Grafton Thomas, a múlt szombat esti, Monseyban történt vérengzés elkövetője súlyos mentális zavarokkal küszködik, tettét nem a zsidók iránti gyűlölet motiválja, állítja Thomas családja.
Hova: #TOP story
„Halál Amerikára”, „Halál Izraelre” – Bagdadban lassan kezelhetetlen a helyzet
Több ezer tüntető gyűlt össze az Egyesült Államok iraki nagykövetsége előtt Bagdadban, helyszíni beszámolók szerint az emberek megpróbáltak behatolni az erősen védett épületbe, amely előtt amerikai zászlókat is égettek. A nagykövetet a személyzettel együtt evakuálták.
Fauda 3: Izraelt megint gyomorszájon vágta a valóság
A „Fauda” azaz káosz című izraeli dráma harmadik évadjának első epizódját körülbelül egymillió izraeli nézte meg az első sugárzást követő 48 órában – írja az Új kelet.
Mihez kezd Thatcher örökségével a brit Konzervatív Párt?
Johnsonék politikája sokkal inkább kötődik a Disraeli-féle szociálkonzervatív vonalhoz, mint a thatcherista neokonzervativizmushoz.
Válaszlépéssel fenyeget az amerikai légicsapásban lebombázott iraki milícia vezetője
Határozott választ ígért az Irán által támogatott Kataib Hezbollah nevű iraki milícia alapítója, miután az amerikai hadsereg vadászgépei vasárnap légicsapást mértek a csoport állásaira Irakban és Szíriában, amelyben legalább 25-en meghaltak, és 55-en megsebesültek.
A zsidó szempontból 10 legfontosabb esemény 2019-ben
Miközben lassan menetelünk a 2020-as polgári esztendőbe, érdemes visszatekinteni a 2019-es év zsidóság szempontjából legfontosabb eseményeire. Figyelem! A lista szubjektív, és a felsorolás sorrendje sem feltétlenül az események súlyát tükrözi.
Ötszörös gyilkossági kisérlettel vádolják a New York-i zsidókat késelő férfit
Vasárnap reggeli bírósági meghallgatásán mindent tagadott a 37 éves Grafton Thomas, akit ötszörös gyilkossági kísérlettel vádolnak. A férfi szombat este tört be egy ortodox rabbi házába New York külvárosi részén, miközben a hanukát ünnepelték vendégeikkel.
Elítélték a brit lányt, aki nemi erőszakkal vádolt egy csoport izraeli fiút
A ciprusi bíróság bűnösnek találta azt a 19 éves nőt, aki júliusban azt állította, hogy egy tucat izraeli megerőszakolta őt, majd visszavonta a feljelentést.
Lövöldözés történt egy texasi keresztény gyülekezetben
Vasárnap délelőtt egy támadó két embert megölt, mielőtt egy felfegyverzett gyülekezeti tag lelőtte.
Harcolni, vagy nem harcolni – egyre nehezebb a kérdés
Nem csak Izraelben, hanem világszerte egyre növekvő vonakodás tapasztalható a szárazföldi katonai csapatok harci bevetésével és háború-indítással kapcsolatban.
Itt az első kép a hanukai késelőről
A fotót a CBS televízió közölte a gyanúsítottról, akit két órán át tartó üldözés után kapott el a rendőrség.
Mégsem vádolja háborús bűnökkel Izraelt a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze?
Fatou Bensouda az izraeli sajtónak tagadta, hogy elfogult lenne a palesztinok felé.
Machétével rontottak rá egy Hanuka-összejövetelre Amerikában – öten megsérültek
A támadás Monsey-ben, New York városától ötven kilométerre északra történt.
Fiatalok, akik zsidókat bújtattak Hitler Németországában
Nem lehet azt állítani, hogy a náci Németországban a II. világháború előtt és alatt túlzottan aktív lett volna az ellenállás Hitlerrel szemben – kezdi cikkét az Index.hu.
Érdeklődés hiányában ritkábban fognak tüntetni a gázai terroristák
Héber nyelvű média riportok szerint mintegy 1800 gázai vett részt pénteken a Hamász terrorszervezet támogatásával rendezett „Visszatérés Menete” erőszakos tüntetéseken az Izraellel közös határ mentén — írja az Ujkelet.live.
„Vadászidény a zsidókra New Yorkban”
Megerősítették a rendőri jelenlétet New York azon negyedeiben, amelyekben jelentős zsidó közösségek élnek – jelentette be a város polgármestere pénteken az MTI szerint.
Két magyar holokauszt-túlélőt is kitüntet II. Erzsébet
Színészek, politikusok, zenészek mellett magyar holokauszt-túlélők is szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján — írja a 444.hu.
Hamász: Izrael segélyekkel toboroz palesztin ügynököket magának
A gázai palesztin terrorszervezet vezető tisztviselője kijelentette, aktívan dolgoznak az izraeli hírszerzési tevékenység megakadályozásán az övezetben.