Jörg Baberowski Az erőszak terei című monográfiája rendkívül érdekes, és a magyar olvasó számára tanulságos történelmi és szociálpszichológiai feldolgozása az emberi erőszak ősidők óta ismert jelenségének.
Hova: #TOP story
Hogyan használja Kína és Oroszország az „oltásdiplomáciát” közel-keleti befolyásának fokozására?
Ahogyan az országok fokozzák a COVID-19-es oltási kampányaikat, az oltások körüli politikai hangok felerősödtek. Izrael, amely világvezető helyen áll saját lakosságának beoltásában, a nyugati fejlesztésű oltásokra – különösen a Pfizer-BioNTech oltásra támaszkodik, mely súrlódást okozott olyan nagyhatalmakkal, mint Oroszország és Kína, valamint más partnerek a régióban — írja a Jewish News Syndicate.
Két volt demokrata elnökjelölt akarja korlátozni az Izraelnek nyújtott amerikai segélyt
Bernie Sanders és Elizabeth Warren progresszív demokrata párti törvényhozók a radikálisan baloldali J Street konferencián azt kérik Izraeltől, hogy segítsen beoltani a palesztinokat, szerintük ugyanis a külföldi segítség nem használható a „palesztin jogokat sértő” politika előmozdítására — írja a Times of Israel.
Netanjahu fontos szavazást bukott el, sokak szerint nem fog tudni kormányt alakítani
Az átmeneti kormányzás első kulcsfontosságú szavazásán elszenvedett váratlan vereség után, a miniszterelnökhöz közel álló Miki Zohár elismerte, hogy Netanjahu nem tud kormányt alakítani és a Likud vezetője valószínűleg az ellenzék soraiból fogja tovább folytatni a politizálást — írja az ujkelet.live
Köves Slomó: Az örökjáradék felosztása egyáltalán nem tükrözi a Mazsihisz által végzett munkát
Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija, Köves Slomó ma reggel az M1 Híradó vendége volt, ahol az örökjáradék elosztása körüli híreket helyezte tágabb kontextusba, keményen szavakkal illetve a Mazsihisz világi vezetését.
Holokauszttagadás: így lesz Nyugat-ellenes eszköz a muszlim vezetők kezében
Különös jelenségre hívta fel a figyelmet Seth J. Frantzman, a The Jerusalem Post szerzője, aki szerint rendszeresen Holokauszt-tagadáshoz és zsidó-ellenes rigmusokhoz nyúlnak a szélsőjobboldali iszlamista kormányok, ha „sértve” érzik magukat a nyugati államok részéről.
Új törvénnyel állítaná meg Netanjahut Izrael egyik elnökjelöltje
Shimon Shetreet megválasztása esetén két ciklusra korlátozná a miniszterelnökök idejét – írja a Jerusalem Post.
„Nekem olyan korszakom volt 12 évesen, hogy na jó, hagyjuk ezt az ateizmust!”
Balog Zoltán, Erdő Péter, Köves Slomó és Vizi E. Szilveszter ültek egy asztalhoz a Kossuth Rádióban – írja Borsodi Attila riportjában a Magyar Nemzet hasábjain.
Beperelte a Mazsihiszt a MAOIH és az EMIH
Igazságtalan és a hitközségek szerint jogszerűtlen a Mazsihisz örökjáradék-monopóliuma, mely szerint mintegy nyolcvan százalékos részesedést tudhat magáénak, miközben a maradék húsz százalék a két másik, Magyarországon bejegyzett zsidó egyház, a MAOIH és az EMIH között oszlik el. Deutsch Róbert, a MAOIH elnöke pert indított a Mazsihisz ellen, mert szerinte ez az aránytalanság jelentősen bénítja a szervezet működését. A bírósági keresethez Köves Slomó rabbi is csatlakozott – írja Hertelendy Gábor a Magyar Nemzet oldalán.
Angela Merkel miért nem védte meg Von der Leyent Erdogan megalázó húzása után?
A német kancellár egy szót sem szólt arról, mi történt párttársával. Ha mégis megtenné, már késő lesz.
Irán és Szaúd-Arábia közvetlenül tárgyalt a feszültség csökkentése érdekében
Közvetlen megbeszéléseket kezdett egymással Irán és Szaúd-Arábia a közel-keleti térségben uralkodó feszültségek csökkentése érdekében – közölte vasárnap egy iráni illetékes.
Izraelben visszatértek a koronavírus járvány előtti oktatási rendhez
Izraelben visszatértek a koronavírus-járvány előtti oktatási rendhez, vasárnaptól megszűnt a kiscsoportos és a távoktatás, valamint szabadtéren nem kötelező a maszkviselés, mert az oltási kampány nyomán visszaszorult a járvány – jelentette a helyi média.
NAÜ: Irán valóban megkezdte a 60 százalékosra dúsított urán előállítását
Irán megkezdte a 60 százalékosra dúsított urán előállítását natanzi nukleáris létesítményében – közölte a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombat este.
Szellemi erő — Heti Grün
A hajlított kanáltól a hamisított idézetig, a zöld hatalomátvételtől a poszt-holokauszt pogromig. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Ez történt sábát alatt
Válaszcsapás Gázának és haladó iráni atomprogram, indiai mutáns Izraelben és tízezrek a Templom-hegyen. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.
A kanadai szocdemek bojkottálnák Izraelt
A harmadik legnagyobb kanadai párt, a New Democratic Party online kongresszuson szavazta meg az Izraellel szembeni bojkott támogatását – írja az Algemeiner.
„Kezdjék az asszonyok ütni a zsidókat, őket nem fogja a törvény”
A már részben ismert pogromok illetve feldolgozások, korabeli dokumentumok, naplók, újságcikkek révén elénk tárul a negyvenes évek közepének társadalmi-gazdasági feszültsége és az ebből fakadó indulat szélsőséges megnyilvánulása.
Izraelben 3500 éves írást találtak a bibliai Kánaánból
A szöveg, amely hat betűből és két vonalból áll, egy cserépdarabon szerepel, amelyet a Shephelah régióban találtak Dél-Izraelben – írja a Jerusalem Post.