Lapunk főmunkatársával, Robert C. Castellel Szerencsés D. Márton készített interjút a hirado.hu számára, ebből szemlézünk néhány gondolatot.
Hova: #TOP story
Az EU beveti Magyarország ellen a „jogállamisági atomfegyvert”
Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos szerdán.
Vlagyimir Putyin vajon rákos, Parkinson-kóros, vagy demens?
A médiamunkások távdiagnózisai egyre ostobábbak.
A német kormánypártok háborúzni akarnak – a választók azonban nem annyira
Szociáldemokraták, zöldek és szabaddemokraták ma a német parlamentben még több nehézfegyver Ukrajnába való szállítását követelték a már eddig is követett „cseremodell” alapján. Krisztina Koenen kommentárja.
Kell-e félnünk attól, hogy Elon Musk megvette a Twittert?
Februárban a Rágalmazásellenes Liga (ADL) bejelentette, hogy kifejlesztett egy úgynevezett „online gyűlöletindexet” a közösségi médiaplatformokon jelentkező antiszemitizmus nyomon követésére. Ennek célja az volt, hogy megfelelően lehessen mérni a Twitterhez és a Reddithez hasonló oldalakon közzétett gyűlöletbeszéd mennyiségét, amely cégek a szervezet szerint nem elég éberek az ilyen veszélyes anyagok felderítésében és eltávolításában. Annak ellenére, hogy Jonathan Greenblatt, az ADL igazgatója elismerte, hogy a Twitter „jelentős lépéseket tett” a gyűlöletkeltő tartalmakat közzétevők leállítása felé úgy vélte, hogy még sok teendőjük van az online gyűlölet növekvő problémájának kezelése ügyében. Az index célja az volt, hogy segítse a közösségi médiaóriásokat felhasználóik ellenőrzésében. Jonathan Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztőjének véleménycikke.
Délszláv háború 2.0 — Boszniában törhet ki a következő katonai konfliktus?
Olyan világba léptünk, ahol a nagy, katonailag erős államok a befolyásért, a presztízsért és ellenőrzésért fognak egymással küzdeni a nemzetközi rendszer általuk fontosnak tartott részei felett – olvasható a The Conversation oldalán.
Franciaország Marine Le Pen után
Európa megnyugodhat, ezúttal sem ad a Le Pen család elnököt Franciaországnak. De hogyan tovább a francia konzervatívok számára?
Atomháború Eurográdban?
Az orosz-ukrán háború kitörése óta, de különösen az utóbbi napokban, igen sok szó esik arról, hogy az oroszok atomfegyvert is bevethetnek Ukrajnában. Robert C. Castel elemzése.
Az izraeliek fele tart egy második holokauszttól
A fiatalabb izraeliek jobban félnek ettől, mint az idősebbek.
Kicsoda Alekszandr Dugin, Putyin kedvenc filozófusa?
Az ukrajnai orosz invázió teljesen irracionálisnak tűnik. Amellett, hogy azon aggódunk, hogyan lehetne megállítani az agressziót, sokan próbáljuk megérteni, miért történik ez – írja Alex Hearn a The Jewish Chronicle-n.
Ukrajnában harcoló orosz katonák emlékeztek meg Hitler születésnapjáról
Saját Telegram-csatornáján köszöntötte a Führert az orosz szélsőjobboldali-ultranacionalista körökben ismert Jevgenyij Rasszkazov.
A szabadság nem lehetséges nemzet nélkül
A pészah emlékeztet bennünket arra, hogy a nemzethez való tartozás érzése és egy ország, amelyet otthonunknak nevezhetünk, alapvető fontosságú a felszabadulásunkhoz – írja Jonathan S. Tobin a JNS főszerkesztője.
Oroszország erőd: mindig talpon marad az ország – még vereség esetén is
A világ országai által Ukrajna orosz megszállásának kezdete óta hozott intézkedések sora szinte példátlan, és a hidegháború napjaira emlékeztet – véli Gregory Carleton a Tufts Egyetem orosz tanulmányok professzora.
Hitler tökéletes árja kisbabája, aki valójában zsidó volt
Egy náci magazin fotópályázatot hirdetett a „tökéletes árja csecsemőre”. Csak egy hibát követtek el, amikor kiválasztották a győztest.
Izraeli farmerek, akik egy évig pihentetik a földjeiket
Egyre több izraeli farmer tölti be azt a bibliai parancsolatot, hogy hét évente pihenteti a földjét a munkától.
A fehér amerikaiak démonizálása és a mérgező törzsi politika
A történelem során a választott kormányok ritka jelenségnek számítottak. Csak több mint négy évezreddel azután jelentek meg, hogy a civilizáció először kialakult a Közel-Keleten. Az alkotmányos rendszerek születésükkor törékenyek voltak. És ma is hanyatlóban vannak. A többnemzetiségű, több fajú konszenzusos kormányok még törékenyebbek és szórványosabbak voltak a történelem során – írja Victor Davis Hanson, amerikai történész az American Greatness oldalán.
Amerikaiak az ukrán nemzetközi légióban – egy potenciális katasztrófa receptje
Ha az oroszok elkapnak egy amerikai katonát Ukrajnában annak súlyos következményei lehetnek.
Orosz állami TV: Ukrajna legyőzése után be kell darálni a NATO hadigépezetét is
A Kreml propagandistái a héten újra arról beszéltek, hogy az ukrajnai háború hamarosan közvetlen konfliktusba torkollik a NATO-val, amely katonai segélyekkel látja el Ukrajnát.