Mennyire antiszemita párt a német AfD?

Tény, hogy a zsidó közösségekben egyre többen bírálják az erőszakos és radikális iszlámot, ezért az AfD-ben sokkal kisebb veszélyt látnak, mint az állítólag hatalmas „jobboldali összeesküvésben”. Ennek a megítélésnek a következménye, hogy sok zsidó az AfD választói közé tartozik.

Ha az antiszemitizmus és az AfD viszonyát meg akarjuk érteni, akkor először a német ún. múltfeldolgozással (Vergangenheitsbewältigung) és az emlékezetkultúrával (Erinnerungskultur) kell foglalkoznunk. A németek – és ez mellettük szól – sohasem tudták a 2. világháborút és a soát maguk mögött hagyni. Miután iszonyatos vétkekről van szó, ez rendben is van. De annak, ami ma múltfeldolgozás címén történik, már rég semmi köze a tiszteletreméltó megbánáshoz, sőt, időközben a másképpgondolkodók ellehetetlenítésére használt politikai fegyverré vált.

A háború vége óta az emlékezetkultúra különböző stációkon ment keresztül. Kezdetben Nyugat-Németországban valóban létezett egy daccal kevert megbánás. De ez a megbánás csak nagyon keveseknél volt személyes.

Hogy a személyes lelkiismeretek terhét könnyítse és a külföld előtt pozitív fejlődését bizonyítsa, az állam megbánási rituálékat hozott létre, amelyekbe tanúként – hogy hitelességét bizonyítsa – a kevés maradék zsidót is bevonta.

Ezek a fogadkozások és gyászszertartások fokozatosan egyre üresebbé váltak, az emberek megterhelő kötelességként hol néma unalommal, hol titkolt ellenérzéssel követték és követik őket ma is.

Németországban is egyre több a zsidók elleni támadás

Egy év alatt 60 százalékkal emelkedett a zsidók elleni erőszakos támadások száma – derül ki a legfrissebb német bűnügyi statisztikákból.

Az államilag elrendelt és celebrált megbánás a baloldal kezében lépésről lépésre éles politikai fegyverré vált. A baloldal a Harmadik Birodalom létrejöttét alapvetően úgy értelmezte és értelmezi ma is, hogy a nácizmus a jobboldal győzelme volt. Ez, a kommunista történelem-értelmezésből átvett állítás lett a nemzeti szocializmus hivatalos magyarázata, mely belekerült az iskolai tankönyvekbe, és a német állam krédójának alappillérévé vált.

Ebből az következett, hogy a nemzeti szocializmus minden ellenfelének baloldalinak kellett lennie. Így jött létre az egyéni felelősség alól felmentő, a bűnös nemzetről szóló ideológia, amely szerint a német kollektiv bűnösség kitörölhetetlen és örökké tart, amíg csak német nemzet létezik.

Bárki, aki a történelemértelmezés ezen axiómáját megkérdőjelezte vagy kétségbe vonta, kizáratott a tisztességes emberek köréből – mint az az AfD-vel is megtörtént. Ez az ideológia nemcsak a baloldal politikai céljait szolgálta, hanem megnyitotta a 70-es és 80-as években a kaput az NDK és a Szovjetúnió által kezdeményezett, vezetett és pénzelt „antifasiszta” mozgalmak előtt is.

A múltfeldogozás baloldali kisajátításának következményei lettek. Kezdettől fogva hiányzott a nemzeti szocializmus kritikájából a totalitarizmus bírálata.

Sőt mi több, a szocialista utópiákban fő ellenségként kezelt fogalmakat összekapcsolták és azonosították a Harmadik Birodalom szörnyűséges bűntetteivel: a kapitalizmus, a nemzeti érzelmek és a német kultúra általában lettek a nemzeti szocializmus létrejöttének fő mozgatóerői.

Az Európai Unió is a nemzeti szocializmus alapján értelmeződött: Németországnak kötelessége lenne saját államiságát, kultúráját, hagyományait feladni, és egy határok nélküli Európába beolvadni, azért, hogy a nemzeti szocializmus újbóli fellángolása lehetetlenné váljék. Párthatárokra való tekintet nélkül ez a felfogás vált a német bel- és külpolitika alaptételévé.

Jörg Meuthen és Alice Weidel, az AfD vezetői. Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Ebben a kulturális légkörben alakult meg 2013-ban az „Alternative für Deutschland” – Alternatíva Németország számára. A név arra utal, hogy Merkel kancellár szereti politikáját általában „alternatíva nélkülinek”, vagyis megkérdőjelezhetetlennek titulálni.

A pártalapítás kiváltó oka az euró „megmentése” volt, valamint a tiltakozás a görög adósság német adófizetők általi szavatolása ellen. Az alapító tagok majdnem kivétel nélkül liberális közgazdász professzorok voltak, akik a középosztálynak az egyre hatalmasabbá váló és kizsákmányoló állammal való elégedetlenségét akarták kifejezésre juttatni.

Aztán 2015-ben, amikor a teljes politikai osztály mintegy extázisban ünnepelte egymillió arab és afrikai bevonulását az országba, súlypontot váltott a párt, és attól kezdve a migráció és az iszlamizáció bírálata, a német kultúra védelme lett a fő téma, lévén ezek – megítélésük szerint – az ország legsúlyosabb problémái.

A kultúra kérdése azért vált fontossá, mert a múltfeldolgozás következtében a kulturális múlt megítélése teljességgel átpolitizálódott, a tradicionális kultúra romlott örökségnek számított, amelytől minél előbb meg kellett szabadulni.

Ez odáig ment, és megy ma is, hogy még a német zászlót is legtöbbször száműzik a nyilvános életből, és olyan abszurd döntéseket hoznak, hogy a német futballválogatottat nem hívják már nemzeti csapatnak (Nationalmannschaft), hanem csak „a csapatnak” (die Mannschaft).

Az AfD megalapítása mögött – még ha kimondatlanul is – kezdettől fogva ott volt az a szorongató érzés, hogy a sokak által nagyrabecsült kultúra lassan eltűnik, hogy a német nyelv és irodalom gyors iramban hanyatlik, hogy az iskolák már nem adják tovább a német tradíciókat, és ehelyett az állam és intézményei egy újonnan beáramlott, műveletlen és atavisztikus kultúra előtt hajbókolnak.

Az AfD politikájának ez a kulturális dimenziója volt az egyik oka annak, hogy a többi párt nemcsak hogy azonnal egységfrontba tömörült ellene, hanem ki is zárta a pártot a demokraták köréből. Kezdettől fogva egy cordon sanitaire felépítésén munkálkodtak, amelynek az volt a feladata, hogy minden tisztességes embert elriasztson a pártba való belépéstől, vagy akár csak a támogatásától is.

Holott az AfD programja húsz évvel ezelőtt akár a kereszténydemokraták programja is lehetett volna: bírálja az extrém internacionalizmust és a multikulturalizmust, a homoszexualitás és a genderelmélet „istenítését”, követeli ehelyett a családok eszmei és gyakorlati támogatását, a határtalan bevándorlás megszüntetését, valamit a német határok és érdekek védelmét. Egyes vezetői pedig úgy látták, hogy a náci diktatúra szörnyű időszaka az ezeréves német történelem 12 évét alkotta, ezért nem helyes a teljes német történelemmel azonosítani.

A kérdés most az, hogy megalapozott-e az a vád, hogy az AfD rasszista, idegengyűlölő, antiszemita párt? A program alapján semmiképpen sem. De nyilvános fellépéseken a pártvezetők több ízben legalább is kétértelműen fogalmaztak, és bizony vannak az AfD-tagok és támogatók között, akik fajgyűlölő és antiszemita nézeteket vallanak. Mint minden új párt, az AfD is vonzotta az őrülteket és szélsőségeseket. Ennek részben a pártvezetőség is oka.

Amikor 2015-ben elbúcsúztak a liberalizmustól és áttértek egy baloldali retorikára, az államközpontú gazdaságpolitikát hirdették, antikapitalista és Amerika-ellenes elképzeléseket kezdtek hangoztatni. Ahol a globális kapitalizmuskritika és az Amerika-ellenesség otthon van, ott nemsokára feltűnnek a különböző, legtöbbször antiszemita összeesküvéselméletek is.

A szerző maga is résztvett rendezvényeken, ahol a közönség elkezdett ilyen irányú megjegyzéseket tenni, a referensek pedig hol ellentmondtak, hol nem.

Időközben az AfD egy kisebb része érezhetően radikalizálódott. Ennek egyik oka minden bizonnyal az iszonyúan erős állami és sokszor erőszakos baloldali nyomás, amely sokakban a tehetetlen düh érzését erősítette. Az AfD elleni erőszakos támadásokat, vendéglők szétzúzását, privát lakások megostromolását, autók felgyújtását, emberek inzultálását sem a rendőrség, sem a jogi szervezetek nem követik komolyan, miután legtöbbször az ún. antifasiszták az elkövetők.

Nem menti az AfD-t, de az is tény, hogy az antikapitalista, Amerika-ellenes antiszemitizmus minden német pártban jelen van, a legelterjedtebb a Zöldek és a Die Linke, a volt keletnémet állampárt utódjának soraiban.

Velük ellentétben viszont az AfD Izrael támogatója, sőt, a német parlamentben Izrael egyetlen pártfogója, míg a többi párt sokszor olyan gusztustalan mozgalmakat támogat, mint a Hamasz és a német BDS-kampány.

Az AfD elleni hajtóvadászat egyik fontos szereplője a Német Zsidók Központi Tanácsa (Zentralrat der Juden in Deutschland). A tanács már régóta nem a zsidók érdekvédelmi szervezete, hanem a mindenkori kormány alázatos szolgálója. A tanács hivatalos nyilatkozataiban tagadja (mint a kormány) az iszlám antiszemitizmus létezését, a német zsidók egyetlen ellenségének „a jobboldalt” és persze az AfD-t tekinti.

A zsidó hitközség hallgat a tömeges iszlám bevándorlásról, és kétes hírű iszlám egyesületekkel parolázik. A jól fizetett funkcionáriusok minden álszent és hazug megemlékezést a jelenlétükkel hitelesítenek. Nem beszélnek viszont az iszlám terjedéséről és a bevándorlók által zsidók ellen elkövetett erőszakos támadásokról. Wolfgang Fuhl, az AfD-n belüli zsidó tagozat alapító tagja úgy látja, a „zsidó szervezetek szabad akaratukból alávetették magukat Merkel politikájának, és ezáltal ellentéteket szítanak a német zsidóságon belül”.

Tény, hogy a zsidó közösségekben egyre többen bírálják az erőszakos és radikális iszlámot, ezért az AfD-ben sokkal kisebb veszélyt látnak, mint az állítólag hatalmas „jobboldali összeesküvésben”. Ennek a megítélésnek a következménye, hogy sok zsidó az AfD választói közé tartozik.

A zsidó tagozat alapító dokumentumában a következő indoklást olvashatjuk: Tévhit, hogy minden zsidónak kötelessége baloldalinak lenni. Meggyőződésük, hogy a jelenlegi legnagyobb veszély Európában a muszlim népesség növekedése és a radikális politikai iszlám térhódítása. Ez az iszlám a nyugatot ellenségének tekinti, és szerintük a jelenlegi társadalmi berendezkedés megdöntésére készül.

A már említett Wolfgang Fuhl állítja, hogy tudtával nagyon sok zsidó szavaz az AfD-re, mivel gondban vannak az iszlám térnyerése miatt. Az ő érdekeiket képviseli a zsidó tagozat, amelynek munkájáról szívesen konzultálna a Központi Tanáccsal. Ez azonban valószínűleg nem fog megtörténni, mert a Központi Tanács a tagozatalapítás alkalmából egy éles hangú nyilatkozatot adott ki: Az AfD csak gyűlöletet és uszítást terjeszt, egyetlen demokrata sem azonosulhat a párttal, és persze a feljelentés sem hiányzik: a pártot az alkotmányvédelem figyelmébe ajánlják.

Ha most valaki feltenné azt a végső kérdést, hogy akkor most lehet-e egy német zsidó az AfD tagja, a tudósító válasza az lenne, hogy valószínűleg igen. De mivel a tudósító nem AfD-tag, a belső viszonyokat csak mások beszámolói alapján ismeri. Következő lépésként interjút fog kérni Wolfgang Fuhltól, a zsidó tagozat elnökhelyettesétől, aki minden bizonnyal választ fog adni erre a kérdésre. Az interjút remélhetőleg nemsokára itt olvashatják.

Izrael-gyűlölet: az új német antiszemitizmus

Az antiamerikanizmus, a Nyugat bűnösségének hirdetése jellemzi a legtöbb média hozzáállását, de ez képezi a mai német külpolitika alapjait is. Krisztina Koenen írása.