A Sorsok Háza tervezője: Egy jó múzeum nem foglal állást, hanem tényeket közöl

Patrick Gallagher cége, a Gallagher Design, a világ egyik legismertebb és legnagyobb tekintélyű múzeum és kiállítástervező vállalata. Legutóbb a nemrég megújult tel-avivi Diaszpóra Múzeum kiállításán dolgoztak, de Gallagher cége tervezi a Sorsok Háza kiállítását is.

Legutóbb a tel-avivi Diaszpóra Múzeum felújításával kapcsolatban lehetett önről és cégéről olvasni. A múzeumot teljesen átalakították, még a nevét is megváltoztatták Ánu, azaz Mi múzeumra.

Ha emlékszik, a Diaszpóra Múzeum már vagy 30 éves. Amikor elkészült, forradalmian újszerű volt, de 30 év óta semmit nem változtattak.

Nem értek a múzeum-szakmához, milyen gyakran kell változzanak a múzeumok?

A legtöbb múzeum öt-tíz évenként frissül.

Témától függ? Hogy tudniillik milyen múzeumról van szó?

A múzeumok az emberek szabadidő-eltöltésének fontos részévé váltak, ezért egyre több interaktívabb múzeumot látni. Frissen kell tartani azokat. Nagyon kevesen változtattak úgy tartalmat, mint a tel-avivi, bár az sem változtatta meg a témát, csak a tartalom irányát és annak igazítását. Persze a diaszpóra története rendkívül összetett és nem egy síkon fut.

Áttekintettük a célközönséget, amelyben sok az izraeli, de rengeteg turista is érkezik, köztük számos keresztény. Azt is tudjuk, hogy a mai fiatalok attention span-je (koncentrálóképességének időtartama) rendkívül rövid.

Tehát ha valami túlságosan történelmi, akkor nem figyelnek oda?

Pontosan! Ezért úgy éreztük, hogy olyan múzeumot és olyan kiállítást kell létrehoznunk, melyhez mindenki tud valamilyen módon viszonyulni.

Arra összpontosítottunk, hogy mit is jelent az identitás, hiszen a zsidó identitás rendkívül bonyolult – van, aki vallási identitásnak tartja, van, aki kulturális identitásnak, van, aki mindkettőnek, van akinek meg nem fontos egyáltalán. Mindenki, aki a múzeumba látogat, rendelkezik valamiféle identitással, lehet zsidó, keresztény vagy agnosztikus vagy bármi más, valamilyen módon mindenki azonosítja önmagát. Tehát az identitást használtuk alapul ahhoz, hogy a látogatókat érzelmileg is bevonjuk. Így amikor végig sétálnak a kiállítás elemein, azt gondolják magukban: „Várj csak, de hisz ez én vagyok”, „De hiszen ez rólam szól”.

Elhatároztuk azt is, hogy nem a történelmi elbeszéléssel, hanem a mai világgal kezdjük a bemutatót, perspektívát mutatnunk a mai életről, hogy a fiatalok azt mondhassák: „Hm, ez a múzeum nekem szól!”

Bevonás és bevonódás.

Igen. Ha ez megvan, sokkal könnyebb a múlt felé viszonyulni.

Még ha a látogató zsidó is de nem érdekli annyira, hogy hol telepedtek le és miként éltek a zsidók az egyes országokban, mindenki láthatja a túlélés és a jellem folytonosságát. Az örökséget. Tehát nem csak arról volt szó, hogy mi történt a zsidókkal, hanem arról mi a közös a régmúlt embereiben és a maiakban.

Amikor utoljára a Diaszpóra Múzeumban jártam, ez nem tegnap volt, ott bemutatásra kerültek különböző zsinagógák felépített másai. Ezekkel mi lett?

Mindegyiket felújítottuk, ez nagyon rájuk fért. Rendkívül népszerű pontjai ezek a kiállításnak, így megtartottuk őket.

Laikusként nem tudom, és talán az olvasók jó része sem, hogy mennyi időt vesz igénybe egy ilyen kiállítás elkészítése a tervezéstől a megnyitóig?

Nos, egy tipikus ciklus valahol három és öt év között van. Ennek a projektnek a megvalósítása tíz évbe tellett. Leginkább azért, mert a forrás tekintélyes része nem állt rendelkezésre. Az izraeli állam nagy összeggel szponzorálta a múzeumot, de magánadományokra is szükség volt.

Hol gyűjtöttek?

Természetesen elsősorban az Egyesült Államokban. Nem mondom, hogy nem voltunk sikeresek, de a 2008-2010-es válság nem jött igazán jókor. Azt kell megérteni, hogy az egész épületet teljesen fel kellett újítani, elektromos kábelezéstől a vezetékekig. Nem volt olcsó, de azt gondolom az eredmény magáért beszél.

Felújítás után megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

A múzeum teljeskörű átalakításon ment át, a költségeket jórészt magánadományokból fedezték.

Milyen gyakran járt Izraelbe ebben az időszakban?

Nem is tudom. Körülbelül négy havonta mentem, mert közben itthon is dolgoztunk különböző projekteken.

Beszéljünk egy kicsit a Sorsok Házáról, mely nagy érdeklődésre számot tartó téma minálunk. Úgy olvastam nagy tapasztalatuk van holokauszt-múzeumok tervezésében.

Össze sem tudnám számolni, hány ilyen jellegű múzeumot és emlékhelyet terveztünk.

Mondana ismertebb példákat?

Nos, a híres New York-i Holokauszt Múzeumot is eredetileg mi terveztük, de dolgoztunk a washingtoni és a montreáli múzeum kiállításának tervezésén is. És még sok észak-amerikai városban. Azt érdemes tudni, hogy mindegyik ilyen jellegű múzeum vagy emlékhely más és más, sok mindent kell a helyi viszonyokhoz alakítani.

Mint azt tudja, a magyarországi holokauszt sokban különbözött más országokban történtektől. Rövid ideig tartott például, de ez alatt a rövid idő alatt sajnos nagyon sok embert sikerült elpusztítani.

A magyar holokausztnak számos egyedi aspektusa van, ilyen például az akkori kormányzat szerepe és felelőssége, vagy a munkaszolgálat jelensége.

Ez fontos része annak megértésében, hogy egy ország hogyan szemléli az adott kultúrát, az adott fajt, illetve népet. Magyarország lassan sodródott a holokauszt felé, de a megsemmisítésre való törekvés nem a német megszállással kezdődött. Ez a történet rendkívül bonyolult és fontos, hogy a látogató egészében értse meg mi is történt. Ugyanakkor azt is be kell mutatnunk, és bizonyos tekintetben ez is jellegzetesen magyar sajátosság, hogy a zsidó élet folytonossága nem szűnt meg még az óriási pusztítás és a kommunista rezsim ellenére sem.

Az élet fonala?

Pontosan. Bár sokszor olyan vékony volt, hogy éppen, hogy nem szakadt el, mindig sikerült megerősödnie és valamilyen csoda folytán Magyarországon virágzó közösség van a mai napig.

Ezt miként jelenítik meg a múzeumban?

A kiállítás egyik részeleme egy “életfonal”, mely végig vezet az eseményeken és mutatja mikor mennyire tűnt úgy, hogy megszakad a folytonosság.

Sokan, amikor holokauszt-múzeumban járnak azt gondolják, hogy ott csak a megsemmisítésről lehet majd tanulni. De Magyarországon, Istennek hála, sokan megmenekültek és sokan, azok közül, akiket elhurcoltak, visszatértek és itt folytatták életüket.

A holokauszt-múzeumok, érthető módon szomorú narratívát mutatnak. A mi esetünkben azonban fontos megmutatni, hogy a pusztulás és pusztítás ellenére is megmaradt az élet csírája, mely lassan virágozni kezdett, magához tért.

A magyar kormány szerepe, illetve egyes személyek szerepe ma is vita tárgyát képezi a közbeszédben. Miként sikerül majd válaszokat találni ezekre a nehéz kérdésekre?

A magyarországi holokauszt története rendkívül bonyolult. Mi nem bíráskodunk vagy foglalunk állást. Neves nemzetközi és magyar történészekkel dolgozunk együtt és fogunk dolgozni a kiállítás kialakításában.

Egy jó történeti múzeum ugyanis nem bírál, hanem gondosan lefekteti a tényeket és hagyja, hogy a látogató maga hozza meg az ítéletet. Nem befolyásoljuk, nem “duruzsolunk a fülébe” általunk preferált narratívát. Megmutatjuk a tényeket, a kemény bizonyítékokat. Azok magukért beszélnek.

Ez világos. Ugyanakkor a tények bemutatása is egyfajta narrálás, nem?

Egy múzeum a történelem legmegbízhatóbb bemutatási eszköze kell legyen. Így tehát semmi olyat nem mutathat be az ember, ami kérdéses vagy nem egyértelmű. Nem foglalhatunk állást egyik vagy másik oldal mellett és nem bocsátkozhatunk feltételezésekbe. Megmutatjuk a tényeket és a látogató dönt azok interpretálásáról.

Persze lesznek olyanok, akik a tények és bizonyítékok megismerése után is kételkedni fognak, ez sajnos természetes. Arra törekszünk, hogy minél kevesebb ilyen legyen.

Milyen szakemberekkel dolgoznak együtt?

Számos ismert nemzetközi és magyar történész segíti a munkánkat, neveket még hadd ne említsek. A fő kurátor izraeli, a Jád Vásem egyik korábbi vezetője, holokauszt kutató tudós, aki helyi, tehát magyar szakemberekkel közösen dolgozik.

Számos kisebb települést látogattunk meg, amelyek zsidó lakossága teljesen eltűnt a holokauszt pusztítása után. Míg Budapest és a nagyvárosok története rendkívül izgalmas, a kisebb települések története is figyelmet érdemel. Az olyan helyeké is, ahol, ha elpusztítottak egy zsidó családot, úgy az egész település zsidóságát irtották ki. Minden település, minden közösség története egyedi, hiszen emberi sorsokról van szó. Azon leszünk, hogy a helyi eseményeket ugyanúgy bemutassuk, mint a tágabb értelembe vett történetet.

Yitzchak Mais: Nem népszerű kívánok lenni, hanem hiteles

Kevés olyan széles nyilvánosságot kapott téma volt a hazai zsidó közbeszédben, mint a Sorsok Háza körüli ügyek.