A Zsidó Nemzeti Alap milliókkal támogatná a júdeai és szamáriai zsidó telepeket

A Zsidó Nemzeti Alap vasárnap egy olyan rendelkezést tervez elfogadni, ami lehetővé teszi a szervezet számára, hogy hivatalosan is földet vásárolhasson Júdea és Szamária területén és segíthesse a zsidó települések bővítését – írja az Axios.

A Zsidó Nemzeti Alapot (JNF) 1901-ben azért alapították, hogy a zsidók földet tudjanak venni az Oszmán Birodalomtól. A non-profit szervezet ma az izraeli földek 15%-át birtokolja. Eddig a szervezet nem terjeszkedett a nemzetközi közösség által elismert határon túlra. A tervezet azt jelzi, hogy új fejezet nyílhat a szervezet történetében.

A döntés ráadásául akkor született, mikor a Biden adminisztráció már elkezdte jelezni, hogy nem kívánja legitimnek tekinteni azokat a zsidó településeket, amelyeken közel félmillió telepes lakik.

Fotó: EPA/ALAA BADARNEH (Balra Qadomim zsidó település, jobbra egy arab falu)

A Zsidó Nemzeti Alap 1967 óta közvetlenül nem vett területen Júdeában, részben azért sem, mert amerikai donorjai ezt nem támogatták volna. A szervezet sokáig a Munkáspárt irányítása alatt állt, de októberben átvette a vezetését egy telepes párti jobboldali politikus. Az elmúlt években ugyanis az izraeli jobboldal sikeresen töltötte fel saját embereivel az igazgatóságot.

A tervezet szerint a JNF mostantól részt fog venni Júdea és Szamária területi projektjeiben, segíteni fogja az oktatást, erdősítést és a környezetvédelmet.

A szervezet csak magántulajdont fog vásárolni, amelyet aztán már meglévő telepekhez tudnak csatolni. A JNF nem tervez terjeszkedni azokon a területeken, amely a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt van (ez az A és B area). A terv egy listát is tartalmaz, ami arra utal, hogy a Jordán-völgye élvezné a legnagyobb prioritást.

A JNF megpróbálta titokban tartani a tervezetet, így csak papíron kapták azt meg az igazgatóság tagjai, akiket mind titoktartásra köteleztek. Valaki mégis kiszivárogtatta a dokumentumot az Axiosnak.

A honlap leírja, hogy közvetett módon az alap már eddig is támogatta a telepeseket.

Az évek során mindenhol dolgoztuk Izraelben, beleértve Júdeát és Szamáriát. A vasárnapi találkozón olyan változtatásokat fogunk elfogadni, amelyekkel kapcsolatban jogi véleményt is kaptunk. Egyelőre nem tervezünk új építkezést Júdea és Szamária területén” – írta az Axiosnak a Zsidó Nemzeti Alap.

Az igazgatóság baloldali tagjai mindent megfognak tenni, hogy blokkolják a tervezet, mivel szerintük az konfliktust szítana az új Biden-adminisztrációval.

Az amerikai külügyi szóvivő csütörtökön reagált a tervezetre és az annektálást és a telepek építését egy lapon említette a terroristáknak juttatott vérdíjjal, mint olyan egyoldalú lépéseket,” amik aláássák a két állami megoldást.

Kritikus, hogy elkerüljék a felek az olyan egyoldalú lépéseket, amelyek csak feszültséget szítanak, és aláásssák a két állami megoldást. Ebbe beleértendő az annektálás, a telepek építése, a lakások lerombolása, a gyűlöletkeltés és a terroristák juttatásai” – nyilatkozta az amerikai kormánytisztviselő.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Mi közünk van ahhoz, hogy Izrael mekkora?

A zsidó államnak egy feladata van: az, hogy önző legyen. A saját biztonságára figyeljen. Védje meg a határait, a népességét. Seres László írása.