Jövőre Dubajban?

Mióta a 2020-as Ábrahám-egyezmények normalizálták a viszonyt Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok között, zsidó turisták – izraeliek és máshonnan érkezők – lepték el az arab államot.

Bár a koronavírus miatti korlátozások lassították a beutazást, 130 ezer izraeli már járt az Öböl-menti országban – írja a Tablet magazin.

David Walles, aki egy Ausztráliából származó izraeli, kóser utazási irodát üzemeltet, és hat hónapja az Emirátusokban van, zsidó turistákat vezet körbe. Walles kipát hord, és a helyiek gyakran köszöntik héberül és arabul. Szerinte a barátságuk őszinte. Peszáchra különösen készültek, Walles közel kétszáz turistát – főleg amerikai zsidókat – kötött le, de nagy csoportot várt Moshe Cohen is Abu Dabiba.

A vírus másképp gondolta, ezért Walles szukotra, Cohen pedig hanukára tervezett újra.

De csak mert a turisták útjait lefújták, még nem jelenti azt, hogy nem lesz peszách az Emirátusokban.

A helyi zsidók közössége már évek óta építi közösségét, már az Ábrahám-egyezmények előtt is. Bár nincsenek őshonos zsidók az országban, sok szidó költözött oda a kétezres évek vége óta, és privát otthonokban gyűltek össze. Kb. 200-300 zsidó él az országban, főleg Amerikából, Belgiumból, Dél-Afrikából, Oroszországból, Angliában, Iránból, Egyiptomból és Franciaországból.

Alex Peterfreund, az Emirátusok Zsidó Tanácsának társalapítója elmondta a lapnak, hogy épül egy új zsidó közösségi ház, iskolával is.

A bejrúti születésű Elie Abadie rabbi egy kóser igazolást adó ügynökséget nyit, ami nem csak az emírségi zsidókat szeretné kiszolgálni, hanem a bahreinieket is.

Elli Kriel kóser catering szolgáltatást szervezett az országban, noha eredetileg csak segíteni akart az izraeli delegációknak, akik nem tudtak elfogadható ételt találni a hotelekben. Most már turisták áradatát szolgálja ki. Az ételt, amit ad, a helyi ízekkel keverte össze, és „kosherati” ételnek nevezte el.

Tavaly Pészachkkor már 100 zsidó volt az Emírségekben, akikhez a rokonaik is ellátogattak a Széder estre. Idén is egy négy napos ünneplést tervez a zsidó közösség.

Lesznek egyéni turisták is, akik az Emirátusokban akarják eltölteni a pészáchot. Noha a csoportos utakat lefújták, Shmuel Elyaszadeh el tervezi hozni a családját. Ő Iránban nőtt fel, most pedig Kaliforniában él. A dubaji utcák és piacok gyermekkorára emlékeztetik. Mivel nem mehet vissza Iránba, ezért ide hozza a családját. Külön fontos dolog számára, hogy végre hozzáfér kóser ételhez.

A cikk szerzője, Danna Lorch férjével először lakásukban gyakorolták csak zsidóságukat, majd négy évvel később fedezték fel az ország titkos zsidó közösségét. Ez 2011-ben, az Ábrahám-egyezmények előtt volt: akkor még nem lehetett Google-n megtalálni a zsinagógát, nem volt ott a Chábád, és a kóser ételt kézipoggyászban kellett vinni. Nem volt illegális zsidónak lenni, de ha izraeli pecsét volt az ember útlevelében, nem engedték meg az országba. A szerző nem sok antiszemitizmust tapasztalt, de csak legszorosabb barátaikkal osztották meg a tényt, hogy zsidók. A szerző akkor döbbent rá, hogy létezik az országban zsidó közösség, amikor mohelre volt szükség fiának körülmetéléséhez.

Mikor az Emirátusok a 2019-es évet a tolerancia évének nevezték ki, a helyi kis zsidó közösség vezetői írtak egy fejezetet a judaizmusról a kormány által kiadott, toleranciát ünneplő könyvbe.

2022-ben pedig meg fog nyílni Abu Dabiban az Ábrahámi Család Háza, ahol lesz mecset, templom és zsinagóga. A cikk zárásképp Peterfreundot idézi, aki 2022-ben zsidó turisták „hullámait” várja az országba.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Fotó: Unsplash

Izraeli modell egy arab magazin címlapján

Yael Shelbia szerepeltetése az első lehet az izraeli és az emírségekbeli divatipar között eltervezett együttműködések sorában.