Irán január óta legalább 10, Nagy-Britanniában élő személyt próbált elrabolni vagy megölni – közölte szerdán Ken McCallum, az MI5 biztonsági szolgálat főigazgatója.
Hova: #TOP story
75 éve született Somló Tamás
November 17-én lenne hetvenöt éves Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, a Locomotiv GT tagja.
Ukrajna kétarcú viselkedése Izraellel
A múlt péntek is csak egy átlagos nap volt az ENSZ-ben. Ám most a szokásos ügyvitel mellett egy újabb meglátással is „gazdagodtunk”. A Közgyűlés egyik bizottságának szavazása ugyanis bebizonyította, hogy a szorongatott ukrán kormány idealizálása némileg elszakadt a valóságtól — írja véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Dr. Blume esete az antiszemitizmussal
A német antiszemitizmus megbízottak intézménye állítólag a német zsidók védelmét szolgálja. A valóságban a megbízottak az állam mindenkori politikájának kiszolgálói. Az iszlám antiszemitizmust igyekeznek nem észrevenni, mi több, egyesek az ellenzékhez húzó zsidókat ellenségként kezelik. Egy példa értékű történet.
„Régóta nagyon jók a Magyarország és Izrael közötti kapcsolatok” – videóriport
Amint arról a Neokohn is beszámolt, a zsidó államban tartózkodik Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, illetve delegációjuk. A politikusok találkoznak Jichák Herzog izraeli államelnökkel, Jáir Lapid leköszönő és Benjamin Netanjahu leendő miniszterelnökkel és látogatást tettek a Jád Vásem emlékközpontban.
Izrael távirányítású robotfegyverekkel állítja meg a palesztin zavargásokat
Izrael Júdea és Szamária két érzékeny pontján olyan robotfegyvereket telepített, amelyek könnygázt, kábító gránátokat és szivacsos töltényeket lőhetnek, ha palesztinok zavargásokba kezdenének.
780 ezer éves a sült halat találtak Izraelben
Az ember ősei már 780 ezer évvel ezelőtt is jól átsütve vagy megfőzve szerethették a halat – derült ki egy új régészeti kutatásból, amely egyben arra szolgál bizonyítékokkal, hogy az eddig véltnél 600 ezer évvel korábban is főzték már az ételt.
Sok ukrán csalódott hazájuk Izrael-ellenes ENSZ-szavazása miatt
Több ukrán politikai vezető és szakértő is csalódottságának adott hangot országuk New York-i ENSZ-képviselete miatt, miután annak diplomatái múlt pénteken megszavaztak egy Izrael-ellenes határozatot.
AP: Amerikai tisztviselők szerint ukrán rakéta csapódhatott be Lengyelországban
Az Associated Press hírügynökség három amerikai tisztviselőt idézve azt állítja, hogy az előzetes értékelés szerint a Lengyelországba csapódott rakétát az ukrán erők lőtték ki egy érkező orosz rakétára.
Szmotrics: „Jobbra szavaztál, tehát jobbat fogsz kapni”
„Nem szabad engednünk a palesztinok terrorista fenyegetéseinek, akik megpróbálnak beavatkozni az új kormány megalakításának folyamatába.”
Megint leállt a Barátság kőolajvezeték
Leállt a Barátság kőolajvezeték, az ellátás egyelőre zavartalan – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Mázel tov: Daniel Barenboim 80 éves
A Grammy-díjas izraeli-argentin zongoraművész és karmester november 15-én tölti be a nyolcvanadik életévét.
Miért maradt el a nagy republikánus győzelem?
Donald Trump, Mitch McConnell, a Legfelsőbb Bíróság, mindenki megtalálta, hogy kit okoljon a republikánusok teljesítményéért. Összeszedtük, hogy mi vezetett az eredményhez, amely közel egy hét után még mindig nem végleges.
Lesz-e tűzszünet Ukrajnában ezen a télen?
A háború első napjaiban szinte harc nélkül meghódított Herszon elvesztésével Oroszország elveszítette az egyetlen általa elfoglalt regionális székhelyet is.
Több mint 70 év után megszűnik a Miss Izrael szépségverseny
A Miss Izrael szépségversenyt nem rendezik meg idén, ezzel véget ér az 1950-ben kezdődött éves versenyek sora. Ennek következtében Izrael nem is küld versenyzőt a Miss Universe nemzetközi versenyre, amelyet januárban rendeznek meg az Egyesült Államokban.
A zsidó vadászpilóta, aki horogkeresztet festett a gépére
1924-ben egy könyv jelent meg Németországban, amely az első világháborúban az országért harcoló több mint 200 zsidó pilóta hősiességét méltatta. Ekkoriban rágalomhadjárat zajlott a zsidók ellen: a világháborús vereségéért őket okolták, és a könyv kísérlet volt ennek az antiszemitizmusnak az ellensúlyozására.
Kompromisszummal fog-e végződni az ukrán háború?
Ha az átlag nyugati szakértőnek nyilvánosan tesszük fel ezt a kérdést, akkor egy olyan kategorikus “Nem! Nem! Sohá!”-t kapunk, ami bármelyik régi vágású irredentának a becsületére válna. Robert C. Castel elemzése.
Robbanás rázta meg Isztambul egyik legnépszerűbb sétálóutcáját, halottak
Ismeretlen eredetű robbanás történt vasárnap délután Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon, a detonációnak halottja és sebesültjei is vannak – írta Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója hivatalos Twitter-fiókján.