Viszlát kivonulás, helló szuverenitás: a telepesek diadala

Míg korábban még a jobboldali politikusok is óvatossággal tekintettek az ún. telepesekre, nem tudva, vajon tényleg hosszútávú lesz-e a vitatott területekre irányuló betelepülési program, mára úgy tűnik, realitássá vált a hosszútávú integráció — állapítja meg véleménycikkében David Horovitz, a The Times of Israel alapító szerkesztője.

Siló – Júdea-Szamária: A Siló felé vezető úton egy galambdúcot ábrázoló szobor áll, melyet 1978-ban, a település alapításakor emeltek. A szobor Igael Tumarkin munkája és a „Peace Now” (Békét most!) radikális baloldali szervezet helyezte el tiltakozásul a telepek ellen általánosságban, illetve Siló település ellen konkrétan, hiszen abban a hosszútávú béke akadályát látták. A barátságtalan beton és idomacél szobor cseppet sem tükrözi vissza azt, amiről a galambdúcnak szólnia kellene, nevezetesen a harmóniáról és a békéről.

A Galambdúc szobor, Igael Tumarkin alkotása

Amikor múlt héten Silóba látogattam, kísérőm Jigal Dilmoni a Jesa (Telepes) Tanács ügyvezetője kaján mosollyal mutatott a szoborra, melyre a helyi telepesek mint kitartásuk és elkötelezettségük szimbólumára tekintetnek. A galambdúc még mindig megvan. Ugyanakkor Siló település is, melyet néhány család és párszáz jesiva növendék alapított 41 évvel ezelőtt. Ma népessége eléri a négyezret.

Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai nyomán felszínre került agyagedények, cserépdarabok és hasonlók, melyeket szakemberek az első jeruzsálemi Szentély fennállása előtti időkre datálnak, minden bizonnyal vallási célt szolgáltak, ezért megalapozottnak tűnik az a feltételezés, hogy ezen a helyet állomásozott az a sivatagi sátor — a Gyülekezés Sátra, benne a Frigyládával –, melyet még Mózes készített az egyiptomi kivonulás után és ami minden bizonnyal itt állt 369 évig, mielőtt a jeruzsálemi Szentély felépült.

A Silói régészeti park évente mintegy 12 ezer látogatót vonz a világ minden tájáról, magyarázta büszkén kísérőnk. Ő egyébként itt született, és nőtt fel, a már korán itt letelepedett családok gyermekeként meséli, miközben megmutatja a legfontosabb régészeti leleteket és azokat a kisfilmeket, melyek a régészeti leletek történelmi összefüggéseit magyarázzák.

A Silóban feltárt régészeti leletek kiváló muníciót jelentenek az évezredes zsidó jelenlétet bizonyítani akarók számára, akik a bibliai történetek valóságát igyekeznek kézzel fogható bizonyítékokkal alátámasztani. A probléma mindössze annyi, hogy Siló a Jordán folyó nyugati partján fekszik, abban a bibliai Júdea és Szamáriában, mely jelenleg 2-3 millió palesztinnak ad otthont.

A négy évtized alatt Siló fokozatosan bővült, a Ciszjordániában működő többi településhez hasonlóan — a kétes legitimitású „szürkületi zónában”. Azért küzdenek, hogy eljussanak valamiféle politikai konszenzushoz, az egymást váltó izraeli kormányok hol többé, hol kevésbé nyílt támogatása mellett.

Annektálás helyett szuverenitás

Az elmúlt években az izraeli legitimációs törekvés soha nem tapasztalt fejlődésen ment át.

Az izraeli társadalom megelégelte a Júdea-Szamária területén rendre előforduló öngyilkos merényleteket, késeléseket, melyeket második intifádaként ismerünk, a Hamász erőszakosságát a gázai övezetben, a Hezbollah térnyerését az északi határ mentén.

A telepekben egyre kevésbé látják a hosszútávú béke akadályát.

Az áprilisi választások előtt Benjamin Netanjahu miniszterelnök a Jordán nyugati partján lévő települések és az ott élő 450 ezer zsidó izraeli annektálására tett ígéretet, nyilvánvalóan jelentős szavazatokat remélve.

Választási győzelme esetén Netanjahu annektálná a júdea-szamáriai zsidó településeket

Az izraeli miniszterelnök kampányt indított, hogy a kis jobboldali pártok szavazóit megnyerve elérje, hogy a választások után Reuven Rivlin elnök a Likudot kérje fel kormányalakításra.

Most, az ősszel megismétlődő választások előtt, Netanjahu kitart ígérete mellett. Múlt szerdán Efrát városában tett látogatásakor kijelentette, hogy

amíg ő van kormányon egyetlen település, és egyetlen telepes sem lesz magára hagyva vagy kiköltöztetve.

Miközben hasonló kijelentések rendre borzolják a nemzetközi közösséget és azokat, akik szerint ahhoz, hogy Izrael állama megőrizze zsidó jellegét és demokratikus mivoltát, szükség volna palesztinok és zsidók különválasztására, Netanjahu és politikája komoly szövetségesre lelt Trump amerikai elnökben, akinek kormánya nem feltétlenül tekinti a kétállami megoldást az egyetlen lehetséges békéhez vezető útnak.

Pompeo nem erősítette meg, hogy Trump kétállami megoldást akarna

Pompeót a külügyminisztérium 2020-as költségvetési meghallgatásán kérdezték, titkolózása jelzésértékű.

Míg korábban a telepesek úgy érezték, hogy a békefolyamat akadályát jelentik és a kormány bármelyik percben kilakoltathatja és otthonaik elhagyására kényszerítheti őket, ma már saját kezükbe veszik sorsukat és otthonaik jövőjét. A hosszútávú jelenlét eddig sokkal inkább a retorika, mintsem realitás volt, manapság a gyakorlat is a hosszútávú megmaradás felé mutat.

Dilmoni azt magyarázta, hogy míg korábban Netanjahu hasonló kijelentése győzelemként lett volna értékelhető, ma már közel sem elég.

A Jesa Tanács a szuverenitásért küzd, az annektálás nem megoldás. „A szuverenitás a megoldás.”

Dilmoni, miközben egy asztal körül ültünk a Silói turistaközpont kávézójában, elmondta, hogy a település lakói öt évvel ezelőtt fontos döntést hoztak: ahelyett, hogy megmaradásuk a korábbi kormányok éppen aktuális politikai döntésének függvénye lenne, saját kezükbe veszik lakóhelyeik sorsának irányítását. Ahelyett, hogy a hosszútávú jelenlét szavak szintén valósulna csak meg, elkezdtek aktívan tenni tényleges megmaradásukért.

A Jesa Tanács vezérkara: Silo Adler, Hananel Dorani és Jigal Dilmoni

A politikai megoldás mellett kommunikációs oldalon is akadt tennivaló

„miközben telepeink már lassan ötven éve léteznek, a kormányok mégis ideiglenes településekként tekintettek ránk.”

– magyarázta, hozzátéve, hogy

„nem volt stratégia. Nem voltak tervek. Azt, hogy a kormányok eddig nem gondolkoztak hosszútávon a júdea-szamáriai jelenlétben, az is mutatja, hogy a közlekedésfejlesztési tervekben soha nem szerepeltünk, a térség ’fekete lyukként’ tátong.”

„Egy alkalommal a Jesa Tanácsnak 300 millió sékeles keretet adtak útfejlesztésre, azonban tervek hiányában az összeget nem tudtuk lehívni és minimális fejlesztéseket tudtunk csinálni csak, olyanokat, mint hogy kiszélesítettük a meglévő utat és közlekedési lámpát helyeztünk el… Maszatolás”

– tette hozzá.

„Mindenki a Gálil, azaz északi és a Negev, azaz déli irányában gondolkodott, pedig kelet felé, tehát Júdea-Szamária irányába kellene terjeszkedni, hogy a tel-avivi lakásárak csökkenhessenek.”

Ma minden megváltozik. Saját erőből alkalmaznak mérnököket, akik a térség úthálózatának fejlesztésére tesznek javaslatot, bevonva ezzel Júdea-Szamáriát az ország vérkeringésébe.

„Ma a kormány aktívan dolgozik azon, hogy az ország hosszútávú fejlesztésébe miként integrálják a régiót, megoldva ezzel a környék közlekedési problémáit, csökkentsék a baleseteket és elősegítsék a munkaerő könnyebb eljutását az ország központjai felé.”

Csak az elmúlt években két és fél milliárd sékelt költöttek a térség úthálózatának és közlekedésének fejlesztésére. Az ún. Etzion-régióban, Jeruzsálemtől délre, például 3-4 éven belül újabb alagút és híd kerül átadásra.

„Ugyanilyen mértékű fejlesztések várhatók a víz, áram és csatornázás terültén, amelyek jobban bekapcsolják majd a térséget az ország vérkeringésébe”

– meséli lelkesen Dilmoni.

Friedman: Izraelnek joga van Júdea és Szamária egyes részeit annektálni, de nem az egészet

Az Egyesült Államok izraeli nagykövete, David Friedman a béketerv kapcsán a The New York Times-nak tett nyilatkozatában állt ki a zsidó állam vitatott területekhez fűződő jogai mellett.

„Ha néhány éve hasonlót jövendöltem volna, mindenki bolondnak nézett volna. Ma az amerikai nagykövet is ezt hangoztatja. Nemsokára Trump, amerikai elnök is mondani fogja, meg Netanjahu is. Végre történnek a dolgok.”

– teszi hozzá Jigal Dilmoni, a Jesa Tanács vezetője.

„Mindez azt mutatja, hogy hosszútávon, stratégiailag gondolkoznak bennünk. Mi ugyanis maradunk; nem megyünk sehova”

— tette hozzá.

Robert C. Castel: Miért nincs béke az olajfák alatt?

Egy stabil modus vivendi Ciszjordánia arab lakosságával csak a törzsi szintre építve hozható létre.

„Az arabok közül lehet, hogy néhányan elmennek, de a nagyrészük maradni fog. Azonban a praktikus megoldások nem helyettesítik a politikai státuszt”

— jelentette ki Dilmoni.

„Néhány éve csak álomnak tűnt, ma esetleg tényleges valóság lesz, hogy a terület az ország egyenrangú részévé váljon.”

— mondta Dilmoni mosollyal az arcán.

„Most az amerikai nagykövet is hasonlókat mond.”

— utalt David Friedman azon még júniusban tett kijelentésére, hogy Izraelnek joga van megtartani közel Ciszjordánia majd egészét.

„Jason Greenblatt is ilyeneket mond. Hamarosan Trump és Netanjahu is mondja majd. És nem mint választási ígéret. Azért mondja, mert meg fog történni. Hamarosan.”

Béketerv: Amerika szerint lejárt a szócséplés ideje

„Átfogó és örökérvényű békét nem lehet elérni globális konszenzussal, nemzetközi joggal, és nehézkes szövegezésű, homályos értelmezésű ENSZ határozatokkal.”

Amikor rákérdeztem, hogy a terület mely részére vonatkozna a szuverenitás megadása, Dilmoni nem tudott pontos választ adni, azonban hangsúlyozta, hogy a Jesa Tanács ellene van egyes települések külön való kezelésének, a régióban az egész területet egyként kezelik.

Az utazásunk során megismert telepesek és hivatalos tisztségviselők nem mindegyike osztotta Dilmoni vízióját hasonló magabiztossággal. Egyesek Ciszjordánia 10%-nak Izraelhez való csatolását látták reálisnak, mások az úgy nevezett „C terület”, azaz Júdea és Szamária 60%-át képzelik a jövőben Izrael szerves részének, ami egyben 150-300 ezer palesztin integrálásával is járna. De voltak akik Dilmonihoz hasonlóan az egész területben gondolkodnak.

Háború és béke az olajfák alatt

“A népek mindig bölcsen cselekszenek, miután minden más lehetőséget kimerítettek.” – Seres Attila írása

Az esély kapujában

De mi lesz, ha mindez megvalósul és Izrael a Földközi tengertől egészen a Jordán folyóig fekvő területet magába foglalja? Vajon meg tudja őrizni zsidó állam jellegét? Vagy esetleg veszít demokratikus mivoltából azzal, ha a palesztin „izraelieknek” nem biztosít egyenlő jogokat?

„Az állampolgárság, szavazójog és más politikai kérdések más lapra tartoznak”

– véli Dilmoni.

„Nagyon örülök, hogy Trump először gazdasági megoldásról beszél, nem politikairól. Ez a megközelítés a helyes.”

„Most minden hivatalos személy és politikus arról beszél, hogy egyedi lehetőség van a kezünkben, hogy megtegyünk mindent, amit az Obama kormány alatt nem tudtunk. Hátha Trump azt teszi Júdea-Szamáriával, legalább részlegesen, amit Jeruzsálemmel és a Golán-fennsíkkal tett.”

Greenblatt: Nem találtam kritizálnivalót Izraelben

Trump küldöttje szerint téveszme a júdea-szamáriai zsidó településeket a béke akadályának tekinteni.

Amikor Dilmonit arra emlékeztettem, hogy a tények nem pontosan úgy festenek, ahogy ő mondja, és hogy a közel-keleti békét elősegítő gazdasági csomag az amerikaiak szerint is politikai megoldással kell, hogy együtt járjon, Dilmoni elgondolkozott.

„Azt mondják, hogy a gazdasági rész meg kell előzze a politikait.”

– mondja.

Kushner a gazdasági béketerv véglegesítésére készül

A Fehér Ház különleges megbízottja amerikai delegációjával még egyszer végiglátogatja a Közel-Keletet, hogy pontot tegyen az 50 milliárd dolláros békeprojektjére.

Egyszerűen fogalmazva, az amerikaiak szimpátiája a telepek irányába megerősítette önbizalmukat a hosszútávú jelenléttel kapcsolatban. De azért azt is tudják, hogy a politikai szelek időnként változnak és az amerikai politika is kiszámíthatatlan változásokat hozhat.

„Nagyon dühösek vagyunk Avigdor Libermanra, aki ellehetetlenítette, hogy a tavaszi választásokon olyan kormány alakuljon, amelyik jól megtalálja a hangot az amerikai kormánnyal. Legalább fél értékes év veszett el, fogy az idő, ki tudja mennyi ideje van még a Trump kormánynak”

— sajnálkozik Dilmoni.

Izraeli választás: Királycsináló szeretne lenni a királybuktató

Egyelőre senki nem kér Liberman „Let’s make Israel normal again” szlogenjéből.

Kivonulás? Miféle kivonulás?

Azonban a Liberman elleni harag rávilágít arra, hogy a telepesek érdekei az elmúlt időben milyen mértékben voltak a szőnyeg alá seperve. Míg a korábbi Munkapárti miniszterelnökök, mint Rabin és Barak kormányai nem kifejezetten támogatták a telepeket, ma ezek a pártok lényegében marginálissá váltak. Ma a Netanjahu kormány ellenlábasai is „mindössze” a miniszterelnököt akarják leváltani, de a telepek irányában szintén erősen elkötelezettek, még ha kissé visszafogottabb mértékben is.

Érdekes módon a Netanjahut ideológiai alapon bírálók ma kevésbé a bal illetve a bal-közép oldalról jönnek, sokkal inkább a telepeseket még inkább támogató jobb oldalról, az Ajelet Saked vezette Egyesült Jobboldal irányából.

„Izrael mindenekelőtt”: választás előtti helyezkedés a jobboldalon

A szeptemberi választások újbóli lehetősége egyesek számára nem kínált esélyt, mások számára új kapukat nyitott meg.

Mi tagadás, a politikai szelek jelentősen változtak az elmúlt időkben. Nem is olyan rég volt, hogy Rabin arra a megállapodásra rázott kezet Jasszer Arafattal, melynek alapján Izrael fokozatosan kivonul Ciszjordániából. 2000-ben Ehud Barak még hajlandó lett volna átadni a palesztinoknak a terület 90 százalékát, de ezt a palesztinok visszautasították. Alig tíz éve pedig, hogy Ehud Olmert teljesen kivonult volna Ciszjordániából, mindenfajta területcserés megoldás és előfeltétel nélkül.

Most pedig már

arról megy a vita a telepesek körében, hogy a terület 10, 60 vagy 100 százalékát kell-e Izraelnek magához csatolnia.

Dilmoni és társai okkal optimisták, amikor a hosszútávú jelenlét tekintetében azt gondolják, hogy kitartásuk kifizetődő. A közvélemény kutatások alapján az izraeliek, bár bizonytalanok a vitatott területek jövőjét tekintve, de jó részük elmozdult a megtartás irányába.

„A telepek gazdasági mutatói 3 százalékkal növekedtek az elmúlt évben, ami 4,2 százalékos növekedést jelent az elmúlt évtized tekintetében. Ez kétszerese az országos átlagnak.”

– magyarázza Dilmoni a statisztikákat.

A mintegy 450-470 ezer telepes demográfiai összetétele sokszínű.

Harmaduk ultra-ortodox, harmaduk modern-ortodox és harmaduk teljesen világi.

A lakosság nagyon fiatal, 48% 18 év alatti, 53% szavazati joggal rendelkezik, szemben az országos 72 százalékos átlaggal.

„Az osztálytermek dugig tele vannak, a születési ráta rendkívül magas. Sokan akarnak ide költözni. És nem csak az 1967-es határok mögé.”

– teszi hozzá a vezető.

„Ez érthető! Az ingatlan megfizethető, jó a levegő, jók az iskolák, közel van Jeruzsálem és Tel-Aviv. Az jó, ha az emberek ideológiai megfontolásból költöznek ide, de az is jó, ha gazdaságiból.”

Újabb lakások építését engedélyezték Júdea és Szamária területén

Izrael több mint kétezer új lakás építését hagyta jóvá. Netanjahu kormánya összesen hatezer lakást tervez a vitatott területekre.

A Siló határában álló Galambdúc szobrot nemrég újították fel, festették újra. Van ebben valami pikáns irónia, de a helyiek örömmel tekintenek a szoborra, emlékezteti őket arra, hogy a jövőre szóló kilátások nem mindig volt ilyen rózsásak.

„A szobor győzelmünk szimbóluma.”

— mondja Dilmoni.

„Persze még nem győztünk. Messze nem. De a jövő rendkívül bíztató.”