A Zsidó Nemzeti Alap milliókkal támogatná a júdeai és szamáriai zsidó telepeket

A Zsidó Nemzeti Alap vasárnap egy olyan rendelkezést tervez elfogadni, ami lehetővé teszi a szervezet számára, hogy hivatalosan is földet vásárolhasson Júdea és Szamária területén és segíthesse a zsidó települések bővítését – írja az Axios.

Olvass tovább

A Fehér Ház azt ígéri, hogy Biden hamarosan felhívja Netanjahut

Izraelben aggódnak, hogy az amerikai elnök a beiktatása óta még nem csörgette meg az izraeli miniszterelnököt. 

Olvass tovább

Orbán Viktor: ha a kínai vakcinával is elindulhat az oltás, húsvétig minden regisztrált beoltható

A miniszterelnök szerint a közeljövőben sem enyhíteni, sem pedig szigorítani nem fognak a szabályokon. 

Olvass tovább

Az amerikai oligarchák felemelkedése és a középosztály halála

„Ahogy a járvány végéhez közeledünk a horizonton már szinte látszanak a 21. század amerikai rendszerének körvonalai. A demokratikus köztársaság korszakának vége, most kezdődik az amerikai oligarchák ideje” – írja Dominic Green az amerikai The Spectator oldalán.

Olvass tovább

Breuer Péter: Nem szép dolog utcára tenni Európa egyetlen zsidó televízióját

Breuer Péter talán az egyik legszínesebb hazai zsidó médiaszemélyiség, Heti TV nevű televíziójában rengeteg közéleti szereplő megfordul. Most úgy tűnik, hogy szedheti a sátorfáját és kereshet új helyiséget magának, mert a VII. kerületi önkormányzat másként kívánja hasznosítani a Wesselényi utcai ingatlant. A Heti TV jövőjéről, az önkormányzattal való viszonyáról és arról kérdeztük, hogy vajon az EMIH rabbijait miért nem lehet látni a műsoraiban.

Olvass tovább

Titkos hangfelvétel bizonyíthatja, hogy Irán szándékosan lőtte le az ukrán repülőgépet

A hangfelvételen a források szerint az iráni külügyminiszter, Javad Zarif azt mondja, hogy a 2020 január 8-án két rakétával lelőtt gépet direkt célozhatta meg az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC), és szándékosan ölték meg mind a 176 utazót – írja a Daily Wire.

Olvass tovább

Le a kalappal David Schoen előtt!

A Donald Trump, volt elnök elleni impeachement-eljárásban Trump ügyvédi csapatának vezetője azt állítja, hogy az első szenátusi meghallgatás napján azért nem viselt kipát, mert „senkit sem akart megbántani”.

Olvass tovább

Idén is lesz neonáci kitörés-emlékezés, a TEV jogi lépésekkel készül

Lapunk információi szerint a napokban több helyen is megemlékezhetnek Budapest ostromának német és magyar katonai áldozatairól.

Olvass tovább

„Gyilkos német golyó”

Amikor kimegyek a nagymamámhoz, özv. Priester Edénéhez a Kozma utcai izraelita temető 23 számú parcellájába, ahol hozzá hasonlóan több olyan „holokauszt-túlélő” nyugszik, aki a pesti gettóban átélt szenvedéseibe halt bele, van egy tájékozódási pontom.

Olvass tovább

Lopott magyar zsidó kincsek online árverésen

Több mint 20 éve zajló folyamat, hogy ismeretlenek szisztematikusan fosztják ki a magyar zsidó ortodoxiát, amelynek felbecsülhetetlen értékű történelmi irataival árveréseken próbálnak hasznot szerezni. 

Olvass tovább

Tisztességtelen előny — tényleg veszélyben van a női sport?

Korunk egyik legabszurdabb vitája, hogy vajon van-e joga a biológiailag férfinak született, de magukat nőként azonosító sportolóknak indulniuk a nők versenyében vagy sem. 

Olvass tovább

Zsidó és arab palesztinok bajtársként küzdöttek a nácik ellen

Több mint 12 ezer palesztinai arab jelentkezett a brit hadseregbe a történelem egy elfeledett fejezetében, hogy a németek ellen harcoljon, sok esetben a szintén Palesztina területéről jelentkező zsidó fiatalokkal. Egy ma szinte elképzelhetetlen bajtársi kapcsolat történetét eleveníti fel a Dívány.hu.

Olvass tovább

Az amerikai Szenátus jóváhagyta, hogy a követség Jeruzsálemben maradjon

Az Egyesült Államok szenátusa a múlt héten 97-3-ra szavazta meg azt a határozatot, amely állandóvá teszi az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségét, megakadályozva annak esetleges későbbi leminősítését vagy áthelyezését – írja honlapján a Liberty Counsel.

Olvass tovább

A választások utánra halaszthatják a Netanjahu elleni per bizonyítási szakaszát

A miniszterelnök arra figyelmeztet, hogy „a választásokba való durva beavatkozás lenne”, ha a tárgyalás március 23-a előtt folytatódna. Netanjahu ügyvédje 3-4 hónapos halasztást kér – írja a Times of Israel.

Olvass tovább

Esélylatolgatás az izraeli választások előtt

Az előrehozott izraeli választásokon induló pártok és szövetségek listazárása után a Daily Sabah török jobboldali konzervatív (kormánypárti) hírportál úgy értékelte a legújabb Kneszet-szavazás kilátásait, hogy Manszour Abbász (Ra’am), akár királycsináló pozícióba is kerülhet a következő Netanjahu-kormányalakítás során.

Olvass tovább

Az USA visszaléphet az ENSZ emberi jogi bizottságába

Az USA lépéseket tett afelé, hogy újra csatlakozzon az ENSZ emberi jogi bizottságához, és ez valószínűleg zavarni fogja Izrael támogatóit – írja a Times of Israel.

Olvass tovább

Nyolc dolog, amit tudni kell az ICC Izraellel szembeni vádjairól

Az ICC főügyésze háborús bűnök elkövetésével vádolja Izraelt. Mennyi esély van arra, hogy elítélik a zsidó államot? – teszi fel a kérdést a Jerusalem Post.

Olvass tovább

A „vörös alija”

Sztálin a kelet-európai cionizmust egy ideig megtűrte, de a szovjetek Izraellel kapcsolatos reményei nem váltak valóra.

Olvass tovább