Izraelben felemelték a tartalékos katonák szolgálatának korhatárát

Az izraeli parlament szerda este ideiglenesen, június végéig tartó hatállyal, egy évvel megemelte a tartalékos katonai szolgálatra kötelezettek korhatárát a palesztin gázai övezeti hadműveletekben részt vevő csapatok „egyben tartásának” érdekében.

Az izraeli parlament, a kneszet a helyi média ismertetése szerint második és harmadik olvasatban is elfogadta a tartalékos katonai szolgálatban kötelezően érintettek életkorának ideiglenes, június 30-ig szóló, egyéves megemelését.

Az eddigi negyvenről negyvenegy évre, a tiszteknél negyvenötről negyvenhatra módosították a férfiak időszakos és háborús behívásának lehetőségét, a különleges tudást és tapasztalatot igénylő erőknél pedig ötven évre emelték a korhatárt.

A Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni hadműveletek idejére meghozott változtatás célja, hogy együtt tarthassák a harcokban szolgáló tartalékos erőket.

Csúcsmodern Hermes-drónt jelentett be az izraeli Elbit Systems

A Spark-ot úgy tervezték, hogy megfeleljen a modern csataterek folyamatosan fejlődő kihívásainak.