politikus, aki a járvány veszélyességének valós mértékét felismerte. Ő rendelte el elsőként az iskolák bezárását, majd a bajor határ lezárását és a kijárási tilalmat. Már március elején figyelmeztetett a közelgő gazdasági válságra, a konjunktúra élénkítését követelte, és ettől kezdve a fellépése olyanná vált, mint egy ellenzéki vezéré.
Különösen kényes kérdés volt a határ lezárása, hiszen Merkel a 2015-ös határnyitás óta egyfolytában állította, hogy a határ nem védhető, a lezárásnak pedig amúgy sem lenne értelme.
Azzal, hogy bebizonyította, határvédelem lehetséges és szükséges, miközben Merkel még mindig a határtalan Európa hamis vágyálmát terjesztette, Söder egy csapással egy egész korszaknak vetett véget. Ezt mindenki megérezte, sőt, egyes megfigyelők ennek hatására egy Merkel ellenes puccsról beszéltek.
Merész döntéseivel Bajorország kezdettől fogva élen járt a járvány elleni harcban, gyakorlatilag maga előtt terelve a szövetségi kormányt. Bajorország példaképpé vált, annak ellenére, hogy a Merkel-hű média Södert mint „különutast” és „szakadárt” bírálta. Ő azonban ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, kiállt a bajor döntések mellett, és visszautasított minden olyan bírálatot, amelyik a bajor állam önállósága és döntési szabadsága ellen irányult.
Söder nemcsak, hogy kész népszerűtlen döntéseket hozni, de nyilvánvalóan hajlandó is értük a felelősséget vállalni. Ez a mai Németországban nagyon szokatlan magatartásnak számít, különösen akkor, ha Merkel magatartásával hasonlítjuk össze.
Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, aki már Merkel biztos utódjának érezte magát, miután Friedrich Merz, az egyetlen vetélytársa a CDU-elnökségért való harcban, megfertőződött, és eltűnt a nyilvánosságból, azonnal felfogta, hogy ha kancellár akar lenni, akkor most egy új kihívóval kell szembeszállnia. A kancellárságra való igényét Merkel és a központi kormány hősies védelmezőjének szerepében kívánta mindenki számára világossá tenni.
Vasárnap, március 22-én még mindig nem volt egységes kormányálláspont a kijárási tilalomra és egyéb megszorításokra vonatkozóan. Merkel telefonkonferenciára hívta az összes tartományi miniszterelnököt, amelynek folyamán mindeddig példátlan személyes összeütközésre került sor Söder és Laschet között.
Laschet beszámolók szerint éles hangon bírálta Södert, amiért a központi kormánnyal való egyeztetés nélkül hozott döntéseket a határzárról és a kijárási tilalomról, majd egy tíz másik miniszterelnökkel egyeztetett határozati javaslatot terjesztett elő az egész országban foganatosítandó intézkedésekről.
Annak ellenére, hogy Söder a szövetségi államok tanácsának soros elnöke, Laschet Söder tudta nélkül egyeztetett különböző CDU-s, zöld és szociáldemokrata többségű államok miniszterelnökeivel. Söder erre el akarta hagyni a konferenciát. A hangos összetűzésnek Merkel vetett véget azzal, hogy egy tipikus merkeli elmaszatolt javaslatot tett közzé, amit el is fogadtak. Lényege: hétfőtől Németország is elrendeli a kijárási tilalmat, amit csak Bajorországban szabad annak nevezni, a hivatalos megnevezés mindenki másnak „kapcsolattiltás”, mert az jobban hangzik.
Armin Laschetnek igaza van, ha tart Söder kancellárságra törekvésétől. Söder igazi vezető egyéniségnek bizonyult, a szövetségi államok többsége – bár biztos távolságból – de őt követi. Fiatalos fellépése rendkívül megnyerő, bajor dialektusa sokaknak rokonszenves, mert hovatartozásról tanúskodik. Egy csapásra Németország legnépszerűbb politikusa lett. Mint tanult újságíró pontosan tudja, hogyan kell döntéseket „eladni”. Laschet ugyan a CDU-apparátus embere, de személyesen semmilyen tekintetben nem tudja felvenni vele a versenyt.
Talán valóban ő lesz a német Sebastian Kurz, ki tudja.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.