TGM esete a fekete macskával és a Neokohnnal

Ha TGM nem tenné idézőjelbe a baloldali antiszemitizmust, pontosan látná, mennyivel nagyobb az esélye a fősodorba kerülésének, mint a náci gyökerű antiszemitizmusnak.

„Ha egy fekete macska átmegy előtted az úton, az azt jelenti, hogy tart valahová.”

(Groucho Marx)

Ha egy lap komolyan veszi az olvasóit, komolyan kell vennie az olvasók bírálatait is. Különösen áll ez abban az esetben, ha az olvasót Tamás Gáspár Miklósnak hívják.

Nem kötelező tiszteletkör, hanem legmélyebb meggyőződésem, hogy TGM ennek a nemzetnek a legkiműveltebb emberfője, élő intézménye, és bármit gondolunk is neomarxista meggyőződéséről (én pl. bármit gondolok róla), ő az az ember, akire mindenképpen oda kell figyelni. Tisztességét, demokratikus elkötelezettségét a legkomolyabb bírálója sem merheti megkérdőjelezni.

That said, érdemes továbbgondolni azt a bírálatcunamit, amit lapunkról a Mérce című szélsőbalos, Izrael- és zsidószkeptikus oldalon megeresztett. Tudatlanságról ugye épp az ő esetében nem beszélhetünk – de akkor mire véljük mindazon meglátásait, amik köszönőviszonyban sincsenek megjelent cikkeink, publicisztikáink valóságával?

Tamás Gáspár Miklós Trump Iránnal szembeni fenyegetése ellen tüntetett

A neves filozófus beszédében arra is utalt, hogy az Egyesült Államok „rosszabb fiú”, mint Irán.

Alaptézise: a Neokohn is segít abban a kormánykonform műveletben, amelynek célja „a zsidóság politikai jobbra terelése”, irányvonalunk „azonos a kormányzó magyarországi szélsőjobboldaléval és még inkább Trump és Netanjahu politikájával”, külön cikkben védjük meg a német neonácikat, és félóránként emlékeztetünk az alig létező, de ha igen, akkor csak idézőjeles „baloldali antiszemitizmusra”, amely „itt-ott csakugyan fölbukkan”, de ezek szerint nagy jelentősége nincs.

Pedig de, igen. Nagyonis van jelentősége. A következő 25 évben zsidó szempontból a baloldali meg a vele összejátszó iszlamista antiszemitizmusnak lesz jelentősége. Nem a náciknak, nem az alt-rightnak, nem a fehér felsőbbrendűséget hirdető klinikai eseteknek.

A Neokohn, mint az oldalunk ismertetőjében is olvasható, külpolitikai hangsúlyú, jobb kifejezés híján konzervatív-liberális online lap, amely

nem valamilyen kormány vagy valamilyen ellenzéki párt, hanem a szabad világ értékeinek talaján áll.

Ez nem vélemény, hanem nettó tény, tessék belénk olvasni.

Hogy a kormány is Izrael-barát? Ez egyszerűen csodálatos, de mi közünk hozzá? Remek hír persze, hiszen csak pár éve, hogy Fidesz-közeli lapokban, tévékben hemzsegtek válogatott szerzők Izrael-ellenes tirádái, konteói. A Neokohn természetesen beszámolt a mostani kormány körül leledző Kásler, Takaró, Raffay és egyéb urak tűrhetetlen ténykedéséről is, és ez a jövőben is így lesz.

Valóban örvendetes volna, ha a hazai zsidóság leszakadna a Kádár-korból átörökölt hamis narratívákról, a hagyományos és az újbaloldalt szükségszerű, vagy legalábbis hasznos útitársként elfogadó attitűdről — de lapként elsősorban az információ- és véleményközlés a feladatunk, nem az átnevelés vagy a valahová terelés.

Viszont: „Hogyan lehetne visszanyúlnunk az eltiport és elhazudott magyar szabadelvű tradícióhoz?” (TGM, 1989)

A zsidóság, amint azt TGM is írja, „nem érthetetlen” módon a baloldal mellett állt és zömében talán áll máig, tőle remélt elfogadást és ha kellett védelmet, de a zsidók zsidókként történő fennmaradását ez az identitás egész biztosan nem garantálja.

Fotó: Klubrádió

1945 után a magyar zsidóknak nem kevés szerencséjük volt a baloldallal: az 1953-as „anticionista” meghurcolások óta – a lengyel, a román és persze a szovjet testvérpárttól eltérően – az állampárt tartózkodott az antiszemita kampányoktól, a durva Izrael-ellenességtől. Nagy vonalakban ehhez tartották magukat utódpártjai is, ahogy az is jó hír, hogy a hazai baloldalon máig nincs BDS-mozgalom.

Nyugat-Európában és Amerikában azonban egészen dermesztő folyamatok zajlottak le az elmúlt évtizedekben. A szociálisan mindig érzékeny balosoknál a zsidók felkarolandó áldozatokból náci jellegű tettesek lettek, akik apartheidet művelnek, és minden szabad idejükben arabokat nyomnak el.

Az 1967 után megerősödő baloldali Izrael-ellenesség kéz a kézben járt a palesztin terror („intifáda”) mély megértésével, bagatellizálásával, az emberi jogi nyelven megszólaló új „anticionista” antiszemitizmus térnyerésével, intézményesülésével, és azzal, hogy

a „politikai korrektség” kíméletessége ma már mindenkire vonatkozik, csak a zsidókra nem.

A nyugati és észak-európai szocdemek „emberi jogi” Izrael-ellenessége, a Corbyn-párt brutális nyíltságú antiszemitizmusa, az amerikai demokraták feszített ütemű radikalizálódása arra mutat: hosszú távon a baloldal nem barátja a zsidóságnak. (És hát: „Nemcsak Kelet-Európában fontos, hogy a szocializmus túl hosszúra nyúlt történeti anomáliája megszűnjék.” TGM, 1989).

Erős a gyanúm, hogy mindezt TGM is tudja, csak hárítja.

Ha nem hárítaná, nem tenné idézőjelbe a baloldali antiszemitizmust, és akkor pontosan látná, mennyivel nagyobb az esélye a fősodorba kerülésének, mint a náci gyökerű antiszemitizmusnak.

Túl sokat foglalkozunk Ilhan Omárral? Lehet, de ha ő és elvtársnői kicsit kevesebbet uszítananának a zsidó állam ellen, mi sem írnánk róluk. Lapunk „a zsidó etnicizmus védelmében a magyar és általában a ‘fehér’ etnicizmus védelmezője is”? Teljes nonszensz, hogy nagyon finomak legyünk. Ugyanúgy beszámoltunk a rasszista, muszlimellenes christchurch-i merényletről, mint az amerikai Bibliaövezetben tapasztalható antiszemitizmusról. A gyűlölet az gyűlölet.

Kvízjáték: A Mérce vagy az Intifáda-blog írta?

Progresszív vagy regresszív antiszemitizmus? Dzsihád vagy a kávéházi munkásbrigád? Játsszon velünk!

Megvédtük a német AfD-t? Dehogy védtük, Németországban élő publicistánk azt járta körül, miért pont ez a számos antiszemita botrányról elhíresült párt Izrael nagy barátja, és miért vannak még zsidó támogatói is. Örülök amúgy, hogy TGM a Konkret olvasására buzdít: a radikális baloldali lap számos cikkben foglalkozik azzal, ami TGM szerint nem is téma: a német baloldali/zöld spektrum mély Izrael-ellenességével, antiszemitizmusával.

Militáns, szélsőjobboldali „propagandaújság” lennénk? Militáns, szélsőjobboldali lapok tudtommal nem számolnak be arról, hogy magyar nácik a romákat provokálják. Vagy hogy Izraelben maradéktalanul érvényesülnek az LMBT-közösség jogai, az országnak meleg minisztere is van, ellenben a palesztin szomszédok ott nyomják el a meleg közösséget, ahol csak tudják. (Nem emlékszem, hogy TGM ezt akár csak meg is említette volna bárhol.)

TGM sérelmezi, hogy őt magát is „gyaláztuk.” Ez sem stimmel természetesen.

Viszont ha valaki ismert közszereplő és elmegy egy nyilvános rendezvényre tüntetni az iszlamo-fasiszta iráni rendszer békénhagyása mellett, a demokratikus Amerika ellenében, akkor engedtessék meg némi pikírt hangvétel az erről szóló tudósításban.

„Izrael nyilvános és hivatalos állampolitikájának bírálata – vagy a cionizmus mint zsidó nacionalizmus bírálata – mindig kihívja az antiszemitizmusvádat” – állítja a szerző, mintha nem tudná pontosan, hogy ez nem véletlen: Izrael „bírálata” leginkább létjogosultságának megkérdőjelezése, mint teszi pl. a BDS-mozgalom. De hát persze, hogy tudja ezt ő is, hiszen leírta, 2001-ben: „Nem vitás, hogy az Izrael elleni igazságtalan vádaknak többnyire a rejtett vagy nyílt antiszemitizmus az indítéka.”

De akkor ezt esetleg el kéne ítélni, nem? Annál legalábbis kicsit többre van szükség, mint hogy „tisztességes ember természetesen nem helyesli Izrael elpusztítását.”

Kicsit megkönnyebbültünk. Mert bár TGM szerint a „fehér telepes állam”, Izrael „gyalázatos imperialista háborút” folytatott Gázában, amelynek keretében „halomra öli a polgári lakosságot”, „kíméletlen terrort gyakorol a palesztinok ellen”, „velük szemben a kollektív bűnösség elvét alkalmazza”, azért nem szeretné, ha a zsidó állam meg is szűnne. Mázli.

Ugyancsak sérelmezi TGM (pontosabban szívesen egyetértene vele, de mivel ebben is a kormány mocskos mancsát látja, mégsem), hogy a Neokohn nem tartja jó ötletnek a Jobbik bevonását az ellenzéki szövetkezésbe. Őszintén? Tényleg nem. A Jobbik egy ideig valóban próbált szabadulni a múltjától, de lássuk be, azóta nem sok történt, plusz túl nagy a szekrényekből kihulló csontvázak egy napra jutó száma.

Ráadásul épp lapunknak adta élete utolsó interjúját Heller Ágnes, amelyben egyértelműen kimondta: „Én korábban azt gondoltam, hogy a néppártosodás felé tartó Jobbiknak van egy sansza erre. De alighanem tévedtem.”

Azt valószínűleg hiába remélnénk, hogy TGM elismerje, hány politikai meglátásában téved. Akivel vigasztalódhatunk, az a harminc évvel ezelőtti TGM. Radikálisan szabadságpárti esszéjében ugyanis a következőket olvashatjuk:

„A magyar szabadelvű konzervativizmus csak a ‘revolutio’-ban, saját ‘reprezentatív múltjának’ föltámasztásában reménykedhet. Ha egyáltalán bármiben. A múlt században is polgári középosztály nélkül kellett bevezetni a szabad vállalkozást és a jogállamot. Most is. (…) A politikai szabadság csak eszköz; eszköz arra, hogy időnk legyen művelni kertjeinket (s ehhez kertre van szükségünk), morfondírozni, ráérősen végigtöprengeni gondolatainkat (s ehhez gondolatokra van szükségünk), lassan elszopogatni borainkat (s ehhez cirfandlira és juhfarkra van szükségünk), végre végigolvasni polcon porosodó könyveinket (s ehhez, mint minden előbbihez, pénzre és szabadidőre van szükségünk).”

Ez jól hangzik. Maradjunk ennyiben.

Update:

Cikkünk megjelenése után Tamás Gáspár Miklós két kérdésben kért pontosítást: 1) nem gondolja, hogy a – direkt idézőjelben használt – „baloldali antiszemitizmus” jelentéktelen jelenség volna, és a későbbiekben írni szeretne erről a fontos témáról, 2) mindig is azt képviselte, hogy az ellenzéknek nem lenne szabad szövetkeznie a Jobbikkal, ezt Mérce-beli írásában is fenntartotta.

(A TGM-idézetek forrása: Búcsú a baloldaltól. Beszélő, 1989)

Heller Ágnes: Orbán a hatalomért az antiszemitizmust sem vetné meg

Az Európai Unió esetleges felbomlása háborút hozhat a kontinensnek — véli a 90 éves filozófus. Interjúnk.