A bíróság döntését sokan a jog megcsúfolásának érzik Franciaországban és szerte a világon. Összefoglaló Sarah Halimi ügyéről, és annak következményeiről.
Hova: #Kiemelt
Ismerős háborús hangulat Izraelben
Háborús hangulat, az ismerős rakétavárós csend – olyan mint a biciklizés.
Rakétákat lőtt a Hamász Jeruzsálemre, evakuálták a Kneszetet
Több utat és vasútvonalat lezártak Dél-Izraelben biztonsági okokból – írja a Jerusalem Post.
Jobboldali fordulat Spanyolországban
2008-ig a jobboldali mérsékelt PP (Néppárt) és a baloldali mérsékelt szociáldemokrata PSOE felváltva kormányozta Spanyolországot. A 2008-as mély válság és a csillagos égbe emelkedő munkanélküliség hatására átalakult a spanyol politikai paletta. A válság idején kormányzó PSOE megbukott a 2011-es választásokon.
Kitöréstúrás jobbikost indít a Momentum, izraeli „illiberalizmust” kritizáló baloldalit a Párbeszéd és az MSZP
Újabb ellentmondásos jelöltekkel bővült az ellenzéki összefogás kínálata az előválasztások során.
Megütközéssel fogadta a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bírósága hogy a Mazsihisz nem ismeri el joghatóságát
Mint ismeretes a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) és az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség (EMIH) közös keresettel fordult a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bíróságához kérve a magyar kormány által a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát azzal az indokkal, hogy a járadékból a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) aránytalanul nagy összegben részesül a másik két hitközséghez képest.
Ez történt sábát alatt
Jeruzsálemért aggódók és afgán merénylet, emlékező Merkel és szenvedő India. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.
Telepesek perelhetik rágalomért a Becelem balos szervezetet
A Szamáriai Regionális Tanács be tervezi perelni a baloldali Becelem NGO-t, mert az szerintük valótlanul állította, hogy telepesek gyújtottak fel egy mezőt egy palesztin falu mellett – írja a Jerusalem Post.
A Mazsihisz taghitközségei is megosztottak, hogy kéne-e Jeruzsálembe menni vagy sem
A Mazsihisz honlapján petíciót jelentettek meg, „Újabb nyilatkozat az ellenségeskedés és gyűlölködés ellen” címmel. A 23 aláíró közt nem csak hitközségek, de a szervezet alá tartozó intézmények vezetői is szerepelnek, azonban a listáról számos taghitközség neve hiányzik.
Köves Slomó: Nem lesz nehéz megállapítani az igazságot, hiszen amit mondtam, azt Heisler nyilatkozta
A Mazsihisz oldalán megjelent közlemény szerint Heisler András, a szervezet elnöke neológ vallási bíróság elé hívja Köves Slomót, az EMIh vezető rabbiját annak, a Mazsihisz elnökére tett kijelentései miatt. Köves rabbi lapunknak eljuttatott válaszában tette helyre a Mazsihisz elnökét.
Amíg Rotyisékat fel nem kötötték az Oktogonon, és ami utána történt 1945 nyaráig
Révai iránymutatásából potenciálisan milliókra tágították ki az ellenség fogalmát: voltak, akik ténylegesen háborús vagy népellenes bűnöket követtek el és akadtak, akiket akként nevesítettek.
Örökjáradék-ügy: Tényleg csak a pénzről szól?
Az örökjáradék-ügy tórai háttérét világítja meg blogbejegyzésében Szántó-Várnagy Binjomin, és eloszlat néhány félreértést.
„Magunkra maradtunk” – francia zsidók nyilatkoztak a közösség biztonsági helyzetéről
A The Jewish Telegraphic Agencynek megszólalók szomorú körképet festettek azután, hogy a párizsi bíróság felmentette egy zsidó nő muszlim gyilkosát.
Egyre ellentmondásosabb az ellenzéki összefogás
Korábban a Betyársereg mellett kiálló jobbikost indít az MSZP, a Jobbik pedig Kunhalmi Ágnest, aki korábban tiltakozott a párt anticionista tüntetése ellen.
A zsidó közgazdász, aki harcolt a nácik és a kommunisták ellen is
A kommunizmus és a nácizmus kérlelhetetlen szellemi ellenfele, haszid zsidók leszármazottja, nagy hatású osztrák közgazdász. Ki volt Ludwig von Mises, és milyen hatások alakították életét?
Köves Slomó: A Mazsihisz a Sulchan Aruchot követők szövetsége(?)
Interjút készített Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával a Népszava, ám terjedelmi okokból nem közölték a teljes szöveget. Lapunk teljes egészében közli Köves válaszát a kérdésekre.
A hódítástól a torzításig — Heti Grün
Torzító Szombat és Balatonfüred egyetlen zsidó lakosa, anticionista történész és újateista vallás, muszlim barátság Izraellel és interjú Trianonról. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Ez történt sábát alatt
Bécsi előrelépés atomügyben, iraki merénylet, afganisztáni kivonulás és új cél: 5 millió magyar beoltott. Mivel lapunk csupán előre időzített cikkeket közöl sábát alatt, az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt 24 óra főbb világpolitikai híreit.