A Neokohn portálon sorra szólaltak meg a hazai zsidó közéletben szerepet játszó nők (kántor, hebraista, iskolaigazgató, szociális munkás, újságíró) az Izraelben is visszhangot kiváltott hazai szexbotrányról. A nemrég nyilvánosságra került ügy lényege, hogy egy rabbi a betérni kívánó, és általa oktatott lányokat és asszonyokat zaklatott, közbenjárása fejében szexuális „ellenszolgáltatást” kért.
Miért váltott ki ez ekkora felháborodást? Hiszen szexuális zaklatás a hazai katolikus egyházban is előfordult. Nemrég nyilvánosságra került egy kiskorúként, feltehetőleg ministránsként abúzált fiatalember ügye, mely hasonlít azokhoz az esetekhez, melyek Amerikában és Nyugat-Európában már jó ideje ismertek voltak, és állásfoglalásra késztették még a Vatikánt is. Ami meg a különböző református egyházakat illeti, tudjuk, hogy sok lelkészük van, akiknek magánélete példásnak nem nevezhető, egyiküket (aki mellesleg politikus is volt) nemrég ítélte el a bíróság „szeméremsértésért”. Szóval: mi a rendhagyó abban, ha egy rabbi is megbotlik?
Csakhogy a hazai, neológ rabbi szexuális „zsarolása” nemcsak nők emberi jogain esett sérelemként, azaz feminista nézőpontból vizsgálható, olyan #metoo históriaként, ami nemcsak Hollywoodban, de hazai színházi életben előfordult.
És nem is csak arról van szó, hogy bármely vallás, így a zsidó hírnevét is sárba tiporja, ha egy papja effélére vetemedik.
Annak, hogy mennyire komolyan végzik a MAZSIHISZ rabbijai betérítést, jelentősége van az izraeli állampolgársági törvény szempontjából, ahogy annak is, hogy a neológia nem vezetése hajlandó kivizsgálni a zaklatási ügyeket.
További súlyosbító körülmény, hogy a vallásba betérni szándékozó nők voltak a lelkiismeretlen rabbi áldozatai, ami nálunk ugyanúgy, mint másutt a diaszpórában, felveti a „vegyes házasságok” kérdését is.
Van-e jövője a zsidóságnak Magyarországon? Szeretném hinni, hogy van, de ez csak az olyan „vegyes házasságok” szaporodásával képzelhető el, melyeknek tagjai zsidónak vallják magukat. Sajnos, nálunk a holokauszt óta a vallásos közösség létszáma, a folytatódó szekularizáció miatt nem elégséges ahhoz, hogy a zsidók, a vallási törvények előírása szerint fenntartsák a hagyományos endogámiát, vagyis háláchikusan (zsidó vallásjog szerint — a szerk.) zsidó férjet, illetve feleséget találjanak maguknak.
A „külső utánpótlás” feltétele, ami az 1989-90-es rendszerváltás óta megvalósulni látszik, hogy „Ábrahám szövetsége” vonzó legyen a nem-zsidó férfiak és nők számára. Különösen az utóbbiak hajlottak már a huszadik században is a betérésre, illetve éltek a lehetőséggel, hogy zsidó férfihez menjenek feleségül. Úgy látszik, ez a tendencia napjainkban is fennmaradt, sőt, súlyos visszaélésekre is lehetőséget teremt.
Itt érdemes röviden visszapillantani a Magyarországon 1894 óta létező „vegyes házasságok” történetére, melyet a legalaposabban Karády Viktor dolgozott fel Rétegmobilitás, státuszmobilitás és felekezeti vegyesházasság Budapesten a két világháború között című tanulmányában, mely a Szociológiai Szemle 1993/2-es számában jelent meg. Ebből kitűnik, hogy a zsidó férfiak és nem-zsidó nők házassága nem volt ritkaság, legalábbis a fővárosban a húszas, harmincas években. Igaz, ez gyakoribb volt a szegényebb, azaz „munkás” státuszú rétegekben, mint a „polgárok” között.
A Fővárosi Statisztikai Hivatal 1929-es és 1931-es adataira épülő tanulmány hangsúlyozza, hogy a „vegyes házasságok” számos tényező következtében jöttek létre.
Szerepet játszott bennük a kulturális tőke, az iskolázottság, az életmód, az örökölt vagy szerzett vagyon, továbbá mind a zsidó férfiaknak, mint a nőknek presztizsük volt, „jó férjnek”, illetve „jó anyának” számítottak.
Karády ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ezek a kapcsolatok a vészkorszakban is fennmaradtak, illetve újabb házasságok jöttek létre, egészen az ezeket megtiltó 1941-es „harmadik zsidótörvényig”.
„Minél erősebbé vált az antiszemita nyomás, annál nagyobb jelentőségre tett szert az ’asszimilált’ zsidóság felnőtté váló nemzedékei számára az a kevés védekezési mechanizmus, ezek között a vegyesházasság (de ide lehet sorolni a kitérést és a kivándorlást is), mely egyáltalán még rendelkezésre állt. A vegyesházasság ’stratégikus jellege’ ebben a helyzetben nyerte el igazi értelmét. Az intézményesített antiszemitizmus éveiben a zsidóság helyzetének állandó súlyosbodásával a kereszténnyel való házasság a nem konformista magatartásból hellyel-közzel már életmentési kísérletté minősült át. Így érthető meg az a tény, hogy pontos számbavétellel kimutathatólag a vegyesházas mozgalom még a zsidótörvények alatt sem csökkent, sőt, az 1941-es betiltás urán is tovább fejlődött.
Amikor ugyanis a törvény szerint keresztény már nem házasodhatott zsidó státuszú partnerrel, de amikor a tiltást még ki lehetett kerülni a keresztény partner betérésével a zsidó vallásba, az ilyen betérők száma addig soha el nem ért szintre szökött fel. Magyarországon 1941-ben 227, 1942-ben 255 keresztény nő judaizált, többségük Budapesten”, írja Karády Viktor.
Ismeretes, hogy a judaizmus nem térítő vallás, és a zsidóságba való betérés egyáltalán nem egyszerű. „A zsidóság alapszemlélete a betéréssel szemben a lebeszélés. Már a Talmud leszögezi: ha egy nem zsidó be akar térni, megpróbálják eltéríteni szándékától, elmondván neki, milyen nehéz zsidónak lenni, mennyi bú-baj, córesz, üldöztetés jut ki a zsidóknak. Ha mégis erősködnék, hogy be akar térni, megpróbálják földeríteni, milyen indítékok vezették erre a lépésre. Az anyagi érdek vagy házassági szándék nem megfelelő indok, ellenkezőleg, ok az elutasításra.
A zsidóság csak olyanokat hajlandó befogadni, akik meggyőződésből fordulnak felé”, írja Naftali Krausz, majd így folytatja: „Magyarországon ma a leggyakoribb indíték a betérésre a vegyes házasság: a már létrejött és a leendő egyaránt. Mindkét helyzet szerencsétlen a zsidóság szempontjából, és mindkettő magában hordja a kudarcot, ha a betérés csak formális. A betérés mint a vegyes házasság katalizátora, abszurdum. Ha viszont a vegyes házasságban élő, nem zsidó asszony — akinek így a gyermekei sem zsidók — komoly, alapos mérlegelés után határozza el, hogy ha már zsidó férfihoz ment feleségül, életét a zsidósághoz köti, akkor a rabbik manapság enyhébb elbírálásban részesítik, hiszen a vegyes házasság de facto már megtörtént.”
A magyarországi zsidóság jövője szempontjából alapvetően fontos, hogy a zsidó közösség, melyhez a nem-zsidó fél csatlakozni akar, vonzó és hiteles, ugyanakkor pedig a betérés bürokráciától és felesleges bonyodalmaktól mentes és tisztességes legyen.
Az a rabbi, aki ilyenkor szexuális zaklatásra vetemedik, megbocsáthatatlanul megalázza a benne bízó nőket, és szégyenbe hozza a felekezetét.
