Amerikai szenátorok folytatnák az Ábrahám-egyezményeket

A javaslatot demokraták és republikánusok közösen nyújtották be, miután Bidenék kihátráltak a normalizációs folyamatok közvetítéséből.  

Tizennyolc szenátor, kilenc republikánus és kilenc demokrata benyújtottak egy új törvénytervezetet, amely megerősítené és folytatná az Ábrahám-egyezményeket – számolt be a Jerusalem Post. 

A tervezet a szenátus külügyi bizottságából indult ki, és támogatói között van Cory Booker korábbi demokrata elnökjelölt aspiráns is.

Az új törvénytervezet arra utasítja a Külügyminisztériumot, hogy dolgozzon ki egy stratégiát a normalizációs folyamat megerősítésére és bővítésére.

A szenátorok konkrét lépések megnevezésére szeretnék rávenni a külügyet, és arra, hogy erőforrások, és személyzete különítsen el arra, hogy a megegyezések folytatódhassanak.

A törvény arra kötelezné a minisztériumot, hogy éves jelentést tegyen az ügy előrehaladásával kapcsolatban.

Bill Portman Ohio állam republikánus szenátora szerint az ügy összeköti a két pártot és reméli, hogy az Egyesült Államok építeni tud az Ábrahám-egyezmények sikerére.

Cory Booker demokrata szenátor szerint a békekötések megfelelnek az amerikai érdeknek, és prosperitást hozhatnak a régiónak.

Bár Antony Blinken külügyminiszter dicsérően nyilatkozott a megállapodásokról, a gyakorlatban az adminisztráció megszakította a tárgyalásokat Indonéziával, és felfüggesztette a vadászgépek eladását az Egyesült Arab Emírségeknek. Az adminisztráció az elmúlt hetekben egyértelművé tette, hogy nem tekinti prioritásnak a békekötéseket, amiket azonban a demokrata párt jelentős része támogatna.

Biden lemondott a közel-keleti békéről

Az új adminisztráció már egy héttel a beiktatás után elkezdte aláásni az Ábrahám-egyezményeket azzal, hogy eltávolította az amerikai alapokat.