Ez történt sábát alatt

Rakétaeső Izraelre, ellentámadó IDF, felkészülő Netanjahu, utcai balhé Jeruzsálemben. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.

Rakétaeső Izraelre, az IDF ellentámad

Az izraeli hadsereg szombaton bejelentette, hogy légiereje csapásokat mért a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több katonai létesítményére a Gázai övezetben – írja az MTI.

A tájékoztatás szerint a támadás válasz volt arra, hogy a Hamász az irányítása alatt álló övezetből legalább 20 rakétát lőtt ki az éjszaka folyamán dél-izraeli területek felé, amik egy része még a becsapódás előtt felrobbant, másokat pedig a Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer semmisített meg.

A bejelentésben azt közölték, hogy a szervezet föld alatti létesítményére és rakétakilövő állomásaira mértek csapásokat.

A The Times of Israel című, angol nyelvű hírportálon azt írták, hogy a Hamász péntek éjjeli támadása az elmúlt hónapok legnagyobb művelete volt.

Izrael és a Hamász között három hadművelet és számos kisebb összecsapás zajlott az iszlamisták 2007-es gázai erőszakos hatalomátvétele óta.

A Hamászt Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió terroristaszervezetként tartja számon.

Netanjahu elrendelte a hadseregnek, hogy készüljön fel minden forgatókönyvre

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kora este befejezte a védelmi és biztonsági vezetőkkel folytatott helyzetértékelést, miután gázai terroristák több tucat rakétát lőttek ki Izraelre – írja az Új Kelet live.

Netanjahu közölte, hogy utasította a katonaságot, hogy „készüljön fel minden forgatókönyvre”.

Erőszakos palesztinok csaptak össze az izraeli rendőrökkel a ramadán alatt felizzott feszültségek közepette

Pattanásig feszült a helyzet Kelet-Jeruzsálemben szombatra virradó éjszaka, miután palesztin fiatalok a ramadán muzulmán böjti hónap immár sokadik éjszakáján folytatták összetűzéseiket az izraeli rendőrséggel, miközben a Gázai övezetből szélsőségesek rakétákat lőttek ki a zsidó állam irányába, és tüntetések kezdődtek a megszállt Ciszjordánia palesztin városaiban – írja az MTI.

Az izraeli rendőrség azt közölte, hogy 44 embert vettek őrizetbe, és húsz rendőr sérült meg az összetűzésekben.

A szokásosnál magasabb feszültség azután alakult ki a szent városban, hogy csütörtökön egyaránt tüntettek a ramadán idejére elrendelt gyülekezési korlátozások miatt feldühödött palesztin fiatalok, illetve a vallásos zsidókat ért palesztin utcai támadások miatt tiltakozó izraeliek. Bár a rendőrségnek csütörtökön többnyire sikerült egymástól távol tartania a két oldal tüntetőit, a Lahava nevű zsidó nacionalista szervezet több száz fiatal aktivistája „halál az arabokra” kiáltásokkal támadt a jeruzsálemi óváros Damaszkuszi kapujánál gyülekező arab fiatalokra.

Az őrizetbevételek és az elszenvedett sérülések csak tovább fokozták a feszültségeket, és péntek éjjel az Óváros falain kívül összesereglett palesztin fiatalok összecsaptak a kivezényelt több száz rohamrendőrrel. A palesztinok kövekkel dobálták a rendőröket, akik vízágyúval válaszoltak. Mások egy izraeli bíróság épületére zúdítottak kőzáport, és biztonsági kamerákat rongáltak meg. A Vörös Félhold palesztin mentőszolgálat közlése szerint nyolc palesztin sérült meg a rendőrséggel vívott péntek éjjeli összecsapásokban, s közülük kettő kórházi kezelésre szorult.

Közben Ciszjordánia számos városában palesztin fiatalok csaptak össze izraeli katonákkal a hadsereg ellenőrző pontjai közelében.

Az összecsapások és különböző erőszakos incidensek a ramadán április 13-i kezdete óta tartanak a muszlimok, a keresztények és a zsidók számára egyaránt szent városban. Indítékként a palesztinok azt hozzák fel, hogy a rendőrség fémkordonokkal akadályozza a ramadán estéin szokásos gyülekezésüket a jeruzsálemi Óváros Damaszkuszi kapujánál lévő, amfiteátrum szerű téren. Az izraeli szélsőségeseket pedig azok a közösségi médiára felkerült videók tüzelték fel, amelyek a palesztin fiatalok által a város vallásos zsidói ellen elkövetett támadásokról készültek.

Pokolgépes és lőfegyveres támadásokat hajtottak végre Afganisztánban, többen meghaltak

Ismeretlen fegyveresek öt embert, köztük rendőröket lőttek agyon Kabulban szombaton a főváros két különböző pontján, Afganisztán délkeleti részében pedig út menti pokolgép ölt meg legalább négy civilt – írja az MTI.

A kabuli rendőrség szóvivője, Firdausz Faramarz közölte, négy rendőrt és egy egyetemi előadót öltek meg, péntek este pedig egy kormánytisztviselőt lőttek le.

Kabulban néhány hétig tartó viszonylagos nyugalom után nőtt ismét a célzott támadások száma, a célpontok elsősorban rendőrök, kormányhivatalnokok, aktivisták és újságírók.

Az út mentén elhelyezett pokolgép robbant a délkelet-afganisztáni Gazni tartományban, Vahidullah Dzsumazáda tartományi szóvivője szerint legalább négy civil meghalt, a helyi hatóságok a tálibokat gyanúsítják a támadással.

A szombati incidensek elkövetéséért egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

Hivatalos adatok szerint 2020-ban az út mentén elhelyezett pokolgépek több mint 920 civillel végeztek és további 1640-et sebesítettek meg Afganisztánban.

Az országban továbbra is háború dúl az amerikai hadsereg által támogatott kormányerők és a radikális iszlamista tálib felkelők között, dacára annak, hogy a felek béketárgyalásokat folytatnak. Az országban az Iszlám Állam terrorszervezet is aktív.

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten jelentette be, hogy szeptember 11-ig, a Egyesült Államok elleni terrortámadás huszadik évfordulójáig kivonja a még Afganisztánban szolgáló 2500 katonáját, lezárva ezzel az Egyesült Államok leghosszabbra nyúlt háborúját, amely éppen a 2001-es terrortámadás nyomán vette kezdetét.

Miniszterhelyettes: Biztonságosak a baltimore-i gyárból Mexikóba szállított AstraZeneca-vakcinák

Biztonságos az a több millió adag koronavírus elleni AstraZeneca-vakcina, amelyet egy amerikai gyógyszergyárban állítottak elő, de az egyik tétel gyártási hibája után nem helyeztek forgalomba, hanem átadtak Mexikónak – közölte pénteken a mexikói egészségügyi miniszterhelyettes az MTI szerint.

A Joe Biden amerikai elnök kormányával kötött megállapodás értelmében 2,7 millió dózist adhatnak be Mexikóban az AstraZeneca vakcinájából, hogy kisegítsék a latin-amerikai ország immunizálási kampányát az oltóanyag-szállítások világszerte gondot okozó késedelme közepette.

„Ezeket az adagokat baltimore-i üzemben állították elő” – mondta Hugo Lopez Gatell egészségügyi miniszterhelyettes. „A termék biztonságos és jó minőségű”, amint azt amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) és az illetékes mexikói hatóság, a COFEPRIS is megállapította – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Az Emergent BioSolution gyógyszergyár baltimore-i üzemében április elsején derült fény a Johnson and Johnson-, illetve az AstraZeneca-oltások alapanyagának emberi hibából bekövetkezett felcserélésére, miután az előbbi vakcina egyik szállítmánya fennakadt a minőségellenőrzésen. Az amerikai kormányt tartott attól, hogy az incidens miatt megcsappan a két oltóanyag iránti bizalom, ezért úgy döntött, hogy ezentúl csak a Johnson and Johnson oltóanyagát fogják ott előállítani.

A The New York Times című amerikai lap nemrég arról számolt be, hogy Mexikónak és Kanadának is átadtak több millió adagot az üzemben gyártott vakcinákból.

A 125 milliós lakosságú Mexikóban még a kezdeténél tart a lakosság Covid-19 betegség elleni beoltása. A Google szolgáltató globális koronavírus-helyzetet követő oldala szerint eddig összesen mintegy 15,5 millió oltást tudtak beadni, s a teljes körűen beoltott mexikóiak száma az 5 milliót közelíti – ami a lakosság alig 3,9 százaléka.

A járványnak Mexikóban eddig összesen 2 millió 320 ezer fertőzöttje volt, és több mint 214 ezer halálos áldozatok száma.

Szijjártó: soha ekkora vakcinaszállítmány nem érkezett még Magyarországra

Hatszázezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett szombaton Magyarországra, ami minden korábbinál nagyobb vakcinaszállítmány a „szélrózsa minden irányát beleszámítva” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, ez a 600 ezer, koronavírus elleni oltóanyag lehetővé teszi, hogy tovább gyorsítsák az oltást, aminek eredményeként már a jövő héten elérhetik a négymillió beoltott magyar embert.

„Ez egy hatalmas lépés a győzelem felé! Hatalmas lépés afelé, hogy a magyar embereket biztonságban tudhassuk, a magyar gazdaságot újraindíthassuk, és az élet visszatérjen a normalitás talajára” – fogalmazott a tárcavezető.

Kiemelte, a légi út alatt végig 5 fokos hőmérsékletet biztosítottak a teljesen megtelt raktérben, hiszen a Sinopharm-vakcinákat 2-8 fok között kell tárolni.

„Hatalmas előnyt jelent számunkra, hogy ilyen légiszállítási képességgel rendelkezünk” – húzta alá Szijjártó Péter, majd hozzátette, a repülőgép és személyzete nem nagyon tud pihenni, hiszen jövő héten kétszer fordulnak Moszkvába, egyszer pedig újra mennek Pekingbe. Utóbbiról szólva megjegyezte, Kínából akkor újabb 600 ezer dózis oltóanyagot hoznak, amiből 200 ezret – a saját szállítási kapacitással nem rendelkező – Grúziába visznek.

A miniszter videóüzenete végén úgy fogalmazott, korábban azt ígérték, az oltásoknak köszönhetően együtt sikerül legyőzni a járványt, és „most nagyon úgy tűnik, együtt sikerülni is fog”.

Ez történt sábát alatt

Válaszcsapás Gázának és haladó iráni atomprogram, indiai mutáns Izraelben és tízezrek a Templom-hegyen.

Címlapképünk illusztráció, egy április 22-i utcai zavargást mutat Jeruzsálemben.