Mit gondol a kulturális relativizmusról és a bevándorlásról a holland politikus, és vajon fog-e valaha nyerni a holland jobboldal? A Mandiner készített nagyinterjút Geert Wildersszel, a holland Szabadságpárt elnökével.
Hova: #TOP story
Betiltotta volna a Wiesenthal Intézetet, most az LMP indítja a jobbikos Szilágyi Györgyöt
Korábban még az SZDSZ-t, és egy „bizonyos állam” gyarmatosítási törekvéseit látta az LMP mögött, de „belvárosi úri fiúk gyülekezetének” is nevezte őket. Most mégis a párt jelöltjeként indul Szilágyi – írja a Mandiner.
A hallgatás bűne — Heti Grün
Örökjáradéktól a szabadkai csodabogárig, a Sorsok Házától az iszlámig és a nőkig, az erőszak tereitől az élre bukott igazgatóig. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Ez történt sábát alatt
Rakétaeső Izraelre, ellentámadó IDF, felkészülő Netanjahu, utcai balhé Jeruzsálemben. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.
Nem emelnek vádat a náci tábor volt őre ellen
A német ügyészség szerint nincsen elég bizonyíték, hogy az Egyesült Államokból deportált 95 éves férfi részt vett náci bűnök elkövetésében – írja a JTA.
Megölték az iráni Quds-erők helyettes parancsnokát?
Muhammad Hejazi, az iráni Qud-erők helyettes parancsnoka, állítólag szívelégtelenségben halt meg. De különös Twitter-üzenetek szerint megölhették – írja a BESA Center elemzése.
Mesterséges intelligencia segít megérteni a Holt-tengeri tekercseket
Kutatók azt állítják, hogy mesterséges intelligencia segített megérteni: két szerző írta a Holt-tengeri tekercseket – írja a BBC.
A felháborító ítélet után Sarah Halimi családja az izraeli bírósághoz fordul
A francia zsidó nőt „Allah Akbár” kiáltással dobták ki az ablakon, mégis felmentették a gyilkosát, arra hivatkozva, hogy be volt drogozva. Miután Franciaországban kimerítette a család a jogi lehetőségeket, most Izraelhez fordulnak.
Szentségtörő Dawkins — mikor az ateisták saját sztárjuk ellen fordulnak
Senki sem gondolta volna, hogy végül az inkvizíció a saját oldaláról éri el az újateisták vezérét, akit nemrég megfosztottak humanista kitüntetésétől.
Iránt beválasztották a Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottságba
A szavazás ugyan titkos volt, de négy nyugati ország biztosan megszavazta az iszlám köztársaság csatlakozását.
Korrupció-gyanúk sem változtatnak a 75 éves Halbrohr Tamás hitén
Habár több évtizedes szolgálatai után partvonalra kényszerítette a hivatalos szerbiai zsidó vezetés, a szabadkai közösség emblematikus figurája továbbra is rendületlenül hisz a zsidó élet értékeiben, elsősorban az adakozásban és az önkéntes aktivitásban. Milyen volt Jugoszláviában vallásos csodabogárnak lenni, és mi lehet a jövője a bácskai zsidóságnak? Erről is beszélgettünk a 75. születésnapját ünneplő Halbrohr Tamással. Interjú.
A Sorsok Háza tervezője: Egy jó múzeum nem foglal állást, hanem tényeket közöl
Patrick Gallagher cége, a Gallagher Design, a világ egyik legismertebb és legnagyobb tekintélyű múzeum és kiállítástervező vállalata. Legutóbb a nemrég megújult tel-avivi Diaszpóra Múzeum kiállításán dolgoztak, de Gallagher cége tervezi a Sorsok Háza kiállítását is.
Spanyol megfigyelők szélsőbaloldali antiszemita pártokra figyelmeztetnek a regionális választásokon
Az Unidas Podemos és a Más Madrid párt, valamint az elnökjelölt Pablo Iglesias zsidóellenes, Izrael-ellenes tevékenységet és retorikát folytatnak — számol be a Jewish News Sydicate.
Rakétát lőttek az izraeli atomreaktorra
Egy Szíriából indított rakéta csapódott be csütörtökön kora reggel Izrael déli részén, az ország szigorúan titkos atomreaktorának közelében – közölte az izraeli hadsereg.
Minden, amit az örökjáradék-ügyről tudni szerettél volna, de nem merted megkérdezni
Az elmúlt napok zsidó-közbeszédét az örökjáradék újraosztásának ügye uralta, a témával lapunk is számos anyagban foglalkozik. Más hírportálok értelmezését és a Mazsihisz kommunikációját olvasva úgy éreztük, hogy érdemes az ügyben a legalapvetőbb fogalmakat és összefüggéseket tisztázni. Íme minden fontos tény, amit a MAOIH és az EMIH által, a Mazsihisz ellen benyújtott keresetről tudni érdemes.
A hallgatás bűne – migráció, iszlám és a női jogok felszámolása
A muszlim bevándorlás következtében Európában kezd gyökeret verni egy olyan értékrend, amely nem tekinti egyenlőnek a nőket a férfiakkal. Azonban az európai vezetők az ideológiával szembeni harc helyett a hallgatást választották – írja Ayaan Hirsi Ali legújabb könyvében.
Izrael kifogásolja a Sarah Halimi gyilkosának bírósági tárgyalását megakadályozó francia döntést
A külügyminisztérium „megvetendőnek” nevezte a gyilkosságot, és azt mondta, hogy a bírósági ítélet nem tükrözi az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát — írja a Times of Israel.
Netanjahu nem próbálkozik tovább a kormányalakítással
Benjamin Netanjahu feladta, hogy olyan kormány megalakításán dolgozzon, melyet kívülről támogatna az iszlamista Ráám párt. Szakértők szerint azonban Netanjahu úgy véli, lehet olyan megoldás, aminek köszönhetően a május 4-i határidőre megoldódhat a patthelyzet — írja a The Jerusalem Post.