A 26 éves közel-keleti származású taxisofőrt feljelentették, amiért megerőszakolt egy 14 éves lányt – majd egy természetvédelmi területen felakasztva találtak rá. Most a lányt, a barátját és három testvérét gyanúsítják a gyilkossággal, amely az ügyész szerint „kivégzés jelleget öltött” – írja a Fria Tider nevű svéd lap.
Az események idén februárban kezdődtek, amikor az akkor 15 éves lány feljelentést tett, hogy a taxisofőr megerőszakolta, amikor 14 éves volt.
Március 26-án a férfi taxiját elhagyatottan, járó taxiórával találták meg egy parkolóban a Stockholmtól északra fekvő Enköping településen, a Hjälstaviken természetvédelmi területen.
Április 1-jén a taxisofőrt felakasztva találták meg, 500 méterre az autótól. A rendőrség gyorsan a most megvádolt fiatalok felé fordította figyelmét.
A fiatalok mindannyian tagadják a bűncselekményt, kivéve a lányt, aki elismerte, hogy ő csalta oda a férfit.
A vádirat szerint a lány március 24-én a gyilkosság helyszínére csalta a taxisofőrt, és ott tartotta, amíg a négy fiú meg nem érkezett. A fiúk előzőleg köteleket, maszkokat és ruhákat vásároltak, amelyeket segédeszközként használtak a gyilkossághoz.
Az ügyészség szerint az eljárás a taxisofőr számára „kínhalált” jelentett, és az ügyész szerint a gyilkosságnak „kivégzés jellege volt”.
A rendőrség a gyilkosság előtti napon a taxisofőrön való bosszúállás terveit találta meg a megerőszakolt lány telefonján, ahol a lány megemlítette, hogy a barátja testvérei találkoznak az erőszaktevővel.
„Találkozni fognak az erőszaktevőmmel. HIHIHI”
– írta a lány.
A gyilkosság előtti este a lány üzenetet küldött a taxisofőrnek, amelyben arra kérte, hogy hozzon vodkát és találkozzon vele a kietlen helyen. A vádirat szerint még aznap felakasztották az erőszaktevő férfit.
A gyilkosság után a lány egy képet készített barátjáról, később pedig üzenetet is küldött az egyik ismerősének, hogy az erőszaktevője meghalt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.





Ha a törvényes igazságszolgáltatás nem működik, akkor felvirrad a bosszú és az önbíráskodás napja. Ezek elrettentő büntetést fognak ugyan kapni, de lesznek követőik, akik már eleve feljelentést sem tesznek, hanem csak bosszút állnak. A következők majd okosabban konspirálnak.
A lány barátja is muszlim volt. A Saria alapján büntettek.
Hm.
Szemet szemért, fogat fogért. Biblia. Korán.
Nem értem mire utalsz ezzel.
Szerinted aránytalanul kellene büntetni?
Aki kiveri a másik ember szemét azt egy kis „ejnye-bejnye” után engedjük szabadon?
Vagy essünk a másik végletbe és akasszuk fel, mint a svéd önbíráskodók?
Valamit valamiért. Többet nem fog senkit sem megerőszakolni.
Muszlim vallás szerint is halál a büntetés.
Az csak a nagyon félreértelmezett liberalizmusnak „köszönhetően” bocsánatos bűn.
Valamit nem értek. Honnan volt meg a leányzónak az őt megerőszakoló taxisofőr elérhetősége? Az utas általában nem szokta elkérni a taxis telefonszámát vagy email-címét. Vagy esetleg a svéd taxikban ki van rakva a műszerfalra a sofőr neve és címe?
Valójában migráns belügy. Melyik bennszülött svédnek van három testvére, ráadásul olyanok akik bevállalnak egy vendettát?