Magyarország londoni nagykövetével arról beszélgettünk, hogy a Brexit hogyan érinti a kinn élő magyarokat, hogy milyen volt a királynővel egy címlapon, és mi volt az utóélete Zarah Sultana képviselő asszony antiszemita vádjainak. Interjú.
Hova: #TOP story
Végjáték az Al-Duna mentén
„Szófia bejelentette, hogy Bulgária kiválik a háborúból. A bolgár kísérlet azonban, hogy egyedül az angolszászokkal kössön fegyverszünetet, meghiúsult. A Szovjetunió mindeddig nem volt hadiállapotban Bulgáriával.
De keresztülhúzta a bolgárok számítását, mert váratlanul hadat üzent Bulgáriának. Ez a lépés számunkra is keserű gyakorlati kioktatást jelentett a három szövetséges egymás közt fennálló erőviszonyáról.”
Összefognak a kevesek? Helyezkednek a Netanjahu-ellenes pártok vezetői
A Kék-Fehér párt vezetője felszólította a Jes Átid vezetőjét, Jáir Lápidot, a Jáminá elnökét Naftali Bennettel és a Likudból kilépett és Új Remény néven pártot alapító Gideon Száárt, hogy üljenek le tárgyalni – írja az Arutz7.
Megszabadult mosolyország — Heti Grün
Mosolygó Izrael és spanyol neonácik, kihaló jiddis réteg és tragikus iraki keresztények, szabadság a korlátozások között és Ruanda a Sorsok Házában. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Ez történt peszách alatt
Kevesebb korlátozás Izraelben, találkozott Lapid és Gantz, lezuhant cseh-zsidó milliárdos, elhunyt Obama nagyanyja és véget ért a „szuezi válság”. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közölt peszách alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt három nap főbb világpolitikai híreit.
Jövőre Dubajban?
Mióta a 2020-as Ábrahám-egyezmények normalizálták a viszonyt Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok között, zsidó turisták – izraeliek és máshonnan érkezők – lepték el az arab államot.
Amerikai szenátorok folytatnák az Ábrahám-egyezményeket
A javaslatot demokraták és republikánusok közösen nyújtották be, miután Bidenék kihátráltak a normalizációs folyamatok közvetítéséből.
Korlátozások alatt, mégis szabadon
E héten szombat este, tehát épp a sábát kimenetelével kezdődik peszách ünnepe, melyet sokszor zsidó húsvétnak is szoktak említeni, dacára, hogy peszách vagy 1.300 évvel régebbi és azon kívül, hogy nagyjából időben közel esnek nem sok közük van egymáshoz.
42 millió ember indulna el az Egyesült Államokba Latin-Amerikából és a karibi térségből
Negyvenkétmillió ember indulna el az Egyesült Államokba Latin-Amerikából és a karibi térségből – írta szerdán cége internetes oldalán, egy friss felmérésre hivatkozva Jim Clifton, a Gallup amerikai közvélemény-kutató vállalat igazgatója.
A magyar zsidó #metoo botrány és ami mögötte van
A Neokohn portálon sorra szólaltak meg a hazai zsidó közéletben szerepet játszó nők (kántor, hebraista, iskolaigazgató, szociális munkás, újságíró) az Izraelben is visszhangot kiváltott hazai szexbotrányról. A nemrég nyilvánosságra került ügy lényege, hogy egy rabbi a betérni kívánó, és általa oktatott lányokat és asszonyokat zaklatott, közbenjárása fejében szexuális „ellenszolgáltatást” kért.
Fónagy: Tévedés, hogy Magyarországon minden zsidó liberális vagy kommunista volna
Fónagy János évtizedek óta a Fideszben politizál. Zsidó gyökereiről, a kormánypártban elvégzett munkájáról és Orbán Viktorral való kapcsolatáról kérdeztük. Wallenstein Róbert interjúja a korlátozások előtti napon készült.
Netanjahu nem zárja ki az együttműködést a Ráám arab párttal
Benjamin Netanjahu miniszterelnök nem zárta ki az iszlamista Ra’am párttal való „parlamenti együttműködést” – közölték a miniszterelnökhöz közeli források szerdán a Kan közszolgálati televízióban – írja a Times of Israel.
Mi lehet a kiút a patthelyzetből?
A Jerusalem Post áttekintette a lehetséges koalíciókat, melyek az új izraeli kormányt alkotják.
TEV: A szómágia, az események történelmi kontextusból kiragadása félreértéshez vezet
A Tett és Védelem Alapítvány titkára Újváry Gábornak, a Veritas Intézet vezető történészének szavaira reagált, melyek szerint “a numerus claususra szükség volt”.
Megingott Netanjahu győzelmi esélye
A keddi izraeli parlamenti választásokon leadott szavazatok csaknem 90 százalékos feldolgozottságánál elvesztette többségét a törvényhozásban a Benjamin Netanjahu miniszterelnököt támogató tömb – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Netanjahu bejelentette a győzelmét
A keddi parlamenti választások szavazatainak közel 80 százalékos feldolgozottságánál két parlamenti mandátummal vezet a Benjamin Netanjahu miniszterelnököt támogató tömb – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerda reggel.
Egykori szaúdi kormánytisztviselő szerint nem lesz normalizáció Izraellel palesztin állam nélkül
Az Al Qudsz című palesztin lapban egy nappal az izraeli választások előtt megjelent véleménycikkében Nawaf Obaid azt írta, hogy Szaúd-Arábia kiáll a palesztinok és a 2002-es arab béke kezdeményezés mellett, és nem kockáztatja meg a saját közvéleményével való szakadást, amely Izrael elismerését a muszlim értékek elhagyásaként értékelné — írja a Ynet.
Lapid szerint Bennett akkor is csatlakozna kormányához, ha mást mond
Az ellenzék vezetője azt nyilatkozta, hogy riválisa, a Jáminá vezetője „zárt ajtók mögött” máshogy beszél. Lapid kitart egy Netanjahu-ellenes kormány alakításának lehetősége mellett „ha sikerül 61 mandátumot megszerezni… és egy erős Jes Átidot létrehozni.”