A júniusban megnyíló documenta művészeti kiállítás tiltakozások ellenére az Izrael-ellenes propaganda platformja lesz. Krisztina Koenen írása.
Hova: #TOP story
„Putyin katonái után a korrupció Ukrajna második legveszélyesebb ellensége”
Dobozi Istvánnak, a Világbank korábban Ukrajnával is foglalkozó vezető közgazdászának a Financial Timesban jelent meg véleménycikke az ukrajnai háborúról.
Bakizott vagy elbízta magát a Macron-színház?
Minden színész, minden politikus hibázik. Emmanuel Macron is. Ez elkerülhetetlen. A francia elnök által most elkövetett hiba azonban annyira amatőr, annyira érthetetlen, hogy nem érdemes csak úgy elmenni mellette. Komoly kérdéseket vet fel: talán elbízta magát a frissen újraválasztott francia államfő?
Bari Weiss: Így vadult meg Amerika
Az erőszak, és az erőszak iránti teljes közöny betegsége pusztít az Egyesült Államokban – írja az UnHerd oldalán publikált véleménycikkében az ismert amerikai publicista.
David Friedman: Izraelnek fel kell nőnie és döntenie kell a keleti határáról
„Végső soron a szuverenitás alkalmazása nélkül, legalábbis Júdea és Szamaria egyes részein, soha nem lesz megoldás az izraeli-palesztin konfliktusra” – mondta Friedman a JNS-nek.
„Oda megyünk ahová akarunk” — áthaladhat az arab negyeden a zászlós felvonulás
Az izraeli vezetők úgy döntöttek, hogy a terrorcsoportok fenyegetése ellenére a hagyományos útvonalon vonulnak, viszont a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a menet nem a Templom-hegyre megy.
Rengeteg kép szivárgott ki a brutális kínai átnevelőtáborokról
Egy hackertámadás során több ezer fájl került elő, amelyek bizonyítják, hogy a kínai „átnevelő” táborok valójában internálótáborok.
„A CNN jelentésében semmi sem bizonyítja, hogy az IDF ölte meg az újságírónőt”
Az afganisztáni brit erők volt parancsnoka felelőtlenséggel és „gyatra” tudósítással vádolja a CNN-t az Al Jazeera újságírójának halálával kapcsolatban – írja az Arutz7.
Joshua Mitchell: Kína miatt érhet véget az amerikai identitáspolitika
Joshua Mitchell, amerikai politikai filozófus, a Georgetown Egyetem professzora, több könyv szerzője. Az MCC meghívásából érkezett Budapestre, ahol hamarosan magyarul is megjelenő könyvének (Amerika ébredése) a bemutatóján járt. Lapunknak beszélt arról, milyen szerepet játszik a bűn az identitáspolitikában, miért vallás a woke mozgalom, és mihez vezethet ha egy társadalomban nincs megbocsájtás. Hajdú Tímea interjúja.
80 éve ezen a napon lőtték le a”végső megoldással” megbízott Reinhard Heydrichet
Csehszlovákia szétesése után, 1939. március 15-én német csapatok vonultak be Csehországba és Morvaországba, ahol „protektorátus” létesült. A protektorátus helytartója 1941 szeptemberétől a rendkívül kegyetlen, a zsidókérdés „végső megoldásával” is megbízott Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer lett.
„A Nyugat rosszul mérte fel az orosz gazdaság globális jelentőségét”
„Ritkán fordult elő, hogy a Nyugat ennyire durván rosszul mérte volna egy gazdaság globális jelentőségét” – jelenti ki
Titkos NAÜ-dokumentumokat loptak az irániak, a Moszad visszaszerezte
A Moszad által 2018-ban megszerzett iráni nukleáris dokumentumok között voltak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) titkos iratai, amelyekhez Irán hozzáférhetett, és amelyeket fedősztorik készítésére használt fel, hogy elrejtse nukleáris programjának egyes részeit – jelentette szerdán a The Wall Street Journal, amelyet a The Jerusalem Post szemlézett.
„Auschwitz önkéntese”, aki harcolt mind a nácik, mind a kommunisták ellen
Witold Pilecki lovassági kapitány, „Auschwitz önkéntese” konspirációs tevékenységet szervezett a haláltáborban és jelentéseket küldött az ott történtekről. Harcolt mindkét totalitarizmus ellen, a világháború után részt vett a független Lengyelország létrehozására irányuló törekvésekben.
A szülőföld kirekesztés, az erdő pedig náci
A szocialista-zöld nemzetellenes kultúrharc újabb hullámának lehetünk tanúi Németországban.
A WHO-szerződés és a globális digitális útlevél
A WHO nemrégiben jelentette be a digitális útlevélhez és a digitális személyazonosító rendszerhez kapcsolódó nemzetközi világjárványügyi egyezmény terveit. A WHO 1948-as megalapítása óta mindössze másodszor, 2021 decemberében rendkívüli ülésszakon ülésező WHO Egészségügyi Közgyűlése egyetlen határozatot fogadott el „Együtt a világ” címmel.
Joe Biden Tajvan-politikáját saját kormánya írta felül
Harmadszor cáfolja saját kormánya Bident Tajvannal kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy valójában ki alakítja az Egyesült Államok külpolitikáját az elnök vagy hivatalnokai?
Putyin propagandistája: Ukrajnát fel kell szabadítani a zsidó megszállók alól
A Kreml egyik kedvenc propagandistája által megosztott antiszemita szöveget több tízezren látták, mielőtt törölte volna.
Kohncast: A nagy európai földgázpara
A Kohncast ötödik adásában az ukrajnai válság nyomán kialakult európai földgázparát járjuk körül.