Újabb embermentőt emelt ki a Jad Vasem az ismeretlenségből

A Világ Igaza díjat ezúttal Pindur Ida kapta, amiért életét kockáztatva mentette meg két budapesti zsidó gyermek életét 1944-ben – írja a zsido.com

Olvass tovább

Blinken látogatása megmutatja, mi a baj az amerikai Közel-Kelet politikával

Antony Blinken amerikai külügyminiszter e heti jeruzsálemi látogatása során Benjamin Netanjahu miniszterelnök mindent megtett, hogy úgy tegyen, mintha az amerikai-izraeli kapcsolat soha nem lett volna jobb. Netanjahu a szokásos, a szövetség erejéről szóló retorikával dicsérte Blinkent és Joe Biden elnököt.

Olvass tovább

A német zöldek táplálkozási stratégiája: Férgek hús helyett

A legtöbb német, talán még a Zöld párt választói közül is sokan, eddig azt gondolták, hogy maguk döntik el, mit szeretnek enni, hogy inkább csülköt vagy tofut, tejszínt vagy zabtejet fogyasztanak. De időközben ennek a tarthatatlan zűrzavarnak a vége felé közeledünk. A szocialista-zöld-szabaddemokrata kormánynak alig másféléves regnálása folyamán már sikerült meghatároznia, hogy mekkora lakásban lakjunk, mennyit fűtsünk, autózzunk és mosakodjunk. Ami eddig még hiányzott, az a politikailag korrekt táplálkozás meghatározása és érvényesítése volt.

Olvass tovább

A terror kísértete visszatér Skandináviába

Rasmus Paludan nem először gyújtotta fel a Koránt. A szélsőjobboldali dán párt, a Kemény vonal vezetőjét 2020-ban ideiglenesen kitiltották a Svédországból, mert azt tervezte, hogy egy malmöi tüntetésen elköveti szokásos mutatványát, az iszlám szent szöveg elégetését. A tiltás azonban nyilvánvalóan nem volt tartós hatással rá: a múlt héten, január 21-én a stockholmi török nagykövetség előtt találták, ahol hosszasan szónokolt az iszlám és a bevándorlás ellen. Befejezésül felemelte a Korán egy példányát, és meggyújtotta — írja beszámolójában Riccardo Valle dzsihád-kutató az Unherd hasábjain.

Olvass tovább

Orbán Balázs: Ha Izrael kéri, átgondoljuk követségünk Jeruzsálembe költöztetését

Terjedelmes interjút készített az Israel Hayom vezető izraeli lap Orbán Balázzsal, Orbán Viktor miniszterelnök politikai főtanácsadójával. Az interjút teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

Olvass tovább

Félmillió orosz katona is lehet az ukrán határon

Az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov szerint Oroszország nagyszabású offenzívát tervez az ukrajnai háború első évfordulójára.

Olvass tovább

Az identitását vesztő Fehéroroszország

A belorusz diktátor, Alekszandr Lukasenka fél mindentől, amiben csak egy csipetnyi belorusz jelleg is van, és félreállítja országa kultúráját az orosz befolyás és a Szovjetunió iránti nosztalgia javára.

Olvass tovább

Netanjahu: Az iráni atom megállításának módja a hiteles katonai fenyegetés

Az izraeli miniszterelnök a CNN hírtelevíziónak adott interjújában kijelentette: „Ha a palesztinokra várunk, nem lesz béke. Amint hatékonyan véget vetünk az arab-izraeli konfliktusnak, visszatérünk a palesztinokhoz, és működőképes békét kötünk a velük.”

Olvass tovább

Az izraeli Sász-párt elnökét fogadta Semjén Zsolt

Az izraeli kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a főként szefárdi ortodox zsidókat képviselő Sász elnökét, Árje Derit informális találkozón fogadta a Karmelita kolostorban Semjén Zsolt, nemzet- és nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A találkozó fókuszában a magyar-izraeli általános és gazdasági kapcsolatok álltak, a találkozón részt vett Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is.

Olvass tovább

Már két éve reális a jólét elvesztése Németországban

2020 óta a bérek és fizetések a szövetségi köztársaság történelmében példátlan mértékben és gyorsasággal csökkentek. A dolgozók bérei és a nyugdíjak bár nominálisan emelkedtek, de messze nem olyan mértékben, hogy kiegyenlíthették volna az infláció mértékét. Ugyanez vonatkozik a németek európai mértékkel mérve amúgy is alacsony megtakarításaira.

Olvass tovább

Húsz éve, ezen a napon semmisült meg a Columbia űrsikló

2003. február 1-jén, helyi idő szerint reggel 8 óra 59 perckor eltűnt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA radarjáról a küldetéséről visszatérő Columbia űrsikló.

Olvass tovább

Naftali Bennett: Rabin és Netanjahu visszatért, én is vissza fogok!

A volt izraeli miniszterelnök megfogadta, hogy visszatér a politikai életbe.

Olvass tovább

Tórát akartak égetni Izrael stockholmi nagykövetsége előtt

Az izraeli külügyminisztérium jelentette be, hogy meg tudtak akadályozni egy, a stockholmi izraeli nagykövetség elé tervezett tüntetést, amelyen egy Tóra-tekercs elégetését tervezték.

Olvass tovább

Tovább fokozódik Iránban az iszlamista rezsim elnyomása

Iránban egy új törvény szigorítaná a szabad véleménynyilvánítást, akár több évi börtönbüntetést is kaphat majd, aki „hamis kijelentésekkel” megzavarja a közrendet – jelentette az Etemad című iráni napilap a honlapján hétfőn.

Olvass tovább

Nő a Pentagonon belül a nyomás, hogy vadászgépeket is adjanak Ukrajnának

Katonai tisztviselők egy csoportja csendben lobbizik a Pentagonban, hogy hagyja jóvá F-16-os vadászgépek Ukrajnába küldését, hogy segítsenek az országnak megvédeni magát az orosz rakéta- és dróntámadásoktól – állítja a Politico belső forrásokra hivatkozva.

Olvass tovább

Tíz izgalmas tény, amit érdemes tudni a Faudáról

Az Israel 21C összegyűjtött néhány érdekességet, amit Izrael világsikerű sorozatáról tudni érdemes. 

Olvass tovább

Gilad Erdan: az ENSZ „gyalázatos kettős mércét” alkalmaz Izraellel szemben

Izrael ENSZ-nagykövete szerint a világszervezet nem tölti be azt a célt, amiért létre lett hozva.

Olvass tovább

WSJ: Izrael és a Moszad áll az iráni dróncsapások mögött

Izrael hajtotta végre a szombati dróncsapást az iráni katonai létesítmény ellen – közölték a Wall Street Journallal amerikai tisztviselők és a műveletet ismerő személyek.

Olvass tovább