Horthy Miklós felelősségéről

Horthyt ma nem lehet politikai szimbólumnak tekinteni. Aki ezt teszi, végeláthatatlan polémiát generál a kormánypárti és ellenzéki médiában.

„A kormányzó a háborút mindig meggátolni törekedett, azonban félrevezették és becsapták.” Ez a kijelentés nem valamely Horthy Miklóst mentegető és dicsőítő kiadványból származik. Dálnoki Miklós Béla, az Ideiglenes Kormány miniszterelnöke, 1945 mondta január 25-én, Debrecenben, nyilvánvalóan Sztálin jóváhagyásával, öt nappal azelőtt, hogy Rákosi Mátyás hazaérkezett volna Moszkvából.

Ismeretes, hogy Rákosi és a Magyar Kommunista Párt, miközben politikai céljának tartotta a „Horthy-rendszer” maradványainak felszámolását, nem szorgalmazta Veesenmayer elleni perben, Nürnbergben tanúként meghallgatott volt kormányzó háborús bűnösként való kiadatását az amerikai hatóságoktól.

Rákosi megelégedett azzal, hogy két világháború között népszerű, valósággal istenített Horthy nincs Magyarországon.

Eközben a kommunista sajtó, majd a történelemtudomány a lehető legrosszabb színben tüntette fel, felelőssé téve őt a Hitler szövetségeseként elvesztett második világháború pusztításaiért és a holokausztért. Az ellentmondás mindmáig meghatározza a Horthyról alkotott képet.

Ez indokolta, hogy Ungváry Krisztián Horthy Miklós – a kormányzó és felelőssége 1920 – 1944 címmel viszonylag rövid, de lényegre törő könyvet adott ki, mely egyelőre csak elektronikusan olvasható. A könyv kapcsán a Jaffa könyvkiadó vitát rendezett, melyet szintén az interneten lehetett megnézni. A május 6-án tartott vita résztvevői Ungváry és Szakály Sándor volt, moderátorként Kolosy Ádám, az Index újságírója működött közre.

76 éve történt a német megszállás

Fokozatosan szigorították a zsidóságra vonatkozó törvényeket, majd megkezdték a „zsidókérdés végső megoldásának” előkészületeit.

Mindenekelőtt vegyük sorra, hogy Ungváry milyen ügyek kapcsán tartja indokoltnak a felelősség kérdésének felvetését. Kezdjük a „zsidókérdéssel”, mely a könyvben felvetődik a Horthy hatalomra kerülése és a fehérterror, a Horthy fajvédő nézetei és A kormányzó döntései a német megszállás alatt című fejezetekben.

Horthy és a magyar zsidóság viszonya valóban kulcskérdés, tekintettel arra, hogy az antiszemitizmus, nyílt vagy burkolt formában mindvégig jellemezte rendszerét.

Erről szólva megállapítható, hogy Horthynak meggyökeresedett előítéletei voltak, de olyan értelemben nem volt antiszemitának nevezhető, mint „aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat”.

Mikszáth Kálmán jellemezte így saját korának vezető politikusait, akik jól felfogott érdekükben pártolták a „zsidó tőke” közreműködését az ország modernizációjában, felléptek a radikális antiszemiták ellen, ugyanakkor nem tartották rokonszenvesnek a zsidók politikai szerepvállalását, ideológiai és művészi törekvéseiket.

Amikor Horthy 1919 júliusában, Szegeden politikai pályára lépett, számolnia kellett azzal, hogy a megalakuló Nemzeti Hadsereg vezetése, a „tizenkét kapitányok” fő céljuknak a „zsidóuralomnak” tekintett Tanácsköztársaság megdöntését tartották. Ezt a széles körben elterjedt felfogást osztotta Horthy is, innen eredeztethető, hogy amnesztiában részesítette terrorcselekményeket, közönséges gyilkosságokat és rablásokat végrehajtó tisztjeit.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a különítmények megtorlásait, ellentétben pl. a „Lenin-fiúk” által elkövetett kivégzésekkel, a lakosság jelentős része támogatta, illetve elfogadta, pl. Orgoványon, Siófokon, Celldömölkön vagy a Tapolcához közeli Diszelen. Az antiszemita, „fajvédő” bűnbakképzés, mely már 1917-től kezdve népszerű volt a korabeli magyar társadalomban, olyan „politikai tőke” volt, melyről a Horthy-rendszer soha nem mondott le, csak a körülményekhez igazított.

A kormányzó tagadhatatlan érdeme, hogy 1922 után olyan politikust, Bethlen Istvánt nevezett ki miniszterelnöknek, aki képes volt arra, hogy a magyar gazdaságot és a politikai életet konszolidálja, és rendszerét elfogadtassa Európában.

Bethlen miniszterelnöksége nyom többet a latban, a számit az utókor szemében, vagy Horthy hatalomra kerülésének terrorisztikus időszaka és az 1938-ban kezdődő zsidóellenes törvényhozás, mely a holokausztba torkollt? Szakály a vitában az előbbit, azaz a pozitívumokat, Ungváry inkább a negatívumokat hangsúlyozta.

Tömeggyilkosok, vagy egyszerű tisztviselők?

Veszprémy László Bernát Gyilkos irodák című könyve a magyar közigazgatás, a német megszállás és a holokauszt bonyolult viszonyáról szól, új hangon, és új megközelítésben. Pelle János recenziója.

Itt érdemes visszatérni Horthy 1945 és 1949 között kialakult, abszolút negatív, kommunista megítéléséhez, amire azután a pártállami diktatúra, a „népi demokrácia” épült. Ez sokkal rémesebb emléket hagyott a magyar társadalom emlékezetében, mint az ekkoriban „kis békének” nevezett, két világháború közötti rendszer, melyre Rákosi uralmával szemben az élet- és vagyonbiztonság volt a jellemző, legalábbis 1922 és 1944 között.

Nem meglepő, hogy az 1990-es rendszerváltás utáni magyar jobboldal igyekezett visszanyúlni Horthy és rendszere pozitív örökségéhez, amit Antall József tisztelgő látogatása is szimbolizált Kenderesen Horthy újratemetése után.

Amivel szemben a baloldal ismét csak hangsúlyozta tagadhatatlan felelősségét abban, hogy „hadiállapotban lévőnek” tekintettük magunkat a Szovjetunióval, majd a nyugati szövetségeseknek is hadat üzentünk, aztán pedig Horthy tagadhatatlan bűnrészességét a német megszállás után a magyar zsidóság tömeges deportálásában.

Mindezen kérdésekben maradéktalanul egyet lehet érteni Ungváry Krisztiánnal. Elfogadhatatlan Szakálynak az a nézete, melyet a vitában hangoztatott, hogy t.i. a közösségekre kell bízni, hogy kit tisztelnek és kinek akarnak szobrot állítani. Ami ugyebár azt jelentené, hogy pl. a Horthy Miklós Társaság köztéri szobrot állíthatna az egykori kormányzónak.

Ungváry Krisztián többször is felveti könyvében, hogy Horthy második világháborús szereplése összehasonlítható Mannerheim marsalléval, aki 1919 tavaszán a császári Németország támogatásával véres polgárháborúban legyőzte a kommunistákat. Később Finnország katonai vezetőjeként harcolt Sztálin ellen, majd, mivel mindvégig kézben tudta tartani hadseregének vezetését, szembe tudott fordulni Hitlerrel, és ezzel el tudta kerülni a szovjet megszállást.

Ugyanakkor a „legfőbb hadurat” 1944. október 15-én elárulták a tábornokai, gyalázatosan cserben hagyta a hadserege. Ez pedig olyan kudarc volt, mely végleg „bukott politikussá” tette Horthyt.

Szakálynak is az volt a véleménye a vitában: Horthyt ma nem lehet politikai szimbólumnak tekinteni. Kár hogy sokan mégis ezt teszik, s ezzel végeláthatatlan polémiát generálnak a kormánypárti és ellenzéki médiában.

Agitprop a Nemzeti Múzeumban

A Magyar világ 1938-1940 című kiállítás rendezői mentegetik a menthetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant. Pelle János kritikája.