A Jordán-völgyben történt terrortámadásban meggyilkolt két lány Rina és Maia Dee néven azonosították. Édesanyjuk, Leah életéért továbbra is küzdenek az orvosok.
Hova: #TOP story
Amikor már Izrael sem elég befogadó a nyugati haladároknak
Páros lábbal állt bele Izraelbe a világ egyik legnagyobb meleg magazinja.
Együtt széderezett a Mazsihisz és a Jobbik elnöke
David Pressman Gyöngyösi Márton és Heisler András társaságában ünnepelte meg a pészah első estéjét.
Pészah alatt megtámadták Izraelt
Rakéták Libanonból, terrortámadás Júdea-Szamáriában és Tel-Avivban. Izrael ellenségei az ünnep alatt támadták meg a zsidó államot.
Az Egyesült Államok kész megállapodni Izrael halálos ellenségével
A Biden-kormányzat az elmúlt hetekben európai és izraeli partnereivel megvitatott egy olyan átmeneti megállapodásra vonatkozó javaslatot Iránnal, amely bizonyos szankciókönnyítéseket tartalmazna, cserébe azért, hogy Teherán befagyasztja nukleáris programja egyes részeit – közölték az Axiossal izraeli tisztviselő, nyugati diplomaták és a javaslatról tudomással bíró amerikai szakértők.
Jó hír: elmarad Berlinben az Izrael-ellenes antiszemiták gyűlöletparádéja
A berlini al-Kudsz-napi felvonulást immár harmadik éve marad el, ugyanis az április 15-i tüntetés szervezői visszavonták a bejelentésüket – közölte a berlini rendőrség a Jüdische Allgemeine című napilappal.
A nagy dezinformációs hazugság
A dezinformáció egy olyan eszköz, amellyel az amerikai kormány a technológiai magáncégekkel és a civil társadalommal, a nem kormányzati szervezetekkel együttműködve cenzúrázza a politikai diskurzust olyan témák körül, mint a Covid-oltások, a zárlatok, a választások – állítja Jacob Siegel, amerikai újságíró.
Alan Dershowitz: Politikai indíttatású a Trump elleni vádemelés
Az elnök korábbi ügyvédje szerint negatív precedenst teremthet a Trump elleni vádemelés, és utat nyithat a politikai indíttatású pereknek.
Zsidó származású volt Leonardo da Vinci?
Carlo Vecce olasz történész arra vállalkozott, hogy megcáfolja a da Vinci külföldi származásáról szóló pletykákat, de egy újonnan felfedezett dokumentum megváltoztatta a véleményét – írja a Tablet magazin.
„Jövőre Jeruzsálemben”
A pészahi széder este végén zsidó családokban évszázadokon át elhangzott és elhangzik ez a mondat. De mit jelent ez átvitt értelemben?
Cionisták meggyilkolásával viccelődött a brit diákszövetség leváltott elnöke
A brit National Union of Students (NUS) korábbi elnöke, Shaima Dallali izraeliek megölésével viccelődött – számolt be róla JC.
Netanjahu elmondta a Moszad-ügynököknek, hogy mi a legfontosabb küldetésük
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megismételte annak fontosságát, hogy Izrael megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását, és ezt kifejtette a Moszad tagjainak is.
Izraeli orvosok mentettek életeket egy Tel Avivból Chicagóba tartó járaton
A United Airlines 141-es, Tel Avivból Chicagóba tartó járatának utasait kellemetlen meglepetés érte, amikor nem egy, hanem két orvosi vészhelyzet is történt a gép fedélzetén az Európát és az Atlanti-óceánt átszelő út során.
„Fegyvereket kell vásárolnunk a magyar emberek biztonsága érdekében”
Rendkívül fontos egy önálló, erős védelmi ipar kiépítése – közölte a honvédelmi miniszter a Rheinmetall németországi gyáregységében tett látogatása után.
Finnország nem bízza a véletlenre: megbízható izraeli légvédelmet vásárolnak
A védelmi minisztérium engedélyezte a Finn Védelmi Erők számára, hogy a Dávid Parittyája rendszer legyen Finnország következő nagy hatótávolságú légvédelmi rendszere – közölte a finn védelmi minisztérium.
Neumann János — Az ember a jövőből
Ananyo Bhattacharya tudományos írónak az Open Books kiadónál megjelent könyve alapos összefoglalója az egyik legnagyobb magyar származású zseni életének.
Amerika felháborító támadása Netanjahu kormányzáshoz való joga ellen
Lepleződött az izraeli tömeges tüntetések valódi célja. Melanie Phillips véleménycikke a Jewish News Syndicate-ben jelent meg.
Pészah – a szabadság ünnepe
Pészah ünnepét a zsidóság Niszán hónap 15. napjától a 22. napjáig tartja, a Gergely-naptár szerint idén április 5-én este kezdődik és április 13. estig tart.