A hallgatás bűne – migráció, iszlám és a női jogok felszámolása

A muszlim bevándorlás következtében Európában kezd gyökeret verni egy olyan értékrend, amely nem tekinti egyenlőnek a nőket a férfiakkal. Azonban az európai vezetők az ideológiával szembeni harc helyett a hallgatást választották – írja Ayaan Hirsi Ali legújabb könyvében. 

A 2015-ös migrációs válság óta a legnagyobb befogadóországokban kimutathatóan megnőtt a nők elleni erőszak. Ayaan Hirsi Ali a Prey –  Immigration, Islam, and the Erosion of Women’s Right (Préda – bevándorlás, iszlám és a női jogok eltűnése) című művében arra a feladatra vállalkozott, hogy tényekre alapozva megpróbálja ezt a témát úgy bemutatni, hogy ne lehessen gyűlölködéssel vádolni. A könyvben nem csak az erőszak okait keresi, hanem bemutatja a menekültrendszer csődjét, a kultúrák ütközésének továbbra is fennálló problémáját és azt, hogy Európa vezetői hogyan hagyták cserben az öreg kontinensen élő nőket.

Ali már könyve elején leszögezi: tisztában van vele, hogy olyan témához nyúl, amit a populista politikusok szeretnek fegyverként használni, a többiek pedig szeretnek elhallgatni.

Az írónő szerint sem a gyűlölet, sem az elfedezés taktikája nem helyes. Szerinte az egyetlen megoldás, ha Európa szembenéz a problémával és megpróbál megoldást találni rá.

A könyv negatív fogadtatást kapott az olyan amerikai lapokban, mint a New York Times, amely kritikájában figyelmen kívül hagyta Ali könyvének tartalmát. A fogadtatás alátámasztja a szerző nézetét, mi szerint azonnal iszlamofóbnak nyilvánítják azokat, akik csak rámutatnak a problémára. A műben leírja, hogy a kutatómunkája során végig azt tapasztalta, hogy az emberek annyira félnek, hogy idegengyűlölőnek fogják őket bélyegezni, hogy még a statisztikákat sem merik szó szerint venni. Ali a könyvében nem engedi meg az olvasónak, hogy félre fordítsa a tekintetét. Statisztikákkal, jegyzőkönyvekkel és hiteles tanúkkal támasztja alá a könyvének állításait.

Ayaan Hirsi Ali 2016-ban. Fotó: Flickr/Gage Skidmore

Cáfolhatatlan adatok

A modern Európa története során, nem volt példa olyan mértékű illegális bevándorlási hullámra, mint, amit az elmúlt 10 évben lehetett tapasztalni. 3,5 millió olyan ember érkezett egy évtized alatt, akik törvénytelenül lépték át a határt. Ezen felül 2010 és 2016 között 2,5 millió legális muszlim bevándorló érkezett. Hat év alatt Európa muszlim lakossága évi 5%-al növekedett, 2010-ben 19,5 millióan voltak, 2016-an pedig már 25,8 millióan. Ali rámutat, hogy az elsődleges problémát az jelentette, hogy 2015 után nagyszámú egyedülálló, vagy családjukat maguk mögött hagyó fiatal férfiak érkeztek, akiknek fogadására nem volt felkészülve a kontinens.

Ali leszögezi, hogy a nők szexuális bántalmazása univerzális probléma, azonban Európa és a nyugati világ nagyon sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, és az egész világon itt a legjobb nőnek lenni. Európában a statisztikák szerint a legnagyobb probléma a családon belüli erőszak, és a nemi erőszak esetén is az esetek túlnyomó részében az áldozat ismeri a támadóját. Ez azonban az elmúlt években megváltozott.

A könyv részletezi, hogy minden egyes országban, ahová jelentős számú migráns érkezett az utóbbi években, ott megnövekedett a nők elleni erőszak, és különösen az az erőszak, amit idegen követ el idegen ellen. Németországban, amely a legnagyobb számú migránst fogadta be, 2000 és 2015 között évi 7000-9000 közötti nemi erőszak történt, 2017-ben ez a szám 11444-re ugrott, ami 40%-os növekedést jelent.

Ali megjegyzi, hogy több országban a rendőrségi statisztikákat másfél éves csúszással hozzák nyilvánosságra, és a hatóság nem tünteti fel a jegyzőkönyvben az elkövető származását. Egyedül Ausztriában jegyzik fel, ha a bűncselekményt menedékkérő személy követte el.

A könyv leírja, hogy a hatóságok igyekeznek mélyen hallgatni a problémáról.

Az erőszakolók tárgyalásait titkosítják, a jegyzőkönyveket elérhetetlenné teszik. A politikusok tagadják a probléma létezését, a kutatók elkerülik a téma kutatását, vagy megállapítják, hogy semmi összefüggés nincs a bevándorlás és az erőszak növekedése között.

„Erőszak-játék”

Ayaan Hirsi Ali szerint a 2015 Szilveszter éjszakáját követően érkezett el az a pont, mikor az európai vezetők, a sajtó és a közélet kénytelen volt szembe nézni a ténnyel, hogy komoly a baj. Kölnben 1500 főleg észak-afrikai és közel keleti nem rég érkezett menedékkérők úgy nevezett „erőszak köröket” létrehozva elszakították a nőket a kísérőiktől, barátaiktól és a hideg idő ellenére kézről kézre adva molesztálták őket.

Az éjszakát követő hónapokban 661 nő állt elő, hogy bántalmazták. Több nő beszámolt róla, hogy látott rendőröket, akik tanúi voltak annak, hogy mi történik, de egyszerűen elfordultak. Január elsején a kölni rendőrség kiadott egy nyilatkozatot, hogy az este „nagyrészt békében telt.”

Bizonyára sok olvasó emlékszik, hogy a világsajtó gyorsan lehozta, hogy csak hangulatkeltés volt az erőszak híre, és szó sincs arról, hogy menedékkérők német nőket zaklattak volna. A gyanúsítottak nagy részét elengedték, néhány férfit csak azért ítéltek el, mert szelfit készítettek az áldozataikkal. A módszer, amit használtak Kölnben „erőszak-játéknak” nevezik arabul.

Kölnben a nők elleni erőszak ellen tüntetnek 2016-ban.

Az elmúlt években azokban a városokban, ahová sok menedékkérő férfi érkezett a nők egyre inkább ki vannak téve az erőszaknak és zaklatásnak, aminek ráadásul általában nincs következménye. Svédországban például egy 17 esztendős szomáliai menedékkérő egy bevásárlóközpont mosdójába követett, majd megerőszakolt egy 13 éves lányt. A svéd bíróság bár bűnösnek találta, arra hivatkozva, hogy kiskorú, mindössze 150 óra társadalmi munkára ítélte. Ali egymás után írja le az ehhez hasonló eseteket.

Az esetek furcsasága, hogy egyáltalán nem homogén az áldozatok összetétele, 12 évestől 70 évesig zaklattak, és megerőszakoltak lányokat és nőket. Az etnikumuk se feltétlenül azonos, sok másod és harmadgenerációs bevándorló is van az áldozatok között. Ali szerint egy közös van az áldozatokban: kiszolgáltatottak és könnyen megtámadhatók voltak, vagyis könnyű préda a támadóknak.

Több német feministával beszélgetett Ayaan Hirsi Ali, akik elismerték, hogy az elmúlt években megváltoztatták a napi rutinjukat, hogy elkerüljenek bizonyos útvonalakat. Említ egy német nőt Nicola Franket, aki saját bőrén tapasztalta a zaklatást, és akinek baloldaliként nehezére esett elismernie, hogy a bevándorlók hozták a problémát. „Nehéz ezt kimondani, de a baj a kultúrával van, azzal, ahogy az arab férfiak hozzáállnak a nőkhöz.

Egy férfiközpontú világ

Ali maga is átélte azt a sokkot, amit egy muszlim kultúrában felnőtt ember átél, mikor megérkezik Európába. Az írónő leírja, hogy mikor harminc éve megérkezett Hollandiába megdöbbent, mikor látta, hogy fiatal nők szabadon járnak az utcán, ők az eladók a boltokban, és rövid szoknyát és pólót viselnek. Ez kultúrsokk volt Alinak, aki Szomáliában úgy nőtt fel, hogy egyedül ki se léphetett az otthonukból.

A muszlim világból érkezők jelentős része olyan társadalomban nőtt fel, ahol a nők nincsenek szem előtt, és csak akkor jár nekik tisztelet, ha egy férfi tekintélye alatt állnak. Ali szerint nem pusztán az iszlám a probléma, hanem a többnejűség. A felmérések szerint a nők helyzete azokban az országokban a legrosszabb, ahol engedélyezett a bigámia. A legtöbb menekült 2015-ben Afganisztánból, Szíriából, Irakból érkezett,  ezek valóban „patriarchális” társadalmak, ahol mindenkinek meg van a helye. De sok esetben a hozzáállás generációról generációra száll, amit jól illusztrál az Egyesült Királyságban elterjedt kiskorúakat célzó pakisztáni erőszakbandák létezése, amelyeknek tagjai már Európában születtek.

Ebben a londoni parkban is jól látszik a kultúrák közti különbség. Fotó: Flickr

Az elkapott tettesek szinte mindig ártatlannak vallották magukat, prostituáltnak nevezték az áldozatukat, vagy azt állították, hogy a nő belegyezésével történt az erőszak. Gyakran hivatkoztak az elkövetők arra, hogy ők „nem tudták, hogy törvénytelen” amit tesznek.

Ali szerint komoly problémát jelent a kultúrák ütközése, és az, hogy sok bevándorló olyan értékrendet hoz magával, amely szerint a nő alacsonyabb rendű a férfinál. Ennek a kultúrának az importja kiválóan megfigyelhető azokban a negyedekben, amelyeket gyakran neveznek „párhuzamos társadalmaknak”.

Ali említ egy esetet, mikor két arab nő felvette, hogy mi történik, ha bemennek Párizs bevándorlók által lakott Seine-Saint-Denis negyedébe. Benyitottak egy kávézóba, ahol csak férfiak ültek, ahol a tulajdonos közölte, hogy menjenek ki. Hallható a felvételen, hogy az egyik férfi azt mondja nekik: „Nem Párizsban vagytok. Itt más a mentalitás. Itt olyan, mint otthon.

A könyv számtalan esetet említ, hogy a hatóságok nem tudnak mit kezdeni a nők zaklatásának problémájával. Svédországban több uszodákban külön női órákat hoztak létre, Németországban egyes városokban női vagonokat jelöltek ki, női padokat hoztak létre. Azonban Ali szerint ez kontraproduktív, mert az attitűdöt nem változtatja meg viszont szegregációt hoz létre. A könyvben szerepelnek poszterek, amiket a bevándorlók számára készítettek, amiken azt ábrázolják, hogy nem szabad hozzányúlni egy nőhöz az utcán, valamint hogy a hiányos öltözet nem jelenti azt, hogy az illető prostituált.

A nyugati aktivisták képmutatása

Ali leírja, hogy sokan vannak a muszlim bevándorlók között, akik be akarnának illeszkedni, de az, hogy az európai vezetők megengedték a párhuzamos társadalmak létrejöttét, azzal ellehetetlenítik a valódi integrációt. Vannak olyan muszlim országokból érkező bevándorlók, akik felszólalnak az európai értékek mellett, és tiltakoznak az olyan értékrend importálása ellen, amely lenézi a nőket, és magasabb rendűnek tartja a muszlimokat. Azonban az ilyen emberek gyakran pont a magukat liberálisnak tartó emberek ellenállásába ütköznek. Így járt például Hamed Abdel-Samed német születésű férfi, aki felszólalt a radikális iszlám ellen. Samed még boltba is csak testőrrel mehet, és egyre inkább veszélyben érzi magát, minél több ellenőrizetlen bevándorló érkezik.

„Mi vagyunk az igazi liberálisok. Mi olyan bevándorlók vagyunk, akik az életünket is kockára tesszük, hogy megvédjük azokat a liberális értékeket, amik ide vonzottak minket. Mégis iszlamofóbnak és öngyűlölő muszlimnak neveznek minket azok, akik aztán megvédik az olyan szervezeteket, mint például a Muszlim Testvériség.”

A szerző szerint a témában a képmutatás jellemzi Európát. Már évek óta az a tapasztalat, hogy a muszlim bevándorlók öntörvénykezése felett egyszerűen szemet hunynak a bíróságok. Erre példa a „becsület-gyilkosságok” elszaporodás vagy a női körülmetélés.

Ali szerint ma divattá vált, minden bűnt a fehér férfiak számlájára írni, de mindenki más felmentést kap az identitás politika következtében.

A feministákat jobban érdekli, hogy felháborodjanak egy „szexista” megjegyzésen, mint, hogy felszólaljanak olyan értékrendekkel szemben, amelyek valóban kisebbrendűnek tekintik a nőket. Ez szerinte azt üzeni a nőknek, hogy ha bántalmazzák őket, jobb, ha hallgatnak. Mert ha megszólalnak szélsőjobboldalinak és xenofóbnak fogják őket bélyegezni.

Nyitott határok párti tüntető Londonban. Fotó: Flickr/Alisdare Hickson

Teljes csőd

A migráció problémája, hogy a bevándorlók és a menekültek jogai ütköznek az országok nemzeti szuverenitáshoz való jogával. A második világháború után kialakult menekültjogi rezsim mára teljesen csődöt mondott, hiszen a hetven évvel ezelőtti definíciók és szerződések alapján több száz millió embernek lenne joga Európába jönni. Ráadásul az emberi jogokra hivatkozva azokat sem utasítják ki az európai országok, akiket valóban ki kellene, beleértve például azokat, akik bűncselekményt követnek el. Több rendőr beszámolt arról Alinak, hogy a menedékkérők pontosan tudják, hogy nem fogják őket kitoloncolni, és tudják, hogy ha rasszizmussal vádolják meg a hatóságot, nagy esélyük van a maradásra.

Európa vezetői kinyitották az ajtót milliók előtt, miközben látták, hogy a korábbi integrációs kísérletek nagyrészt megbuktak. Ali szerint vannak szerencsére kivételek, és saját esetét is egy integrációs sikertörténetnek tartja. Azonban szerinte az integráció bukását jól illusztrálják a párhuzamos társadalmak, a bevándorlók között tapasztalt magas munkanélküliség, és az, hogy az ide érkező friss bevándorlókkal nem tud mit kezdeni Európa.

Ennek egyik következménye az, hogy az ide érkezők nem gondolják, hogy el kell fogadniuk az európai kultúrát és értékrendet. Ali szerint újra kell definiálni ki minősül menekültnek, és a nyugati országoknak követelményeket kell felállítani az érkezőkkel: ha nem fogadják el az európai értékrendet, akkor ne jöjjenek ide, vagy ki lesznek toloncolva.

Az európai politikusok egyelőre nem akarnak szembenézni a kulturális különbségek következményeivel. Ali leírja, hogy Európában is évszázadok teltek el, mire a nőket egyenrangúnak kezdték tekinteni. Ez a folyamat a világ sok országában soha nem játszódott le. Amilyen sokáig tartott megnyerni ezeket a jogokat, olyan könnyű őket rövid idő alatt elveszteni, ahogy Európa egyes városaiban, ez már el is kezdődött.

Borítókép: Flickr/Lord Jim

Douglas Murray: „A baloldal úgy gondolja, hogy ők képtelenek a rasszizmusra”

A brit író és publicista a Neokohnnak adott interjúban beszélt az új progresszív doktrínák ellentmondásairól, a történelem ismeretének fontosságáról, és a modern társadalmak „Isten-méretű űrjéről.”