Orbán Viktor: ha a kínai vakcinával is elindulhat az oltás, húsvétig minden regisztrált beoltható

A miniszterelnök szerint a közeljövőben sem enyhíteni, sem pedig szigorítani nem fognak a szabályokon. 

A kormányfő jó hírnek nevezte, hogy már mintegy 700 ezren védettek Magyarországon: 310 ezren már legalább egy oltást megkaptak, 383 ezren pedig már igazoltan átestek a betegségen. Rossz hír azonban, hogy a fertőzések számának csökkenése megállt, újra emelkedik – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A legújabb adatok szerint az új koronavírus-fertőzöttek száma 1860, elhunytak 99-en, kórházban 3828-an fekszenek, lélegeztetőgépen pedig 299-en vannak.

„Tartanunk kell a szabályokat” – hangsúlyozta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy az utóbbi néhány napban egész Európában megfordultak a kedvező tendenciák, Magyarországon is, a feltételezések szerint a brit vírusmutáns miatt.

A kormányfő azt is közölte, hogy nem szükségesek további szigorítások, mert „most már van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással legalább annyit tudunk javítani a helyzeten, mint amennyi a helyzet természetes romlása”.

Orbán Viktor kiemelte: ha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás – ami nincs messze már -, akkor húsvétig minden eddig regisztráltat be tudnak oltani, 2 millió 448 ezer embert.

Az EU-s vakcinabeszerzést úgy kommentálta: az üzleti konstrukció jó, a baj az idővel van, márpedig aki időt nyer, életet nyer, ezért kellett Magyarországnak kínai és orosz vakcina is. „Aki vesztegeti az idejét, életeket veszít” – mondta.A kínai vakcinával kapcsolatban a miniszterelnök jelezte: a népegészségügyi központnak még vizsgálatokat kell folytatnia, de jó remény van arra, hogy biztonságos körülmények közepette szabadítsák fel a kínai kontingenseket.

Arra a felvetésre, hogy sokak szerint meg kellene várni az Európai Gyógyszerügynökség pecsétjét is, úgy reagált: a magyar szakemberek legalább olyan jók, mint bármely európai, sőt ő a magyar népegészségügyi központ vizsgálatában jobban bízik, mint a brüsszeliben.

Közben Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy becslésük szerint már 4 millió magyar átesett a Covidon – írja az Index.

A lap egy csütörtöki facebookos előadásról tudósított, amelyen Mekely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, valamint Marofka Ferenc, az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóságának tisztviselője a koronavírus és a vakcina résztémái közül a beszerzési gondokat is érintette.

Marofka kitért az AstraZeneca oltóanyagára, amellyel hatalmas csatákat vívott az unió vezetése, hogy tartsa be a beszerzési megállapodásban rögzített pontokat. A 400 millió eurós előleget arra adta az EU a brit–svéd vállalatnak, hogy 100 millió dózist szállítson az első negyedévben. Ehhez képest decemberben a gyártó már csak 80 milliót ígért, januárban pedig 31 milliót – a sejtkultúra a tájékoztatás szerint nem hozott elég termést. A megállapodásban ugyan az szerepelt, hogy más üzemből is érkezhet az EU-ba AstraZeneca-oltóanyag, ám a cég arra hivatkozott, hogy Angliából a velük kötött egyezség értelmében nem tudnak több dózist hozni.

Ebből is látszik, hogy szinte háborús helyzet alakult ki a vakcinák körül bizonyos országok között

– mondta Marofka.

Fotó: MTI/Komka Péter

Magyarország nagy mennyiségben vásárol orosz oltóanyagot

Magyarország nagy mennyiségű koronavírus elleni oltóanyagot vásárol Oroszországtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.