Izraeli választás: Királycsináló szeretne lenni a királybuktató

Tegnap este a Kan hírcsatorna esti adásában közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint úgy tűnik, hogy a jelenlegi belpolitikai patthelyzet az Avigdor Liberman által felvázolt hármas egységkormány nélkül továbbra sem oldható fel.

A Kunter Intézet felmérése alapján, a Likud és a Beni Ganz vezette Kék Fehér párt továbbra is fej-fej mellett áll, igaz 35-ről 30 esett vissza székeik száma. A kormányalakítást megbuktató Avigdor Liberman Jiszráel Beitenu pártja a jelengi 5 mandátumát 9-re növelné, és szintén 9 széket nyerne az Egyesült (Arab) Lista is. A haredi blokkban a Jahadut Hatora megőrizné 8 székét, míg a Sasz egy mandátumot veszítve 7 helyre számíthat. A baloldalon az Amir Peretz vezette Munkapárt egy székkel 7-re, míg a Nicán Horowitz vezette Merec kettővel, vagyis 6-ra növelné helyei számát. Az Ehud Barak ex-miniszterelnök alapította Demokratikus Izrael pedig 5 helyet kapna a Knesszetben.

Patthelyzet Izraelben: kinek használ Barak visszatérése?

Nehezen érthető, hogyan vesztíthetett nyolc mandátumot a jobboldali tömb Barak bejelentése után. Nagy Gabriella elemzése.

A jobboldalon Nafatali Bennett Új Jobb pártja, amennyiben együtt indulnak Mose Feiglinnel (Zehut) 5, az Otzma nélkül induló Egyesült Jobboldali Pártok Uniója egy széket veszítve, a kiesés szélére sodródva, csupán 4 mandátumot kapna a legújabb felmérések szerint.

Ajelet Saked, aki szintén indul a választásokon elvileg pénteken jelenti be, hogy milyen formációhoz csatlakozik. Saked, mint a jobboldal legnépszerűbb politikusa, bejelentésével a jobboldali szavazatok számát ha nem is, de az arányokat meg fogja változtatni.

Egységkormányt akarnak az izraeliek új választás helyett?

Egy felmérés szerint a választók kétharmada eltörölné a megismételt választást, háromnegyede Likud – Kék és Fehér egységkormányt szeretne.

A nyilvánosságra hozott eredmények továbbra is azt mutatják, hogy Avigdor Liberman lehet a következő kormány királycsinálója. A számokból az is kiolvasható, hogy Juli Edelstein Knesszet-elnök korábbi reményei Ehud Barak visszatérésével kapcsolatban, miszerint a baloldal legerősebb vezető blokkjától fog szavazatokat elvenni, egyelőre – nem váltak valóra, ugyanis Ganzék stabilan tartják pozíciójukat és Liberman megerősödése sem a baloldali szavazatokból ered.

Összességében tehát, a tegnap közzétett felmérések szerint a Beni Ganz vezette Kék-Fehér és a baloldali blokk plussz arab pártok 57 széket, míg a Liberman nélküli jobboldali blokk Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel az élén mindössze 54 mandátumot kapna, amennyiben ma lennének a választások. A két oldal között rendületlenül áll Avigdor Liberman 9 mandátummal és ebben a helyzetben nincs más megoldás a patthelyzet feloldására, mint a Liberman féle Likud-Kék-Fehér-Jiszráel Beitenu szükség – egységkormány.

Béni Ganz pártja nevében többször is kijelentette, hogy koalíciót kötne bárkivel, aki zsidó és cionista, következésképpen az egységkormányt sem vetette el, amennyiben a Likud más miniszterelnököt nevez ki pártja élére.

Obama stratégája segíti majd Netanjahu fő riválisát

Az újabb választások közeledtével a zsidó származású Joel Benenson Ganz ellenzéki politikai formációját, a Kék és Fehér pártot erősíti majd jövő hónaptól Izraelben.

Avigdor Libermannak nincs kifogása a miniszterelnök személye ellen, igaz makacsul ellenállt az áprilisi választások utáni jobboldali-háredi koalíciónak és lényegében egyszemélyben neki köszönhető az új választások kiírása.

A miniszterelnöknek azonban nagyon is van kifogása Liberman ellen.

A Benjámin Netanjahu által vezetett Likud, azok után, hogy Juli Edelstein (Likud – Knesszet-elnök) elméleti kezdeményezése a Knesszetet feloszlató törvény megsemmisítéséröl elméletileg és gyakorlatilag is megbukott, június végén hivatalosan is elindította választási kampányát. Meglepetésre azonban az első politikai reklám nyelve nem héber, hanem orosz, szövege rövid és egyszerű:

Nyet Liberman!

Ивет – нет!

Вот так!

A miniszterelnök és pártja egyértelmű üzenete, elvárja az orosz származású szavazóktól, hogy bizalmukat vonják meg az Jiszráel Beitenu párt vezetőjétől, Avigdor Libermantól. A legnagyobb jobboldali párt vezetőinek számításai szerint az orosz szavazók meggyőzhetőek a Likud javára Liberman árulása után, annál is inkább mivel Juli Edelstein maga is orosz származású. Az üzenet a pollok szerint nem ért célba, de arra jó volt, hogy Liberman híveit összefogja, legalábbis egyelőre. A pollok arra engednek következtetni, hogy a jobboldal szavazói csalódottak az áprilisi választások után és Libermant okolni mindenért ugyan kézenfekvő, de kevésbé győzte meg a jobboldali híveket.

Haredi vagy zsidó állam legyen Izrael?

Teljesen méltatlannak tartja a Libermannal szemben indított lejárató kampányt a Neokohn munkatársa.

A felmérések közzététele elött a tegnapi nap folyamán Avigdor Liberman is, válaszul a Likud kampányra újabb kampányvideóval állt elő, amelynek szlogenje:

„Let’s make Israel normal again.”

amely kissé pikírt izraeli megfelelője Donald Trump választási felhívásának: Let’s make America great again!

Avigdor Liberman kiugrásának sikere valószínűleg abban rejlik, hogy egy közelmúltban készült felmérés szerint az orosz származású szavazók hasonló liberális szempontok alapján fognak szeptemberben is az urnákhoz vonulni, mint az átlag izraeli liberális (nem haredi) szavazók. A jobboldalfelé húzó biztonságpolitikai nézet mellett, ami természetesen fontos mindenki számára, hasonló jelentőségű szempont a civil házasság, a sábáti közlekedés és boltok nyitvatartásának ésszerű törvényi szabályozása, a fiatalok nehéz lakáshelyzete, az irreálisan magas bérleti díjak valamint a gazdaság és az oktatás normalizálása. Avigdor Liberman szerint a szakadást jelentő haredi fiatalok besorozása csak a jegyhegy csúcsa a többi megoldásra váró problémához képest. A volt védelmi miniszter szerint mindenekelőtt szükséges egy olyan egységkormány létrejötte, amely a politikai reformokon túl egyben útját állja a szélsőséges koalicióknak mindkét oldalon. Liberman számításai szerint a Likud- Kék Fehér – Jiszráel Beitenu formáció egyben megakadályozza azt is, hogy Netanjahu a haredi blokkal avagy Beni Ganz a Merec – Munkapárttal köthessen koalíciót. Következésképp Avigdor Liberman 9 mandátuma a kialakult patthelyzet jelenlegi egyetlen ok- okozati biztosítéka.