A Donald Trump, volt elnök elleni impeachement-eljárásban Trump ügyvédi csapatának vezetője azt állítja, hogy az első szenátusi meghallgatás napján azért nem viselt kipát, mert „senkit sem akart megbántani”.
Hova: #Kiemelt
Idén is lesz neonáci kitörés-emlékezés, a TEV jogi lépésekkel készül
Lapunk információi szerint a napokban több helyen is megemlékezhetnek Budapest ostromának német és magyar katonai áldozatairól.
„Gyilkos német golyó”
Amikor kimegyek a nagymamámhoz, özv. Priester Edénéhez a Kozma utcai izraelita temető 23 számú parcellájába, ahol hozzá hasonlóan több olyan „holokauszt-túlélő” nyugszik, aki a pesti gettóban átélt szenvedéseibe halt bele, van egy tájékozódási pontom.
Lopott magyar zsidó kincsek online árverésen
Több mint 20 éve zajló folyamat, hogy ismeretlenek szisztematikusan fosztják ki a magyar zsidó ortodoxiát, amelynek felbecsülhetetlen értékű történelmi irataival árveréseken próbálnak hasznot szerezni.
Tisztességtelen előny — tényleg veszélyben van a női sport?
Korunk egyik legabszurdabb vitája, hogy vajon van-e joga a biológiailag férfinak született, de magukat nőként azonosító sportolóknak indulniuk a nők versenyében vagy sem.
Esélylatolgatás az izraeli választások előtt
Az előrehozott izraeli választásokon induló pártok és szövetségek listazárása után a Daily Sabah török jobboldali konzervatív (kormánypárti) hírportál úgy értékelte a legújabb Kneszet-szavazás kilátásait, hogy Manszour Abbász (Ra’am), akár királycsináló pozícióba is kerülhet a következő Netanjahu-kormányalakítás során.
Az USA visszaléphet az ENSZ emberi jogi bizottságába
Az USA lépéseket tett afelé, hogy újra csatlakozzon az ENSZ emberi jogi bizottságához, és ez valószínűleg zavarni fogja Izrael támogatóit – írja a Times of Israel.
Heisler a Rabbitestületről: „Döntésüknek nincs relevanciája”
Mint azt lapunk is megírta, a neológ rabbitestület határozatban ítélte el a reformok csatlakozását a Mazsihiszhez. Heisler András elnök friss nyilatkozatban közölte, mit gondol a kérdésről.
A „vörös alija”
Sztálin a kelet-európai cionizmust egy ideig megtűrte, de a szovjetek Izraellel kapcsolatos reményei nem váltak valóra.
„Valami nagyon nagy baj van Miskolcon”
A Miskolci Haverim közösségi média oldal közölte Princz Andrásnak, a miskolci hitközség számvizsgáló bizottsága tagjának levelét, melyet a Mazsihisz vezetőségének címzett.
Politikai válságot eredményezett a holokauszt relativizálása Litvániában
A zsidóságot is felelőssé tette a vilniusi parlament nemzeti emlékezeti bizottságának elnöke az 1941-1944-es litvániai holokausztért egy írásában, mely történetesen a soá nemzetközi emléknapján jelent meg. Valdas Rakutis kijelentései politikai válságot eredményeztek, mely sok régi sebet szakított fel az országban, ahol a történelem arányaiban legnagyobb veszteségét szenvedte el a holokauszt borzalmai alatt a helyi zsidóság.
„Szégyentelen az EU fenyegetése Izraellel szemben”
Koszovó első többségében muzulmán országként nem Tel-Avivban, hanem Jeruzsálemben akarja megnyitni a nagykövetségét. Brüsszel mérges – és ezért még a balkáni állam lehetséges belépését az EU-ba is megkérdőjelezi – írja a Welt hasábjain Alan Posener.
A kis bajtól a nagy felfordulásig — Heti Grün
Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Ez történt sábát alatt
Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.
A neológ Rabbitestület azt állítja, hogy a kilépett rabbik a testület fennhatásága alatt maradnak
A Rabbitestület a Facebook-oldalán tett közzé egy reakciót a testületből közelmúltban kilépett rabbikkal kapcsolatban. A vezetőségnek és az elöljáróságnak címzett levél lényege az, hogy a Rabbitesület szerint a kilépett, vagy tagságukat felfüggesztett rabbik nem kerültek ki a Testület joghatósága alól – írja a Mazsihisz.hu.
„Amit Heisler András művel (…) nem megbocsájtható bűn”
Lapunk hozzájutott Grósz Andor kecskeméti hitközség elnök leveléhez, melyben Heisler András Mazsihisz-elnök „ámokfutását” kárhozatta.
Elnyomottak viadala
Mindenki részt kíván venni a fehér Amerika lebontásában, de egyes kisebbségeknek több hely szorul az asztalnál, mint másoknak. Hova állnak az amerikai zsidók és mi lesz, ha egyszer jön az ellenhatás? Veszprémy László Bernát írása.
„Reméljük, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok nem a sértegetésekről fognak szólni”
Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete beszélt a Neokohnnak arról, hogy milyen volt a beiktatási ünnepség huszonötezer katona társaságában, milyen kapcsolatra számítanak a Biden-adminisztrációval és mit mond Soros Györgyről az amerikaiaknak. Interjú.