Tovább nő Trump előnye Bidennel szemben

Donald Trump volt amerikai elnöknek 4 százalékos előnye van Joe Biden jelenlegi elnökkel szemben – derül ki a New York Times/Siena College szombaton közzétett felméréséből.

A biztos szavazók 48 százalék mondta azt, hogy Trumpra szavazna, ha ma tartanák az elnökválasztást, szemben a 44 százalékkal, akik azt mondták, hogy Bidenre szavaznának.

A regisztrált szavazók körében Trumpot a megkérdezettek 48 százaléka támogatta, Bident pedig 43 százalék.

Érdekesség, hogy Nikki Haley republikánus elnökjelölt előnye még Trumpénál nagyobb: ha közte és Biden között választhatnának, a megkérdezettek 46 százaléka Haley, 37 százaléka pedig Biden mellett tette le a voksát.

Emellett a biztos szavazók 47 százaléka kifejezte erős rosszallását Biden vezetésével kapcsolatban, ami a New York Times/Siena College felmérésében tükröződő legmagasabb rosszallást jelenti az elnök elnöksége alatt.

Biden azonban nincs egyedül népszerűtlenségével, hiszen Trump nettó 44 százalékos támogatottsággal került ki a felmérésből, szemben Biden 41 százalékával.

A demokrata szavazók is kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy Biden legyen-e a demokraták jelöltje, nagyjából egyenlő arányban oszlottak meg azok a válaszadók, akik szerint neki kellene lennie a jelöltnek (48 százalék), és azok, akik szerint nem kellene (43 százalék).

Egy harmadik állam sem engedné Trumpot szavazólapokon

Illinois állam, Colorado és Maine államhoz hasonlóan 2020 január 6-i események miatt nem engedné, hogy Trump induljon a republikánus előválasztáson.