Lesz-e tűzszünet Ukrajnában ezen a télen?

A háború első napjaiban szinte harc nélkül meghódított Herszon elvesztésével Oroszország elveszítette az egyetlen általa elfoglalt regionális székhelyet is.

Nem csoda, hogy az oroszok ismét a fegyverszünetet kezdték a kilátásba helyezni: Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője „a jelenlegi valóság elismeréseként” béketárgyalásokat javasolt „előfeltételek nélkül”. Eközben Zelenszkij újra kijelentette, hogy hajlandó folytatni a tárgyalásokat – bár csak akkor, ha Oroszország lemond a fennmaradó ukrán területekről, amit Putyin valószínűleg nem fog elfogadni.

„A tárgyalás ismét nem számít többé csúnya szónak”

– írja Aris Roussinos, az UnHerd külpolitikai rovatának vezetője.

Roussinos szerint Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közelmúltbeli, Kijevbe tett útja – amelyről washingtoni diplomaták azt mondták, hogy a tárgyalások lehetőségének felmérése volt a célja –, illetve a tény, hogy Sullivan újra felvette a kapcsolatot a Kreml Biztonsági Tanácsának titkárával, Nyikolaj Patrusevvel, talán mindkét fél kompromisszumkészségét jelzi.

Az UnHerd szerzője úgy véli, hogy ezt erősíti az amerikai vezérkari főnök, Mark Milley tábornok nemrégiben tett kijelentése is, miszerint a háborúban már mindkét fél mintegy 100 ezer fős veszteséget szenvedett, ami „lehetőséget teremt arra, hogy megálljanak és elgondolkodjanak a háború kimenetelén”.

Oroszország „szent háborúja” Ukrajna és a Nyugat ellen

Az orosz vezetés tisztában van vele, hogy az orosz népben élő messianisztikus küldetéstudat, mennyire komoly támogatást jelenthet számára egy háború során.

Roussinos azonban cikkében megjegyzi, hogy a háborúknak megvan a maguk logikája, és ritkán érnek véget akkor, amikor a résztvevők akarják.

Az oroszok visszavonulása a Dnyeperen-túli megerősített állásokba csökkentheti a további ukrán offenzívák kilátását az ország déli részén, továbbá az újonnan besorozott orosz erők és hadianyag felhalmozódása Fehéroroszországban arra késztetheti Kijevet, hogy joggal féljen attól, hogy az ellenségeskedések bármiféle beszüntetését Moszkva arra használja majd fel, hogy erőt gyűjtsön egy tavaszi offenzívához.

„Ugyanakkor, tekintve Oroszország eddigi gyenge teljesítményét, Moszkva számára kevés ok van arra, hogy magabiztos legyen abban, hogy demoralizált és gyengén felszerelt új sorkatonasága 2023-ban jobban fog teljesíteni, mint legjobb csapatai idén” – teszi hozzá Roussinos.

A szerző szerint „hacsak nem történik karácsonyi csoda”, az idei év valószínűleg úgy fog végződni, ahogyan kezdődött: mindkét fél a fagyos lövészárkokből lövi a szemben álló csapatokat, abban bízva, hogy nagyobb kárt tud okozni, mint amekkorát elszenved.

Milyen következményekkel járna Oroszország számára Herszon elvesztése?

Két szakértő mondta el a véleményét a témában.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.